párbeszéd. Istennel.

Én: Szia Isten!
Isten: Szia..

Én: Darabokra hullottam. Össze tudnál újra rakni?
Isten: Inkább nem.
É
n: Miért?
Isten: Mert Te nem egy kirakós játék vagy.

Én: És mi legyen az életem szétesett darabkáival?
I
sten: Hagyd ott őket, okkal váltak le rólad. Ne foglalkozz velük egy ideig, aztán döntsd el szükséged van-e még bármelyikre is.

Én: Nem értesz! Én összetörtem!
Isten: Nem, Te nem értesz engem. Te most éppen túllépsz, fejlődsz. Amit most érzel, az a növekedés fájdalma. Megszabadulsz a hátráltató dolgoktól és emberektől. Nem szétesel, hanem a helyedre kerülsz. Nyugodj meg! Vegyél egy mély lélegzetet és engedd, hogy leváljanak rólad a téged már nem szolgáló részek. Ne ragaszkodj többé ezekhez. Engedd leesni, elmenni.

Én: Ha elengedem ezeket, mi marad nekem?
Isten: Csak a legjobb darabok.

Én: Félek változni.
Isten: Folyamatosan ezt mondom: Nem változol! Hanem valakivé válsz!

Én: Válok? Kivé?
Isten: Azzá válsz, akivé teremtettelek! A fény, a szeretet, a remény, a bátorság, az öröm, az irgalmasság, a kegyelem és az együttérzés emberévé.
Sokkal többet adtam neked, mint azok a sekély részek, amikkel azonosítod magad és amikhez annyi kapzsisággal és félelemmel ragaszkodsz. Hagyd ezeket lehullani.
Én szeretlek téged! Ne változz! Legyél! Legyél az, akinek teremtettelek. Addig fogom ezt mondani neked, amíg nem emlékszel rá.

Én: Akkor van egy másik rész.
Isten: Igen. Legyen az ilyen.

Én: Tehát…Nem vagyok törött?
Isten: Nem, de megtörted a sötétséget, akár a hajnal fénye az éjszakát. Ez egy új nap.
Válj azzá, aki valójában vagy!

 

PálFeri interjú

“Van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség.” Az egykori magasugró magyar bajnok, egy személyben katolikus pap és mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc már szinte sztár, nem csak a hívek, de az útkeresők számára is hazánkban.
A 2013-as Prima Primissima közönségdíjasával arról beszélgettünk, hogy milyen konfliktusokkal kell megküzdenie hivatásában, milyen küzdelmeket lát a magyar emberek életében, és kikértük a véleményét a Sipos-ügyről is. Interjú.

hvg.hu: Pályafutását sportolóként kezdte, magasugró országos bajnok volt. Hogyan vezetett el innen az útja a papi hivatásig?

Pál Ferenc: A sporthoz kötődő élményemhez is köthető a váltás. Fiatal emberként álltam egy magasugró verseny eredményhirdetésén a dobogó tetején, a nyakamban volt az aranyérem, és magam számára is meglepő módon erőt vett rajtam valamiféle szomorúság. Ürességérzés, csalódottság, hiányérzet. Azt tudtam megfogalmazni magamban, hogy állhatok akármilyen rangos verseny dobogójának a tetején, az akkor is kevés lesz nekem. Ez volt az egyik alapélményem arról, hogy van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség. Van valami, ami ehhez nem fogható, de ami bennem ugyanúgy megvan, mint ahogy mindenki másban. Ezért sikerrel, győzelemmel, teljesítménnyel ezt a területet a személyiségemben, az életemben nem tudom betölteni, nem tudom lefedni. Semmilyen sikerrel sem.

hvg.hu: Ekkor ez még csak egy ilyen szabadon lebegő, alaktalan hiányérzetként jelent meg?

