Fogadd el, Uram

“Fogadd el, Uram, szabadságomat,

Fogadd egészen.

Vedd értelmemet, akaratomat

S emlékezésem.

Mindazt, amim van, és ami vagyok,

Te adtad, ingyen.

Visszaadok, Uram, visszaadok

Egyszerre mindent.

Legyen fölöttünk korlátlan úr

Rendelkezésed.

Csak egyet hagyj meg ajándékul:

Szeretnem téged.

Csak a szeretet maradjon enyém

A kegyelemmel,

S minden, de minden gazdagság

enyém,

Más semmi nem kell.”

Loyolai Szent Ignác, családi nevén Íñigo López de Loyola (Loyola, 1491, (?) – Róma, 1556, július 31.), a Jézus Társasága (jezsuita rend) alapítója.

Még több infó Róla itt.

lélek hiányzó része.

– Mennem kell – szólt a Lélek a Másik Félnek.

Eljött az időnk hogy betöltsük küldetésünket.

– Menj csak – válaszolt a Másik Fél szelíden…

Majd követlek, megkereslek, te csak hallgass a szívedre.

– Egy kicsit félek – rebegte a Földre készülő Lélek.

Rám találsz ha messze elsodor az Élet?
Honnan tudom majd, hogy te vagy a lelkem hiányzó része?
Hisz nélküled nehéz lesz, nem tudom ha felismerlek majd téged.

– Tudni fogod, hogy én vagyok, mert megtanulsz majd engem…

Megtanulod a türelmet, az elengedést s hogy feltétel nélkül szeress…

Megtanulod, hogy a harag, féltékenység egyre távolabb sodor tőlem…

Megtanulod a megbocsájtást, alázatot, s hogy ami számít az valójában a Lélek…

Amikor már nem ragaszkodsz, nem vársz el s nem szenvedsz,

Amikor már nem követelsz, nem erőltetsz, mert oly nagy a hited,

Amikor csak emelkedsz egyre feljebb,

Amikor már elfogadod, hogy része vagy egy Isteni tervnek,

Amikor már nem fáj a hiányom, mert egymagadban is érzel engem,

Amikor már nem panaszkodsz s elfogadod a jelent s tudod, hogy valahol miattad létezem,

Akkor majd a semmiből hirtelen megérkezem…

Mert vártál, kértél, kerestél engem.

Majd Ott leszek, mint idegen, kit úgy érzed, ősidők óta ismersz…

Megtudod, hogy én vagyok hisz azt érzed majd: Hazaértem.

Iszlai Enikő

visszaút

Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (…)
A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.

115 éve, ezen a napon született Samuel Beckett ír költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Samuel Barclay Beckett (Dublin, 1906. április 13. – Párizs, 1989. december 22.) ír költő, próza- és drámaíró.

A tékozló fiú imája

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 15,1-3.11-32
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit.
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.

A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták.

Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát.
Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.

Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához.
Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«

Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.«
Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga.

Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal.

Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.

De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
Ezek az evangélium igéi.

Akartam mindent, ami nekem jár.
Elvettem, elvittem, elszórtam, elvesztettem.
Semmim sincs már.
Szegény vagyok és idegen.
Mi várhat még rám?
Ki várhat még rám?
Apám!
Fölkelek,
hazatérek,
megbánom.,
letörlesztem.
És te már vártál,
messziről megláttál,
elém szaladtál,
nyakamba borultál,
megcsókoltál.
Sírtam, dadogtam, zokogtam…
És te örömödben felöltöztettél,
gyűrűt húztál ujjamra,
sarut a lábamra,
levágtad a hizlalt borjút,
etettél és vigadtál velem.
Bocsáss meg!
Nem hagylak el többé soha!

Farkas Árpád – A vándor

Farkas Árpád – A vándor

Bizony majd egyszer én is elmegyek,
vénen talán, ha szívinfarktus, rák,
a kegyes májcirózis s egyéb nyavalyák
nem jönnek értem – csak e lengeteg,
léptem vigyázó hársfarengeteg.

Mezítláb mennék – óvnak is nagyon:
talpégetõ az út e századvégen át;
nyûtt bakancsom vállamon átdobom,
megrághatják botom az útszéli kutyák,
a könnyû félszeknek is ott a horgasin,
s árnyékként elkísérnek ellenségeim.

