ismeretség. boldogság.

Minél több emberrel ismerkedem meg, annál boldogabb vagyok.

Az ember a legnyomorultabb ismeretség révén is tanul, gyarapszik, s többre értékeli a tulajdon boldogságát.

112 éve, ezen a napon született Samuel Beckett, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Samuel Barclay Beckett (Dublin, 1906. április 13. – Párizs, 1989. december 22.) ír költő, próza- és drámaíró.

Reklámok

Nagy László: Pirosodik Húsvét

Nagy László: Pirosodik Húsvét

Tél veszíti ingét,
pirosodik Húsvét,
hamarosan hazamegyek,
boldog leszek ismét.

Kötél meg nem köthet,
szél vissza nem lökhet,
aki velem összeveszik:
porba höntöröghet.

Nagycsütörtök: átok,
szeget kalapáltok,
Isten ellen készülődtök
ácsok és kovácsok.

Nagypéntek: habos vér,
működik a hóhér,
Jézus meghal bűnösökért,
jószagú ringyókért.

Feketednek felhők,
bőjtölnek a bendők,
harangnyelvek megbénulnak,
szólnak fakereplők.

Nagyszombat sugároz
a feltámadáshoz,
selyem-zászlók akadoznak
bimbózó faághoz.

Alkonyatkor festek
piros tojást, kéket,
borozgatva megköszönünk
égi üdvösséget.

Tél veszíti ingét,
pirosodik Húsvét,
hamarosan hazamegyek,
boldog leszek ismét.

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

földet szerető szeretet

Az emberek lármás csoportokban a béke temploma felé sietnek, a meghasonlás szelleme leesik az égből, s az ördög az Antikrisztus fülébe súgja az új evangéliumnak összefoglalását: Változtasd Édenné a Földet, tedd azt oly széppé, hogy az emberek a szép földtől elfelejtsék a mennyországot.

Íme, az Antikrisztus, aki eljött Krisztus képében, hogy a földet mennyországgá változtassa, aki a szegényeket szereti, de az Istent gyűlöli, aki vértanúi lelkeket nevel föl egy boldog földnek reményéért, aki örömet és lendületet ad a világnak azzal, a szóval: gondoljatok a földre, mint ahogy egykor mondták: gondoljatok az égre!…

Ez a földet szerető szeretet. E szeretetnek evangéliuma ez: Gondozzuk az életet; az élet az embernek a legfőbb s rövid méretű kincse; Gondozzuk ezt mindegyikben, mert más élet nincsen.

Senki se legyen szegény közöttünk: a szegénység a pokol; más pokol nincs. Osszatok meg mindent mindenkinek: a Föld legyen mindnyájatoké. Félre az élet töviskoszorúival, s iparkodjatok minél több boldogságot teremteni, mert nincs pótlék, nincs elégtétel az élet után.

91 éve, ezen a napon halt meg Prohászka Ottokár, katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10. – Budapest, 1927. április 2.) katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök, a magyar keresztényszocializmus képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Túrmezei Erzsébet: Karácsony előtt 

Túrmezei Erzsébet: Karácsony

Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint.
Kezem a jászol előtt szépen
imára kulcsolom.
Nyomorúságom, szegénységem
mind elpanaszolom,
Szívem kitárom: kérlek add meg,
ami nincsen nekem!
Csodáddal csodálatos gyermek,
takard be életem!
Hadd legyen szívünk boldog csöndje
imádattal tele!
Újra leszáll a sötét földre
Karácsony éjjele.

Túrmezei Erzsébet (1912. február 14.,  Tamásiban- 2000. május) evangélikus költőnő, fordító, diakonissa. Szülei hetedik gyermekeként született, már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.

Diakonissza: szolgálatot ellátó nő, proetstáns egyházakban lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, elsősorban betegápolást hivatásszerűen elvégző és erre fogadalmat tett, rendszerint társaival együtt közösségben élő nő.

 

Bartalis János : Kereslek

Bartalis János : Kereslek

Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákban
és mindenütt megtalállak.
Ez az én Istenkereső időm.

Kereslek a fényes tavaszban,
az erdők virágos feje int: itt vagy.
Kereslek az esőben, a szomjas
vetések susogják: jelen vagy.
Kereslek a fűben: érezlek, tapogatlak.
Ez az én boldog Istentaláló időm.

A hegy azt riogja: Im, megtaláltad te az Uradat,
A vizek azt harsogják: Nem vagyok többé árva.
Most már nyugodtan hajthatom szemem álomra.
Eljött az én Istenem.
Érzem szívem melegét, érzem hátam borzongását.
Hallom a fellegek suhanását,
Nem vagyok többé egyedül.
Reggel köszöntenek a virágok: Ember társam!
Este köszöntenek elfáradt állatok: Élet sorsomos!
S ha az emberek köszöntés nélkül haladnak el mellettem,
már az sem baj.
Ha káromolnak: akkor sem haragszom.
Mert én megtaláltam az én Istenemet.
Ó, halleluja! Halleluja!

31 éve, ezen a napon halt meg Bartalis János erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Bartalis János (Apáca, 1893. július 29. – Kolozsvár, 1976. december 18.) erdélyi magyar költő.

magasztalja az én lelkem az Urat

Válaszos Zsoltár, Lk 1,46-48.49-50.53-54

Válasz: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét. 3a. tónus.

Előénekes: Magasztalja az én lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözí Istenemben.
Mivel tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,* íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Mert nagy dolgot művelt velem ő, aki hatalmas, * ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik istenfélők.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Az éhezőket minden val betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt, * megemlékezett irgalmáról.
H: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) költő, műfordító.