P. F.: Igen, érzések voltak, sejtések, gondolatok, amelyek összekapcsolódtak azzal, hogy serdülő koromban elkezdtem a spiritualitás iránt érdeklődni, amely egyszerre táplálkozott a serdülőkori természetes identitáskeresésből és válságból, de közben azt valahogy felül is múlta. A családom nem nevelt vallásosan, és így annak a kultúrája is hiányzott, hogy hogyan tudnám a spiritualitás világát megélni és azt kifejezni. Vagy hogyan lehet társakat találni az útkereséshez. Egyébként is erős vágyat éreztem a spiritualitás felé, és a sportbéli élményem csak megerősítette azt, hogy van itt valami, ami több, és különbözik attól, ami eddig kitöltötte az életemet. És hogy ez a több nekem nagyon fontos, talán a legfontosabb.

hvg.hu: És hogy jött be a képbe a lélektan? Papként miért érezte azt, hogy mentálhigiénés szakemberré is kell válnia?

P. F.: Itt is két szálat említenék. Az egyik, hogy önmagammal kapcsolatban sok mindent nem értettem és kíváncsi voltam. Egy vágy, hogy szeretném tisztábban látni magam. Hogy tulajdonképpen nem tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, mikor miért azt érzem amit érzek, miért abba az irányba indulok, és nem a másikba. Miért vagyok sok szempontból különböző, mint a kortársaim, és hogy ez jó-e, vagy nem jó. Hogy az adottságaim, alkatom hogy tud jó lenni valami értékessé? Volt nagyon sok kérdésem magamra vonatkozóan, válaszokat meg nem nagyon találtam. Ez volt a személyes indíttatás a lélektan felé.

Másrészt, amikor fiatal pap voltam, még harmincéves sem, egyre több ember fordult hozzám az ügyes-bajos dolgaival. Pusztán azért, mert papnak lenni egy erőteljes hivatali szerep is. Nálam idősebb emberek kerestek meg az életvezetési problémáikkal. Pillanatok alatt rádöbbentem arra, hogy nem tudok nekik hatékonyan segíteni. Nagyon sok mindenhez egyszerűen nem értek. Még a saját életemmel kapcsolatban is van sok bizonytalanságom. Egy másik ember életéhez hogyan is lenne merszem hozzászólni. Ez pedig átlendített a cselekvésbe. Nem akartam felelőtlen lenni, és úgy tenni, mintha tudnék valamit.

Rájöttem arra, hogy szisztematikusan, intézményes képzésekre kell járnom, nem elég csupán autodidakta módon felszedni információkat, mert akkor nagyon egyoldalú lesz a tudásom, és nem fogom látni a saját árnyékomat. Pont ott nem fogom fejleszteni magamat, ahol a legjobban kellene. Azt sem fogom észrevenni, hol kellene igazán növekednem, változnom.

Bővebben…

kérés. Istentől.

Ne azt kérd az Istentől amellyel elég ha megöntözöd a lelked, hanem azt, amellyel átitathatod!

Lucius Annaeus Seneca (Corduba, Kr.e. 4. körül – Kr.u. 65.) római sztoikus filozófus, drámaíró és államférfi. Apjától megkülönböztetendő, ifjabb Senecának (Seneca Minor) is nevezik.

Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kivánság

Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kivánság

Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

(1926)

82 éve ezen a napon halt meg Dsida Jenő, erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.!

 

A Szentlélek száll le rád

Az alábbiakban az idei csíksomlyói fogadalmi búcsú szónokának, Kovács Gergely gyulafehérvári érseknek az ünnepi homíliáját tesszük közzé teljes terjedelmében:

Krisztusban szeretett testvéreim!

A mai pünkösdszombati búcsú Mária-zarándoklat, de holnap, pünkösd napján a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. A Szentírás tanúsága szerint a Szűzanya és a tanítványok együtt voltak, együtt készültek, együtt imádkoztak, együtt várták a Szentlélek kiáradását.

Zarándokolni és együtt lenni: a koronavírus-járvány miatti állami rendelkezések következtében épp ez a két elem hiányzik idei ünneplésünkből. De hogyan lehet így ünnepelni? – tették és teszik fel sokan a kérdést.

Egy idős bölcs ember tanyán gazdálkodott fiával együtt. Egy vihar alkalmával lovaik megijedtek, és elszabadulván elkóboroltak. Keresték őket, de nem találták meg. A szomszédok sajnálkoztak rajtuk, és azt mondogatták, hogy milyen nagy rossz érte most őket. Az öreg bölcs erre így szólt: „Honnan tudjátok, hogy ez rossz?”

