Horváth István : Tornyot raktam

Horváth István : Tornyot raktam

Künn a jégfogú télsárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt: babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
És ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
— Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
Majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
,,Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
De hogy a tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
— A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.

Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9. – Kolozsvár, 1977. január 5.) erdélyi magyar költő, regényíró, elbeszélő. Álneve Náci Pista, a család falusi ragadványneve után. Panek Kati nagyapja.

Reklámok

Ghymes : Mária altatója

Ghymes : Mária altatója

Jó estét, jó estét, Ég s Föld fia,
Te vagy a Jézuska, ő Mária,
Bátyád aranyos Nap sugara,
Húgocskád ezüstös Hold sugara.
Csicsíja, baba, csicsíja, baba,
Ne sírj, Máriánál van vacsora!
Tejet iszik az Isten fia,
Édes tejet iszik Isten fia.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

Keres már a katona, hogy elvezet,
Keres már a gazdag, hogy kinevet,
Keres a halál, hogy megszeret,
Keres már a halál, hogy megszeret.

Zöldellik ágacska – a keresztfád,
Ébred a magocska – töviskoronád,
Szeretne mégis ez a világ,
Szerethetne mégis ez a világ.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:

Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

Nincsen semmi másod, Istenfiú
Jászol csak a házad, Istenfiú
Szalma a párnád, Istenfiú
Szemed fénye a lámpád, Istenfiú.

Adjon igaz álmot az éjszaka,
Meleget a jászol kicsi szamara,
Áj, áj, aludjál, csíja, baba.
Áj, áj, aludjál, csíja, baba.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:

Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

A Ghymes együttes olyan felvidéki magyar zenészekből alakult a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán 1983-ban, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghymes név, amit 1984-ben vett fel a zenekar. Zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. A népzenei alapok, a saját alkotó elképzelések és improvizációk alapján kialakult az egyedi hangzásviláguk, a Ghymes-zene. A zenekar alapító tagjai a Szarka testvérek: Gyula és Tamás, akik 2011. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek.

Tagok : Szarka GyulaSzarka TamásJász AndrásJelasity PéterKún Csaba, Lau János, Rácz Roland, Szabó Tamás, Varga Bori

Bérczesi Róbert, Zelk Zoltán : Este jó, este jó

Zelk Zoltán : Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok…

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet…

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.

111 éve ezen a napon született Zelk Zoltán magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.Szabó Sándor (Budapest, 1915. április 25. – Budapest, 1997. november 12.) Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színész.

Bérczesi Róbert (Gyula, 1976. szeptember 12. –) zenész, dalszerző leginkább a Hiperkarma című zenekara tette ismertté.

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) költő, műfordító.

Fodor Máriusz és Kama – Minden veled

Fodor Máriusz feat. KAMA – Minden veled

Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet
Szegény voltam, voltam nemes
Hazug voltam, s becsületes
Vándor voltam, két szekeres
Ahol jártam ott ne keress
De amióta tudom neved
Csillagokat becézgetek
Álom csalja meg szememet
Nem ott fekszem, ahol kelek
Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet
Voltam fontos, fölösleges
Átlagos és különleges
Szerető és gyűlöletes
Ellöktelek, csak hogy mehess
De amióta tudom neved
Csillagokat becézgetek
Álom csalja meg szememet
Nem ott fekszem, ahol kelek
Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet
Minden voltam, semmi vagyok
Nélküled a nap sem ragyog
Semmi vagyok, s minden veled
Nem kérek mást, csak hogy szeress
Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet

Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha enyém volna kedves szíved

szem. száj. fáj.

Szól a szem, bár hallgat a száj,
És beszéli, belől mi fáj.

 258 éve ezen a napon született Kazinczy Ferenc, író, költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.Kazinczi és alsóregmeczi Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831. augusztus 22.), író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Kazinczy László ezredes testvérbátyja. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.

Szabó Lőrinc: Tihany partján a hegy alatt

Szabó Lőrinc: Tihany partján a hegy alatt

Együtt szöktünk a hegyeken át,
gyönyörű volt a Bakony,
a napot csókoltam szemeden
s fiúsra nyírt hajadon.

Gyönyörű voltál, de lelkemet
árnyék futotta be:
csókoltál, mint aki nem akar
gondolni valamire.

Gyönyörű volt az éjszaka,
a holdfényes Bakony,
s másnap már a tihanyi nap
ragyogott a hajadon.

Tihany partján a hegy alatt
szeretőknek lakni jó.
Boldogan tartotta az eget
kék karjaiban a tó,

és jártuk a koranyári vetést
és szedtük a pipacsot
és néztük a sirályt, ahogy
a vízbe le-lecsapott,

és este a csöndesedő csalogány
bedalolt az ablakodon
és éjszaka hét csillag ragyogott
szemeidben és hajadon.

Együtt szöktünk… Gyönyörű az est.
Mért vagy hát oly szomorú?
Nem kell már, aki vagyok, az
a csúnya, szegény fiú?

Megúntál? Elpattant a varázs?
Sírsz, s nem tudod, miért?
A tavi tündér gyöngyöket ad
a könnyeidért.

Most megy le a nap, részeg ragyogás
az alkony gyönyöre:
úgy csókolsz, mint aki nem akar
gondolni semmire.

Forrás : NapiVers.

60 éve, ezen a napon halt meg Szabó Lőrinc, magyar költő.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.