szerencse.

Egy öreg embernek olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá.

Mindenki szerencsésnek gondolta, hogy az övé ez a gyönyörű állat. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember így válaszolt:
– Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.

Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok már mondták is a véleményüket:
– Te szerencsétlen bolond, sejteni lehetett, hogy el fogják lopni tőled ezt az állatot! Miért nem adtad el? Micsoda balszerencse!

A paraszt azonban óvatosabb maradt:
– Szerencse vagy szerencsétlenség. Senki nem tudhatja. Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban! Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Hogyan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak egy töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?

Az emberek kinevették az öregembert. Jó ideje már bolondnak tartották. Két héttel később visszajött a fehér ló.

Nem lopták el, egész egyszerűen csak elszabadult, és mintegy tizenkét vadlóval együtt tért vissza kiruccanásáról. A falusiak újra összegyűltek:
– Igazad volt, nem szerencsétlenség, hanem áldás, ami történt!
– Én ezt azért nem mondanám. Elégedjünk meg csak annyival, hogy a fehér ló visszajött. Hogyan tudhatnám, hogy ez szerencse-e vagy baj?

Hiszen ez csak egyetlen fejezet. Meg lehet ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?

A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az idős ember összevissza beszél. Kapni tizenkét gyönyörű lovat minden kétséget kizáróan égi ajándék. Hogyan is lehetne ezt tagadni? A paraszt fia elkezdte a vadlovak betörését. Az egyik levetette magáról és összetaposta.

A falubeliek ismét eljöttek, hogy elmondják a véleményüket:
– Szegény barátunk, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám most egyetlen fiad nyomorék lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatraméltó vagy!
– Ne szaladjatok ennyire előre – válaszolta nekik a paraszt. – A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani a jövőt.

Nem sokkal később kitört a háború, és a falu összes fiatalemberét besorozták, kivéve a nyomorékot.
– Öregember – panaszkodtak a falubeliek –, igazad volt, a fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad, míg a mi fiaink mennek a halálba.
– Kérlek benneteket – válaszolta a paraszt –, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon marad, ennyit tudunk mondani csupán. Isten tudja, hogy ez jó-e vagy rossz. Az élet, apránként mutatkozik meg, a mi dolgunk embernek maradni úgy a szerencse, mint a szerencsétlenség, az egészség vagy a betegség, a béke és a háború idején.

varázslat. könyv.

A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz…
Mert aki olvas, az szabad lesz.

Tegnap hunyt el Csukás István magyar költő, író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Csukás István (Kisújszállás, 1936. április 2. – Budapest, 2020. február 24.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

sütemény.

Egy fiatal nő várakozott egy nagy repülőtéren, hogy felszállhasson a repülőgépre. Mivel több órát kellet várnia, eldöntötte, hogy vásárol egy jó könyvet.

A könyv mellé vásárolt egy csomag süteményt is. Leült a váróteremben egy padra, pihenni és olvasni kezdett.

A pad másik oldalán, ahol a süteményes csomag volt, egy férfi kezdte az újságját olvasni.

Ahogy a hölgy elvette az első sütit, ugyanazt csinálta a férfi is. A hölgyet nagyon ingerelte ez a magatartás, de nem szólt, csak gondolta: Milyen pofátlanság, kedvemre pofon ütném!

Minden elvett süti után, a férfi is elvett egyet. Ez nagyon dühbe hozta, de nem akart jelenetet csinálni. Az utolsó sütinél ezt gondolta: Na most mit csinál ez a pofátlan élősködő?

A férfi megfogta az utolsó sütit, kettétörte, és odanyújtotta a felét neki.

Ah, a jóból is megárt a sok! Magán kívül volt a hölgy! Villámgyorsan fogta a könyvét, a csomagját és kirohant, a felszállópálya felé.

Ahogy leült a repülőgépen a helyére, kinyitotta a kézitáskáját, hogy kivegye az olvasószemüvegét, és legnagyobb meglepetésére akkor veszi észre a süteményes tasakját egészben és érintetlenül.

Egyszerűen pocsékul érezte magát. Rájött a tévedésére.

Teljesen elfelejtette, hogy a süteményes tasakját a kézitáskájába tette. A férfi megosztotta vele a süteményét minden félelem, és minden rossz érzés, rosszindulat nélkül.

Lesokkolva emlékezett, hogy miket gondolt, hogyan nem osztotta volna meg a süteményét az ismeretlennel. És most már nincs alkalma, hogy tisztázza a helyzetet, hogy bocsánatot kérjen.

Létezik pár dolog, amelyeket nem vagyunk képesek visszahozni…

– A szót, miután kimondtuk.
– Az alkalmat miután elszalasztottuk.
– Az időt, ami már elmúlt.

Szabó Magda: Hinni

Szabó Magda: Hinni

Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban,vagy épp zöldelőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

könyv. tudás.

Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés.
Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való.
A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.

126 éve, ezen a napon született Szent-Györgyi Albert magyar orvos, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hole, Massachusetts, 1986. október 22.) Nobel-díjas és Kossuth-díjas magyar orvos, biokémikus.

igazi gazdagság

Csak eszednek és lelkednek olvasás útján nyert kincse jelenti az igazi gazdagságot, mert ez nem vész el és nem hagy el soha.

562 éve ezen a napon született Leonardo da Vinci, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Leonardo ser Piero da Vinci (1452. április 15. – 1519. május 2.) olasz (akkor még itáliai) származású polihisztor, azaz: festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író.