És valóban, pár nap múlva a lovak visszatértek, de magukkal hoztak pár vadlovat is. Így lovaiknak száma kétszeresre növekedett. A szomszédok erre ezt mondták: „Örülünk, hogy ilyen nagy szerencse ért”. Az öreg bölcs ismét megkérdezte: „Honnan tudjátok, hogy ez jó?”

A vadlovakat az öreg bölcs fia be akarta törni, leesett a lóról, eltörte a lábát. A szomszédok most sopánkodtak: „Jaj, milyen nagy rossz érte magukat!” Az öreg ismét megkérdezte: „Honnan tudjátok, hogy ez rossz?”

Háború tört ki, és a fiatalokat behívták katonának. A bölcs öreg fia azonban nem vált be, mert törött volt a lába. Így a rossz jónak bizonyult, mint ahogy előzőleg a jó rossznak…

Krisztusban szeretett testvéreim!

Az elmúlt hetekben, különösen az utóbbi napokban jóformán mindenkitől csak szomorú, letört, csüggedt reakciót kaptam, ha szóba került a mai ünnep. És érthető… Elmarad a megszokott nagy tömeg. Elmaradnak a zarándokcsoportok. Elmarad a megszokott ünneplés. Elmaradnak a távolról jövő vendégek, elmarad a hazalátogató családtag. Nincs mellettem a zarándoklat alatt az idegen, akivel szóba elegyedek, aki megoszt velem egy gondolatot, egy élettapasztalatot, és kiderül, hogy testvérek vagyunk… Elmarad a letört és hazavitt nyírfaág, elmarad a búcsúfia…

Ma délelőtt, miközben az autóban errefelé tartottam, egy üzenetet kaptam. Ez állt benne: „Vár minket a jó Mária. Olyan, amikor a vándormadár érzi, hogy útra kell indulnia, benne van a génjeinkben. És én itthon ülök…”

Kedves testvéreim!

„Honnan tudjátok, hogy ez rossz?” A jó Isten soha nem akar rosszat népének! „Ami van, annak szabad lennie!” – mondja Mustó Péter jezsuita atya. Ha Isten megenged valamit, amit rosszként élek meg, rágódhatom rajta, emészthetem magam, kereshetek magyarázatokat, de a tényen nem tudok változtatni. Nem értem meg, lehet, hogy fáj, de akkor is tudnom kell, hogy Isten jó és jót akar népének!

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46) – fohászkodik Jézus a kereszten. Úgy érzi, hogy Atyja elhagyta őt – aztán harmadnapra kiderül, hogy mégsem.

A történelem folyamán nem egyszer érezhette úgy népünk, hogy Isten elhagyta, elfordította tőle arcát. És ha ezeket az alkalmakat, ezeket a történéseket felidézzük, rendszerint megkísért bennünket a siránkozás, a kesergés, a mélységes gyász érzése.

És akkor Ferenc pápánk szavai jutnak eszembe, aki egy évvel ezelőtt itt, Csíksomlyón, azt mondta, hogy „nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit”, de arra biztatott, hogy tudjunk a jövő érdekében cselekedni, „kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében”.

Krisztusban szeretett testvéreim!

Különös, furcsa, szokatlan a mai ünneplésünk. De hadd szabadjon újra föltennem a kérdést: „Honnan tudjátok, hogy ez rossz?” A koronavírus-járvány alatt sokszor megfogalmaztuk, hogy annyi minden átértékelődik bennünk… Megtanulhattuk, hogy mi az igazán értékes, a maradandó, a lényeges. Meggyőződésem, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsúval is ugyanez történik. A járvány visszavezet bennünket a lényeghez, az ünnep magvához.

És ezt megfogalmazhatjuk a történelem segítségül hívása által, kezdve az 1352-ben tett fogadalomtól, majd az 1484-ben VIII. Ince pápa által adott búcsún keresztül egészen napjainkig, amely mélyen beivódott a vidék katolikusainak lelkébe a ferencesek szolgálata által.

De még inkább megfogalmazza a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú mibenlétét, lényegét szentéletű Márton Áron püspökünk, amikor 1949-ben azt mondja szentbeszédében: [összegyűltetek], „hogy tanújelét adjátok hiteteknek, és a boldogságos Szűzanya által megerősödve, továbbra is kitartsatok, minden megpróbáltatásotok ellenére a katolikus anyaszentegyházba vetetett hitetekben”.