Voltam, ki voltam: végekrõl való
konok és büszke fajta, aki verebet
s kõszáli sast tenyérbõl etetett,
aki bátran gázolt a Semmibe,
bár bakancsában dobogott szíve.

A lábbelit, azt persze vinni kell;
bár nem megyünk messzire – csak kikel
belõle s hazaszáll egy seregélycsapat,
míg kapcám szárítom a Hold alatt.

De hitemet s háznépem nem hagyom:
egy bakancs-szegnyi csóré csillagon
tüzet rakok, s felhunyorognak, ím,
fényére az én ivadékaim.

2 napja halt meg Farkas Árpád erdélyi magyar író, költő.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Farkas Árpád (Siménfalva, 1944. április 3. – Sepsiszentgyörgy, 2021. február 7.) Kossuth-díjas erdélyi magyar író, költő, műfordító. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

BUÉK

B orongós napok tűnjetek tova,
O kkal szomorú ne legyél soha!
L épteid kísérje töretlen szerencse,
D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre!
O szoljanak el az óévnek sötét árnyai,
G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai!

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő,
J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő!

É vek ha múltok, ha elszálltok napok,
V idámságot, örömet számolatlan adjatok!
E lfusson most az óévnek malaca,
T öbbé ne legyen senkinek panasza!

K erüljön betegség, bánat messzire,
Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe!
V ágyaid sorra valóra váljanak,
Á lnok szavak többé ne bántsanak!
N övekedjen az igaz barátok tábora,
O kosan élj, ne legyél ostoba!
K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!

Wisława Szymborska: Valamit a lélekről

Wisława Szymborska: Valamit a lélekről

Lelkünk vagyogat.
Senkinek sincs szüntelenül
és örökre.

Napra nap,
évre év
múlhat el nélküle.

Néha csak a gyerekkor
elragadtatásaiban és félelmeiben
rak fészket hosszabb időre.
Néha csak a csodálkozásban,
hogy öregek vagyunk.
Ritkán vesz részt
fárasztó ténykedéseinkben,
mint a bútortologatás,
bőröndcipelés
vagy hosszabb út megtétele szűk cipőben.

Kérdőívek kitöltése
és hússzeletelés közben
rendszerint kimenős.

Ezer beszélgetés közül
egyben ha részt vesz,
vagy abban sem,
mert szívesebben hallgat.

Mikor a test elkezd fájni és sajogni,
csöndben távozik az ügyeletről.
Válogatós:
nem szívesen lát minket tömegben,
undorítja harcunk bármilyen fölényért
és az érdekek dübörgése.

Öröm és szomorúság
nem két különböző érzelem neki.
Csak akkor van velünk,
ha összekapcsolódnak.

Számíthatunk rá,
ha semmiben sem vagyunk biztosak,
de mindenre kíváncsiak.

Az anyagi tárgyak közül
kedveli az ingaórát
és a tükröt, mely serényen dolgozik,
akkor is, mikor senki nem néz oda.

Nem mondja meg, honnan jön
és mikor tűnik el megint,
de kifejezetten várja az ilyen kérdéseket.

Úgy tűnik,
ahogy nekünk rá,
valamiért neki is
szüksége van ránk.

Fordította Csordás Gábor

Wisława Szymborska, teljes nevén Maria Wisława Anna Szymborska (Prowent, 1923. július 2. – Krakkó, 2012. február 1.) Nobel-díjas lengyel költőnő, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító.

Makovecz Imre: A Fa és a Templom

Makovecz Imre: A Fa és a Templom

A megszentelt növényvilág és abból is kiemelten a fa, mindig is inspirált arra, hogy „szavát” behozzam a „falak közé”, az én hivatásomba.
A fa élettel teli statikája, a helyhez kötött, de viharálló mozgékonysága, a fa óvó, árnyékot adó ölelése és egyben az égre nyíló illatozó virágzása, „éneke” az én építészetemnek is tanácsadó tündére.
Igen, tündére, mert hiányoltam őket, akik elhagyták a földi tereket, és szeretném őket közelünkbe hozni, (Babits Mihály)

A templom tornyait ölelő “jegenyék” közül előrenéző szemek a fába költözött lélek formái.
Ezekből az ablakszemekből árad a harangszó. A tornyok ragasztott szerkezetéből készölnek.
Kilengésük a szélben a szerkezetek tűréshatáráig lehetséges, a csúcsnál kb. 1,5 m.
A szélben hajladozó jegenyékkel ölelt zengő szemű tornyok áldozatra szólítják fel az élő világot.

