kivánság.

Egy férfi egy nőtől ugyanazt kívánja, mint egy nő a férfitől: tiszteletet.

88 évvel ezelőtt született Clint Eastwood amerikai színész. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Clint Eastwood (San Francisco, 1930. május 31. –) BAFTA/LA-díjas amerikai színész, Grammy-díjra jelölt zeneszerző, Oscar- és Golden Globe-díjas filmrendező és producer.

Isten.

A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
s olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs,
És a természetet kár is kérdezni, néma:
Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.

240 éve ezen a halt meg Voltaire, francia író, költő, filozófus. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Voltaire [vɔlˈtɛːʀ] eredeti nevén François-Marie Arouet [fʀɑ̃ˈswa maˈʀi aˈʀwɛ] (Párizs, 1694. november 21. – Párizs,1778. május 30.) francia felvilágosodás kori író, költő és filozófus volt.

önfeladás.

Nem az győz, aki kemény marad, hanem aki meglágyul és enged és befogad és felad és feloldja magát.
Az önfeladás nem a gyengeség, hanem az erő jele.

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.

békesség. anyagiak. árfolyam.

Tulajdonképpen anyagilag nincs mitől félnem. Lényegében vágyakozni se vágyom semmire.
Túlontúl megtapasztaltam, hogy még a kevéske pénz is nagy bajok okozója. (Különben éppúgy, mint a hiányérzete.)
Az anyagiakra nem szabad odafigyelni. Azok a változások, amiket szeretnék, úgyse vásárolhatók meg.
A békességnek nincsen árfolyama.

37 éve, ezen a napon halt meg Pilinszky János magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt, mivel a Nyugat, s szellemi utódjának a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak is.

tiszta. egyenes.

Tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni.

52 éve, ezen a napon halt meg Tamási Áron erdélyi magyar író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

élet. értelme.

Az élet értelmét nem keresni kell, hanem nekünk kell értelmet adni az életnek.

Palotai Boris (Nagyvárad, 1904. május 23. – Budapest, 1983. szeptember 13.) József Attila-díjas magyar író, költő, Bacsó Péter filmrendező édesanyja, Palotai Erzsi testvére.

You are my sunshine

Egy Utah állambeli anya videóra rögzítette a fenti gyönyörű pillanatot: amikor kijött a zuhanyzóból látta, hogy Lydia lánya Bo nevű bátyjának énekel , aki Down-szindrómában szenved és egy 12 szóbeli szókinccsel rendelkezik. Mindkét szülő zenész.

Szerinte : “Ez a bizonyíték arra, hogy a zenei terápia működik, minden szó, amit megtanult, a zenélés és éneklés során tanulta meg.”

—–

YOU ARE MY SUNSHINE: A mom captured this beautiful moment when she came out of the shower and saw her daughter singing to her baby brother who has Down syndrome and a 12-word vocabulary. “It’s proof that music therapy works. Every word he has learned has been through music and singing.” 

A teljes történet angolul elolvasható itt: http://bit.ly/2DI2fl3

Down-szindróma (kevésbé szakszerűen, pontatlanabbul Down‑kór,) egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre. Középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár, és különböző testi rendellenességekkel társulhat.

A Down-szindróma nevét John Langdon Down angol orvos után kapta, aki 1866-ban elsőként írta le klinikailag a tünetegyüttest. Langdon a külső megjelenés (a belső szemzugban megjelenő úgynevezett mongolredő) alapján helytelenül úgy gondolta, a betegség lényege a mongoloid nagyrasszra való visszaütés, ebből ered a hibás és ma már elfogadhatatlan „mongoloid idióta” („mongolidiotizmus”, „mongolizmus”) elnevezés.

A zeneterápia lényege a zenével történő tudatállapot-változás. Az ún. zenei indukcióval létrejött tudatállapot-változás magába foglalja a kedélyállapot, a szociális aktivitás változását, a kliens ún. saját érzelmeinek jobb megértését, egyáltalán: a nem tudatosult lelki tartalmak megélését és feldolgozását.