Tavaly pedig Ferenc pápa így fogalmazott: „Ti minden évben, pünkösd szombatján elzarándokoltok ide, hogy eleget tegyetek őseitek fogadalmának, megerősödjetek az Istenbe vetett hitben és a Szűzanya iránti áhítatban”.

A csíksomlyói pünkösdszombati búcsú történetében nem a mai az első alkalom, amikor nem gyűlhetünk össze. De hitünk kifejezésének, a Szűzanyához való ragaszkodásunknak mindez nem lehet akadálya.

A mostani járvány és a vele járó karantén sok mindenre megtanított, megtaníthatott. Hiszem, hogy arra is, hogy tudjuk értékelni az ünnepet, a találkozást.

Milyen rossz érzés volt, amikor valaki nagyon készült a Csíksomlyói Szűzanyához, de betegség vagy más ok miatt végül nem tudott eljönni. Most mindannyian otthonmaradottak vagyunk és még búcsúfiát is hiába várunk.

Kedves testvéreim!

„Honnan tudjátok, hogy ez rossz?” Ne feledjük, hogy a történelem ura az Isten, aki mindig jót akar nekünk! Vállaljunk sorsközösséget és higgyünk abban, hogy a Szűzanya, a Napbaöltözött Asszony megsegít. Nem zarándokolhattunk most el ide, nem lehetünk fizikailag együtt, de a Szűzanyához való gyermeki ragaszkodásunkat semmi és senki nem veheti el.

Imádkozzunk az aranyrózsás csíksomlyói segítő Szűzanyához: „Mindannyian a gyermekeid vagyunk, nem vagyunk árvák, mert Te velünk vagy és vigyázol ránk. Róma püspöke arra bíztatott, hogy őrizzük meg Erdély örökségét, mely számunkra először Te vagy. Ígérjük gyermeki szeretettel, hogy Hozzád, csíksomlyói Szűzanyánk és Szent Fiadhoz, Urunkhoz, Jézus Krisztushoz hűségesek maradunk. Ámen!” (P. Vértesaljai László SJ imája)

Forrás: romkat.ro .

csíksomlyói búcsú a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A magyar katolikus és keresztény hívők által minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és szabadtéri szentmise a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.

római katolikus egyház hívei Csíksomlyón teljes búcsút nyerhetnek, ugyanis az a bűneit megvalló és bűnbánatot tanúsító hívő, aki a gyónás szentségének kegyelmi állapotában meglátogatja a kegyhelyet és ott meghallgatja a szentmisét, az elnyeri a bűnei megbocsátása után visszamaradt büntetések teljes elengedését is.[1] A ferences rend obszerváns ága által alapított Mária-kegyhely templomában van elhelyezve a híres kegyszobor, a sugárkoszorúval övezett Mária, aki a földgömbön és a holdsarlón áll, feje körül tizenkét csillagból álló glória. A holdsarlón egy emberarc van. Jobb kezében királynői jogart, baljában a gyermek Jézust tartja, mindkét szoboralak fejét korona díszíti. A 227 cm-es, aranyozott, festett hársfa szobor eredetileg egy szárnyasoltár központi alakja lehetett. A kegyszobor keletkezésének időpontja a 16. század eleje.

Az 1990-es évekre a kegytemplom és a körülötte lévő térség nem tudta már befogadni a több százezerre duzzadt búcsúsok tömegét. Ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek a hegy nyergében és azóta oda irányítják a keresztaljákat (kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögé felsorakozó zarándokcsoportokat) és a világ különböző részeiből érkező hívők csoportjait.

Kovács Gergely (Kézdivásárhely, 1968. július 21. –) magyar katolikus pap, gyulafehérvári érsek.

Böjte Csaba: Nem valaminek a végén, hanem egy új világ kezdetén vagyunk

A román hatóság annyit mondott, vigyázzunk magunkra nagyon, mert nem tudnak segíteni, ha bajba kerülünk. Óvintézkedésként pedig azt tanácsolták, minden este mérjük meg a gyerekek lázát – mondta az elemi.hu-nak adott interjújában Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, akivel a koronavírus apropóján beszélgettünk. 
A dévai gyermekotthon alapítója a járvány kapcsán beszélt arról is, a megfelelési kényszer után miként találhatunk vissza önmagunkhoz, a rohanó világban miként kezdhetünk megint élni. A székely autonómiatörekvésekről a missziós pap azt mondta, nem Brüsszeltől kell kérni az autonómiát, hanem az erdélyieknek kell saját kezükbe venni a sorsukat.