Ezt célozta a siófoki templom is, sa temesvári, sepsiszentgyörgyi tornyok is.

A templomhajó domború gerince és bordái a mellkas-belső, a tüdő és szív, a “lélek”-zés helyét jeleníti meg, ahol megindul a lélek az áldozathozatal előtt.

Tudom, hogy ez a leírás elfogadhatatlan, költőieskedő, dagályos és üres a “tiszta”, az “újmodern” szemlélet számára. Tudomásul veszem.

Mégis azt hiszem, hogy a természet – benne az ember természete – megváltása és szeretete nélkül nincs út a Teremtőhöz.
Ezt a lépést, a természet átszellemesítését, az építészeknek meg kell tenni, s nem elégséges az a gondolat, hogy az üres fehér négyzet a semmi túloldalán szellemiséggel van tele.

Forrás: makovecz.hu

 

Evangélikus templom – Siófok

85 éve, ezen a napon született Makovecz Imre, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Makovecz Imre (Budapest, 1935. november 20. – Budapest, 2011. szeptember 27.) Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke.

Nagy László: Könyörgés

Nagy László: Könyörgés

Ha feküdni megyek
fekete éjfélkor,
ne harapjon belém
fekete komondor.

Csahos pulikutyák
ne ugassanak meg,
vacogó strázsának
ne mutassanak meg.

Ne figyelje senki
fehéredő mellem,
ne pörögjön másnap
nevem tüzes nyelven.

Álljanak nyugodtan
a nyesett akácok,
ne forduljon elém
büdös bürkű árok.

Ha édesen alszom
széna-heverőmön,
nagy pocakos pókok
ne marják föl bőröm.

Ha már nincsen semmim
ezen a világon,
bagoly huhogása
ne verje föl álmom.

95 éve, ezen a napon született Nagy László magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

beszéd. hallgatás.

Keveset beszélj, fiam, vagy semmit.
Ha valamit elhallgatsz, amit el kellene mondani, azt még mindig elmondhatod, de ha valamit elmondasz, amit el kellett volna hallgatnod, azon többé nem segíthetsz.

110 éve, ezen a napon halt meg Mikszáth Kálmán magyar író, ujságíró.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémialevelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.

John Henry Newman: Szükségem van rád

John Henry Newman: Szükségem van rád

Uram, szükségem van Rád, hogy hálát tudjak adni.
Mert nem akarom, hogy csak az én szempontjaim alapján, amit jónak és hasznosnak ítélek meg, csak az alapján adjak hálát Neked. A Te erősséges szempontjaidra, az evangélium gyöngyszemeire is szükségem van, mert nélkülük alaptalan az életem, értelmetlenek a küzdelmeim.

Uram, szükségem van Rád, hogy áldva magasztaljam a pillanat töredékét, amikor elcsendesül bennem a lüktető és nyüzsgő jelen. Amikor jelenléted áldott hangján, megszólal bennem a Te Lelked, melyet a világ kezdetétől fogva nekem készítettél, melyet fogantatásom pillanatában örökké nekem adtál, hogy a soha, semmivel össze nem téveszthető hangom, amit nekem adtál, ezen a hangon szóljak hozzád, én igaz Atyám.

Uram, szükségem van Rád, hogy felfedezzem a jeleket, amiket elrejtettél és felfedtél. Amikor úgy éreztem egyedül vagyok, engedted, hogy lázasan keressem a szeretet mélységét, mely sohasem abban tündöklik, hogy teljességgel magához ölel, hanem mert éjt nappallá téve, fényében megkereshetem, ami elveszett, meglelhetem, mely kezemből, életemből észrevétlenül kigurult, valamikor mikor figyelmetlen voltam és erőtlen, gyönge és esendő.

Uram, szükségem van megerősítő, lelkesítő szavaidra. A te szavadra megtelik életem örömmel és derűvel. Eloszlik minden baljóslatú, kísértő hang. Nélküled életem sötétség és szomorúság, veled halálom is kikelet és rügyfakadás. Jó tudnom, hogy sohasem voltam, lehetek nélküled, hisz kívüled semmi sem lehet, mert minden Benned van.