Szentimrei Jenő: Pünkösdölő

Szentimrei Jenő: Pünkösdölő (elmondja: Marosán Csaba)

Mi van ma? Mi van ma?
Piros pünkösd napja,
Annak is, annak is
A legelső napja.
Babarózsa-bimbók
Fesledezésének
örvendj hát, örvendj hát
Búbánatos lélek.
Ámulj el, ámulj el
Zöld selymén a fűnek,
Kék selymén az égnek,
Vakságán a bűnnek.
S körülfog az ünnep
Zengő ragyogással,
Megszáll a Szentlélek
Galambszárnyalással.
Akarj hát, akarj hát,
Megriasztott ember,
Ünnepelni végre
Ünneplő víg kedvvel,
Elszorult szívednek
Szűnjön remegése,
Tekints a határban
Zsendülő vetésre.
A búza, az árpa
Kalászát kihányta,
Hűsével elhívogat
Ifjú erdők sátra,
Tüdődről a rozsdát,
Szívedről a szennyet
Most letakarítja
Egyetlen lélegzet.

Lépj hát ki, áradj ki
Fogoly-önmagadból,
Mint patak medréből,
Mint sugár a napból;
Lengesd meg, lengesd meg
Béna lelked szárnyát,
Gondjaid felhőin
Galambként cikázz át.
Nyíljanak, nyíljanak
Eldugult füleid,
Halld meg Tanítványok
Tüzes beszédeit.
Közelget, közelget
Mennyeknek országa,
Mindenki beléphet,
Aki méltó rája.

Leszakadt lakatok,
Megoldódott nyelvek,
Befogadó szívek
Együtt ünnepelnek.
Fák, füvek, virágok
Ékes madárkarral
Versenyt énekelnek
Iszonyattal, bajjal.
Túlharsogják mindjárt,
Ha mi is beállunk,
Ha már egyszer mi is
Hangunkra találunk,
Ha megszólaltatjuk
Pünkösdi nyelvünket,
S fejünk megalázván
Kitárjuk szívünket.
Mi van ma? Mi van ma?
Piros pünkösd napja.
Megoldódott nyelvek
Áldott csodanapja.
Megváltás adatik
Zsidónak, pogánynak, –
Ki Jézusban meghal,
Krisztussal feltámad.

Szentimrei Jenő (született Kovács Jenő) (Arad, 1891. december 14.– Csucsa, 1959. szeptember 2.) erdélyi magyar költő, író, drámaíró, kritikus, színháztörténész, színházigazgató, az helikoni közösségben fejlődött és vált ismertté. Szentimrei Jenő Medgyes Lajos unokaöccse, Szentimrei unokája Szabó Bálint építész, műemlék-restaurátor és Lengyel László közgazdász.

Victor Hugo : Lásd, érdes ez az ág

Victor Hugo : Lásd, érdes ez az ág

Lásd, érdes ez az ág, fekete; és a mennyből
az esővíz csupasz kérgére szüntelen dől;
de várj csak, megy a tél, s meglátod azután:
átüti egy levél kemény görcsét a gallynak,
véknyan, törékenyen, s te kérded: hogy fakadhat
ily zöld, ily gyönge rügy ilyen fekete fán?

Kérdezd, szerelmesem, kérdezd meg tőlem akkor,
hogy jaj! már kérgesen, érdesen annyi bajtól
lelkem, ha átsuhan rajta lehelleted,
mért űzi, szökteti szikkadt nedveim újra,
mért tárja szirmait, és virágba borulva
s eléd hullatva mind, miért hajt verseket?