– Hogy vannak? Hogyan birkóznak meg a hétköznapokkal?
Úgy tűnik, mind jól vagyunk, de hát Romániában minden lehetséges. Ahogy másol, itt Déván is szűk kis családi körben be vagyunk zárva, ez nálunk 108 gyereket jelent most. Próbáljuk feltalálni magunkat. Most elkezdődött az online tanítás, a gyerekek próbálják kitanulni ezt, és arra törekednek, hogy a tanév ne vesszen el. Kivárunk.

– Megvannak ehhez a technikai feltételek?
Minden család kapott egy tabletet, ami persze nem elég, de ez most egy új világ, amiben meg kell találni a lehetőséget.

– Tudják használni ezeket a eszközöket?
Tegnap azon kacagtunk, hogy a gyerekek mondják a tanároknak, mit, hol nyomjanak meg a tableten, mert – úgy látszik –  nem minden működik úgy, és akkor, ahogy szeretnék. Oda-vissza tanítják egymást, és én bízom abban, hogy ez is működni fog.

Az élet menni akar. Ha a víz folyását valahol elzárják, az csak megtalálja magának az új medret, és folyik tovább.

Az élet nem fog leállni. A szegények még szegényebbek lesznek, sajnos, a tájékozatlan emberek pedig még jobban eltévednek.

– Az egyház szerepe felértékelődik?
Az egyház iránymutató szolgálatára még nagyobb szükség lesz, mint eddig. A nagy megmondó emberek szedik a C-vitamint, mossák a kezüket, nehogy valami bajuk legyen, én azonban úgy vélem, Jézus Krisztuson kívül nagy eligazítást eddig sem kapott az emberiség, és a szeretet parancsánál, a szolidaritásnál több a válságban sem tud segíteni rajtunk. Én optimista vagyok, a gyerekek jókedvűek, vidámak, gyönyörű tavasz van.

– Kapnak bármilyen segítséget állami szinten?
Felhívtak, hogy minden este mérjük meg a gyerekek lázát. Én erre azt mondtam a kollégáimnak, minden gyerek fenekébe tegyenek három kukoricaszemet, és ha elkezd pattogni, akkor lázuk van.

A hatóság azt is mondta, vigyázzunk magunkra nagyon, mert nem tudnak segíteni, ha bajba kerülünk. Egy szappant nem hoztak eddig, nem hogy kesztyűt, vagy maszkokat. Eddig egyetlen házunk sem kapott semmit, pedig elég sokan vagyunk.

Bővebben…

Reményik Sándor: Üres templomban

Reményik Sándor:  Üres templomban
Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
és mise sincs, se karinges papok,
az oltáron két öröklámpa ég,
az Istenemmel egyedül vagyok.A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
itt állok, szemben állok Ő vele
s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
csak fürkészem a nagy Akaratot;
úgyis addig állok, míg Ő akarja
s ha nem akarja: összeroskadok.Olyan végtelen áhitat fog el,
mintha erdőben néznék csillagot,
ahol az örök, ős csend ünnepel,
pedig – csupán egy templomban vagyok.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Fanka és Kowa – Expedíció

Fanka és Kowa – Expedíció

Hol egy válasz, sok kérdést nyakig betemet,
Hogy mi a kód, ami bezárja a szíveket,
Hogy miben hisznek, csak figyeld meg a szemeket,
Hogy a jó tényleg egyenes vagy sziklás és meredek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan hajnal ami nem bántja a szemedet,
Csak mutatja az irányt, kisimítja a hegeket.

Isten kertjéből neked küldök levelet,
Ezer év fájdalom, de én mégis nevetek,
Tudod rólam, minden hazug szítok, lepereg,
Csak azt nézd, amit csinálok, felejtsd el a nevemet.