Uram, Rád van szükségem, mikor a semmi egésznek tűnik, amikor a rész a teljesség álruhájában tetszeleg, amikor a hamis, csupán csalafinta, és a gőg szinte gyermeki játék, amikor a tudatlanság bárgyú, a hatalom szelídnek tűnő, amikor a hóhér sír és az akasztott mosolyog, amikor a bűn templomaiban az ember csak számadat, statisztikai jel, amikor az elvágyakozóknak nincs tovább és az elbotlókat dühösen ütlegelők szidalma az égig hatol, akkor is adj kapaszkodót az embernek, bizalmat a megtörteknek, erőt az erőtlennek, ételt és italt az éhezőnek és szomjúhozónak.

Uram, szükségem van Rád. Gyermekként nem ismertelek, kamaszként lángolt a szívem érted, fiatalként követésedre szegődtem és titokzatos titkok sáfárává felkentél. Utammá a te utad vált, boldogságommá, hogy közeledben lehetek, örömömmé, hogy helyet készítettél.

Uram, azt az utolsót országodban, engedd most szóval és ígérettel lefoglalnom. Engedj majd magadhoz és magamhoz, hogy önmagamhoz ne legyen szükségem Rád. De addig is, had mondjam ezerszer és ezerszer, hogy szükségem van Rád.

Szent John Henry Newman C.O. (London, 1801. február 21. – Birmingham, 1890. augusztus 11.) nagy hatású angol anglikán, majd katolikus teológus, bíboros, a Néri Szent Fülöp Oratóriuma angliai alapítója.

Sík Sándor : A néma Miatyánk

Sík Sándor : A néma Miatyánk

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd…!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

De mire jó
Egy lámpástalan rádió?
Hogyan szólítsam az ég Urát
Egy siketnéma Miatyánkon át,
Ha szói közül minden második
Alattomosan elrejtőzködik!
Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelemtelen,
Értelemtelen és imátalan, –
Magam vagyok, egészen egymagam.

De talán mégis volna valami
Helyettem hinni, vallani,
Nevemben felimádkozó
Karikás kis szentolvasó,
Egyetlen társam aki vagy,
Karikagyűrűm, el ne hagyj!

De nem hagytalak-e Téged el én,
Szómmal, amelyből kialudt a fény?
Szívemmel, amely csupa seb,
Elmémmel, amely űrnél üresebb?
S nem hagytam-e el Veled együtt Azt,
Aki az űr fölött virraszt?
Mit felelek, hisz nem tudok felelni:
Mit felelhet a Mindennek a semmi!
Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret,
És bízni, bízni akarok,
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.

131 éve, ezen a napon született  Sík Sándor piarista tanár, költő, műfordító, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Sík Sándor (Budapest, 1889. január 20. – Budapest, 1963. szeptember 28.) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa.

Kutatási területe: a barokk korszak irodalma, az újabb irodalom, esztétika, verstan.

víz. mély. tenger.

A vizek mélye esetleg nyugodt.

Alul a tenger semmit sem tud arról, hogy nehéz gályák járnak rajta vagy hogy fürge csónakosok evezőlapátja barázdákat vág a hátán.

Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémialevelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.

Teller Ede: Vers cím nélkül

Teller Ede: Vers cím nélkül

Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott ember.
Gyönyörködni titkos mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
Szeretni, imádni a szent tisztaságot,
A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincs cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge.
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni.
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.

112 éve, ezen a napon született Teller Ede magyar-amerikai atomfizikus, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Teller Ede (Budapest, 1908. január 15. – Stanford, Kalifornia, 2003. szeptember 9.) magyar–amerikai atomfizikus, aki élete jelentős részét az Amerikai Egyesült Államokban élte le, és sikereit is főként ott érte el. Legismertebb a hidrogénbomba-kutatásokban való aktív részvétele, emiatt mint „a hidrogénbomba atyja” vált közismertté.

félig.

Semmit se szeressek félig csinálni, vagyis a tökély előtt megelégedni.

217 éve ezen a napon született Bolyai János magyar matematikus. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Bolyai János (Kolozsvár, 1802. december 15. – Marosvásárhely, 1860. január 27.) magyar matematikus és hadmérnök. Bolyai Farkas fia és egyben leghíresebb tanítványa. A magyar tudomány legnagyobb alakja, az egyik leghíresebb magyar matematikus, a „geometria Kopernikusza”, „az erdélyi tudományosság legkiemelkedőbb képviselője”.