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,
mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,
mert minden mély apály új hullámot dagaszt,
mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,
mert annyi kín után mosolyod rámvetetted,
mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

Nemes Nagy Ágnes fordítása

133 éve, ezen a napon halt meg Victor Hugo francia romantikus költő, regény és drámaíró.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Victor-Marie Hugo [viktɔʁ maʁi yɡo] (Besançon, 1802. február 26. – Párizs, 1885. május 22.) francia romantikus költő, regény– és drámaíró, politikus és akadémikus.

Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.

túlélés.

Legnagyobb kalandjaink túlélések. Noha egyetlen porcikánk sem kívánta, a halál torkába pottyanunk, és küzdenünk kell vele a végsőkig.
Olyan határokat feszegetünk, amelyekről soha nem gondoltuk, hogy a közelébe kerülhetünk, vagy netán átléphetők. A történet azonban a miénk.
Elmesélhetjük egymás szavába vágva a társaságban, hogy kivel, hogyan, mi történt. Előadhatjuk olyan színesen, hogy szinte filmre kívánkozik.
De mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy hegymászás közben valójában önmagunkat építjük, életünk történetének elemei ott és akkor állnak össze mesés egésszé.

5 éve, ezen a napon tűnt el Erőss Zsolt, erdélyi születésű székely hegymászó. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Erőss Zsolt (Csíkszereda, 1968. március 7. – Kancsendzönga, 2013. május 21. körül) erdélyi születésű székely hegymászó, aki első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.

tanuság.

† Evangélium Szent János könyvéből, Jn 15,26-27;16,12-15

Szenvedése előtt Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam.
Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.
Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.
Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami az Atyáé az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.
Ezek az evangélium igéi.

János evangélista, katolikus körökben Evangélista Szent János (ógörögül: Ἰωάννης), (kb. 6 – kb. 100) a tizenkétapostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.

 

egy Lélekben. egy test.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből, 1Kor 12,3b-7.12-13

Testvéreim!

Senki sem mondhatja magától: „Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.
A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is.
Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk.
Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.
Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál első levele a korinthosziakhoz a Biblia újszövetségi iratainak részét képező levél.

A levél feltehetőleg Kr. u. 51-52. körül keletkezett görög nyelvű ókeresztény irat, az újszövetségi kánonban az apostoli levelek egyike.

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni…

111 éve ezen a napon született Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

álomkép

Egy álomképekkel teli világban a valóság fájni tud.

52 éve, ezen a napon született Janet Jackson amerikai popénekesnő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Janet Damita Jo Jackson (GaryIndiana, 1966. május 16. –) amerikai popénekesnő, az 1980-as és 1990-es évek egyik legsikeresebb előadója. A Jackson család legfiatalabb gyermekeként Los Angeles mellett, Encinóban nőtt fel, és először hétévesen lépett fel. Kezdetben gyerekszínészként és a The Jackson 5 tagjainak, illetve Michael Jacksonnak a húgaként volt ismert. Első albumát tizenhat évesen jelentette meg az A&M Recordsnál, az áttörést 1986-ban megjelent harmadik, a Control című albuma hozta meg. Ezzel az albummal kezdődött évtizedeken átívelő együttműködése Jimmy Jam és Terry Lewis producerekkel. Zenéje, mely az R&Bdiscofunk és rap elemeit ötvözi, és gyakran használ fel részleteket korábbi dalokból, több stílus kedvelői körében is népszerűvé tette. Innovatív zenei stílusa, koreográfiája és videoklipjei mellett társadalmi tudatosságú dalszövegeiért is elismerést kapott.

Goethe: Életszabály

Goethe: Életszabály

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nem szabad törődnöd,
s mindig úgy tégy ha veszteség ér,
minthogyha újjászülten élnél;

Mit akar?- kérdd meg minden naptól
és minden nap felel majd akkor;

Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni;
főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre.

Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.) német író, költő, grafikus, művészetteoretikus, természettudós, jogász és politikus. A német irodalom egyik klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője. A líra, a dráma és az epika műfajában egyaránt remekművek sorát alkotta.