Ez nem a szabadság, ezek csak szerepek,
Még mindig nyújtom, hát fogd már meg a kezemet,
Ébredj hát kertváros, vele a telepek,
Hogy a mi a célunk az út legyen vagyis a szeretet.

Bármerre vitt az út és bármit találtam,
Egyedül voltam ott, de nem a magányban,
Együtt táncoltam én és a földgolyó,
Isteni cerkával, isteni rajzoló.

Amiről beszélek, kevesen értik meg,
Ahogy az életük kevesen élik meg,
Kis szavak ezek egy apró kis zenével,
Kettő mikrofon, hátul két Zentével.

Bárhova utazz is ez majd elkísér,
Eszedbe fog jutni, hogy te is segítsél,
Valaki felkeltett téged is engem is,
Az út az áldás már mindegy, hogy merre visz.

Béke a szívemben béke a házamban,
Nincsen szögesdrót és nincs is lánctalpam,
Feladni nem fogom és nem is tudnám már,
Az ég az országom, és ott fent nincs határ.

Refr:
Törékeny szív, porból lett különös szerkezet,
Lényed partján a hajó megérkezett,
Zászló kibont és a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.
Porból lett különös szerkezet,
Öröm és fájdalom a vérerekben evez,
Az élet gályáján a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.

Magadban nem bízol, ha nekem nem hiszel,
Ugorj a mélybe már, mindig csak centizel,
Amitől félni tudsz, lásd meg, hogy délibáb,
Amikor nézlek akár üvegen nézni át.

A célhoz elérni értsd meg, hogy nem lehet,
Hol virágok helyett nőknél is fegyverek,
Ne keress sötétben, ott nem fogsz találni,
Egy felhőkarcoló majd fel fog zabálni.

A látszat világa, szirének éneke,
Kérdezd a tükörtől egy gép az érez –e?
A múltam felesnyi az előbb megittam,
Az élet pillanat, a most az elillan.

A cirkusz ingyenes, figyeld és meglátod,
Nincs okos ellenség, csak buta barátok,
Hatalmas óceán, tutajunk apró csak,
Elsüllyedtek akik magukkal harcoltak.

Refr

Minden nap látom, hogy megtörnek a gyerekek,
Lelkem viharfelhő, érzem, ahogy csepereg,
A képre koncentrálj, hagyd már a keretet,
Mert ideje, hogy elássuk ezt a sok szemetet.

Az élet írja, mi eljátsszuk a szerepet,
Egy emberöltőn át megannyi jelenet,
Vastaps és könnyek áztatják a szemeket,
Ha ledobod a jelmezed, véget ér az őrület.

Az élet miatt jöttem, de minden nap temetek,
Érzem, hogy meghaltok, hideg a kezetek,
Engedd és meglátod, tábortűz lehetek,
Hol leültök és megérted hogy miért nevetek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan kor, ami felnyitja a szemeket,
Megmutatja a hibát, amit ember csak tehetett.

Refr

37 éve, ezen a napon született Fankadel, magyar hiphop előadó.  E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

FankaDeli (polgári neve: Kőházy Ferenc) (Kecskemét, 1983. április 17. – ) magyar underground hiphop előadó, hangmérnök, rádiós műsorvezető, a Night Child Records kiadó megalapítója. Az ő nevéhez fűződik többek között a Saláta rádióműsor, az NC Root Studio, az NC Wear ruhamárka és a Suhancos zenei formáció.

Művésznevének eredete: a Funky nevű kecskeméti szórakozóhely, amely fiatalkorának törzshelye volt, és a Deli (=vitéz) szavakból ered (nagymamája deli legénynek hívta kiskorában).

Kowalsky meg a Vega magyar rock-központú együttes. Korai időszakában csak a Funk rock műfajt erősítette Magyarországon hip-hop stílusú énekkel fűszerezve, mostanában vegyesebb és populárisabb tematikájúra váltott. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg. A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.

egyenes. görbe.

Az első oldalon olvasható mottó, egy portugál közmondás belevésődött az agyamba: „Deus escreve direito por linhas tortas” (“Isten egyenesen ír a görbe sorok között”).

Csak később ismertem fel ebben életem furcsa folyásának Ariadné-fonalát.

Életemen végigtekintve talán észrevehető benne az egyenesség, ebből azonban semmit sem tapasztaltam akkor, amikor egyre-másra úgy éreztem, éles kacskaringókon haladok át, vagy egyenesen az árokban kötök ki.

Jáki Szaniszló: Egy elme világa Szellemi önéletrajz hitről és tudományról

11 éve, ezen a napon halt meg Jáki Szaniszló magyar származású amerikai tudománytörténész, tudományfilozófus, bencés szerzetes.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Jáki Szaniszló László (Stanley L. Jaki) (Győr, 1924. augusztus 17. – Madrid, 2009. április 7.) Templeton-díjas magyar származású amerikai tudománytörténésztudományfilozófusbencés szerzetesteológusfizikus, egyetemi tanár. Több mint negyven világszerte elismert könyv, ezenkívül több mint nyolcvan tudományos és teológiai esszé, valamint kritikák, könyvelőszavak, enciklopédia cikkek tucatjainak szerzője, Immanuel Kant és Giordano Bruno műveinek angolra fordítója.

 

Pio atya imája

Pio atya imája

Ó Uram!
Múltamat irgalmasságodba,
Jelenemet szeretetedbe ajánlom,
És a jövőmet a gondviselésedre bízom.

Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták.

szerencse.

Egy öreg embernek olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá.

Mindenki szerencsésnek gondolta, hogy az övé ez a gyönyörű állat. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember így válaszolt:
– Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.

Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok már mondták is a véleményüket:
– Te szerencsétlen bolond, sejteni lehetett, hogy el fogják lopni tőled ezt az állatot! Miért nem adtad el? Micsoda balszerencse!

A paraszt azonban óvatosabb maradt:
– Szerencse vagy szerencsétlenség. Senki nem tudhatja. Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban! Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Hogyan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak egy töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?

Az emberek kinevették az öregembert. Jó ideje már bolondnak tartották. Két héttel később visszajött a fehér ló.

Nem lopták el, egész egyszerűen csak elszabadult, és mintegy tizenkét vadlóval együtt tért vissza kiruccanásáról. A falusiak újra összegyűltek:
– Igazad volt, nem szerencsétlenség, hanem áldás, ami történt!
– Én ezt azért nem mondanám. Elégedjünk meg csak annyival, hogy a fehér ló visszajött. Hogyan tudhatnám, hogy ez szerencse-e vagy baj?

Hiszen ez csak egyetlen fejezet. Meg lehet ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?

A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az idős ember összevissza beszél. Kapni tizenkét gyönyörű lovat minden kétséget kizáróan égi ajándék. Hogyan is lehetne ezt tagadni? A paraszt fia elkezdte a vadlovak betörését. Az egyik levetette magáról és összetaposta.

A falubeliek ismét eljöttek, hogy elmondják a véleményüket:
– Szegény barátunk, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám most egyetlen fiad nyomorék lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatraméltó vagy!
– Ne szaladjatok ennyire előre – válaszolta nekik a paraszt. – A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani a jövőt.

Nem sokkal később kitört a háború, és a falu összes fiatalemberét besorozták, kivéve a nyomorékot.
– Öregember – panaszkodtak a falubeliek –, igazad volt, a fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad, míg a mi fiaink mennek a halálba.
– Kérlek benneteket – válaszolta a paraszt –, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon marad, ennyit tudunk mondani csupán. Isten tudja, hogy ez jó-e vagy rossz. Az élet, apránként mutatkozik meg, a mi dolgunk embernek maradni úgy a szerencse, mint a szerencsétlenség, az egészség vagy a betegség, a béke és a háború idején.

látogatóban Istennél.

Álmomban, látogatóban jártam Istennél🌻

Álmomban látogatóban jártam Istennél.

Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.

Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
– Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

– Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba.

Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg.

Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

– Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?

– Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek.

Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.

Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak.

Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.

Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.

A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.

El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.

Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem.

Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látni.

Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis szeret.

Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

– Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál.

De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

Kowalsky meg a Vega: Tágas vizeken

Kowalsky meg a Vega: Tágas vizeken

Tágas vizeken
Elevezek.
Haragos a felszín, hulláma majd betemet.
Ítéljen a Föld, s az ember ha akar,
Délibáb mind, amit majd a sírhant betakar.
Nem keresem már
A szavakat,
Attól szép a világ, hogy tudom, hogy benne vagy
Az egyik benned cseng és bennem zeng egy másik Hang
És hagyjuk, ahogy Isten ír belőlünk is egy dalt.
Hogy a Kaszás arat mindent, miben nincsen szerelem.
Pihesúlyú mérlegen méri meg a szívem.
Földi terhek láncaiban nem vihet oda
Könnyű szárnyak előtt tárul az Ég kapuja.

Országok eltűnnek
Ha szülték, sírban végzi mind
Az idő elúszik
De van mi nem múlik.
Világok megszűnnek
Csillagok hullnak, hol a föld s az ég egybeolvad
De Te bennem örök vagy.

A Végtelen alatt
Ölelünk
Míg tengerpartjára vetett vízcseppek lehetünk
A fényesebb te vagy, a másik
Én vagyok az
Amíg vissza nem kér a tenger
S vissza nem ad a part…

És ahol útjaink
Szétszaladnak
Túléli a Mulandót ki elengedi Azt
Ha nem int búcsút annak minek
Mennie kell
Annak tömlöcévé lesz az
Amíg nem ereszti el…

De miből van a hit?
S az akarat?
Nézd elszakíthatják vérink hamis határok alatt
Ám bölcsőnk végtelen égbolt
Kéz nem érheti fel
Ami összetartozik, ember
Nem szakíthatja el.
Mert a Kaszás arat mindent
Miben nincsen Szerelem
Pihesúlyú mérlegen méri meg a szívem
Földi terhek láncaiban nem vihet oda
Könnyű szárnyak előtt tárul az Ég kapuja…

Országok eltűnnek
Ha szülték, sírban végzi mind
Az idő elúszik
De van mi nem múlik.
Világok megszűnnek
Csillagok hullnak, hol a föld s az ég egybeolvad
De Te bennem örök vagy.

Tágas vizeken
Elevezek.
Haragos a felszín, hulláma majd betemet.
Ítéljen a Föld, s az ember ha akar,
Délibáb mind, amit majd a sírhant betakar.
Nem keresem már
A szavakat,
Attól szép a világ, hogy tudom, hogy benne vagy
Az egyik benned cseng, és bennem zeng egy másik Hang
És hagyjuk, ahogy Isten ír belőlünk is egy dalt…

Kowalsky meg a Vega magyar pop rock együttes. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg. A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.

Tagok : Balázs “Kowalsky” Gyula, Szórád “Jimmy” Csaba, Vajda “Sóder” Péter, Vidák “More” Róbert, Tobak Dániel “Dani”,

Korábbi tagok : Jávorszky Béla, Bensó Pál, Újvári Péter, Zámbó Tamás, Temesi Bertalan, Cha-Cha, Juhász Rob, Márkus Gergő, Csányi Zoli, Tar Gergő, Giret Gábor, Pagonyi András, Sári Szabolcs, Kovács Zsuzska, Vajda Tamás.

számadás

Most jöttem igazán rá, a nagy számadás napjaiban, tulajdonképp sohase csináltam mást, mint ő.

Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szíveltek úgy az emberek, mint az apámat.

Kedves barátaim, ígérem önöknek, hogy akármi szándéka van velem az Istennek, az utolsó lélegzetvételemig az maradok, aki voltam.

86 éve, ezen a napon halt meg Móra Ferenc magyar író.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”. Móra István testvéröccse, Móra László költő nagybátyja.

élet csodája.

De mit tud az Isten? Mi a terve életemmel, a mai napommal?

Hiszem-e, hogy életembe, ma is csoda fog történni? Van-e hit bennem?

Fohászom már most, az esti visszatekintésben legyen bennem hála, megelégedettség: hittem benne és csoda az életem minden rezdülése.

98 éve, ezen a napon született  Szepesi György magyar rádiós sportkommentátor, e bejegyzéssel Rá emlékezünk,

Szepesi György, születési nevén Friedländer György (Budapest, 1922. február 5. – Budapest, 2018. július 25.) magyar rádiós sportkommentátor, „az Aranycsapat tizenkettedik játékosa”, 1982–1994 között a FIFA vezető testületének tagja, aki annak 2012-es budapesti kongresszusán a szervezet legrangosabb kitüntetését, a FIFA Érdemrendet vehette át.