A gyertya meditációja

adventi gyertyagyújtás

Ti meggyújtottatok engem és elgondolkozva, eltűnődve nézitek a fényemet.

Talán egy kis örömöt nyújtok nektek?
Én mindenképpen örülök, hogy égek!
Ha nem égnék, akkor a többi gyertyával együtt a dobozban lennék.
Feladatom akkor van, ha égek, és fényt adhatok. Most pedig égek és világítok. A feladatomat teljesítem.
Azonban mióta égek, mindig kisebb leszek. Nekem számolnom kell azzal, hogy ha mindig csak fogyok, akkor a végén csak a saját csonkom marad.

Két lehetőségem van:

1. Vagy megtartom a formámat és egészben, a dobozban maradok, akkor nem fogyok el. De ebben az esetben igazából nem tudom, hogy mi hasznom van nekem.
2. A másik lehetőségem, hogy fényt és meleget adjak. Akkor tudom, hogy mi végből vagyok én itt. Tehát fel kell magamat áldoznom. Ez szebb és nemesebb, mint céltalanul a dobozban lenni. Így van ez nálatok embereknél is?

Ha csak magatokkal törődtök, nem mentek tönkre. De akkor nem tudjátok meg azt sem, hogy mi a feladatotok itt a Földön, és mi a célja az életeteknek.
Vagy a saját odútokban maradtok, mint én, a gyertya a dobozban, vagy a másik lehetőségetek az, hogy magatok körül fényt és meleget sugároztok, örömet szerezve ezzel magatoknak és az embereknek. Így nem lesz haszontalan a ti szolgálatotok sem.
Az a fontos, hogy saját magatokat adjátok! Az örömötöket, barátságotokat, szerelmeteket, szomorúságotokat, félelmeiteket, vágyaitokat. Nem kell félnetek. hogy ezáltal megrövidültök, mert ez csak kívülről történik. Belülről ti mindig értékesebbek lesztek.
Ti nyugodtan gondolhattok arra, amikor a gyertyát nézitek, hogy ti magatok vagytok a GYERTYA.
Én csak egy kicsi, egyedüli gyertyácska vagyok, az én fényem csak kicsi és kevés meleget ad. De ha több gyertya ég, akkor nagyobb a fény és sokkal melegebb van. Így van ez nálatok, embereknél is. Egyedül csak kis fényt tudtok sugározni és csak kevés meleget tudtok, adni. De ha többen vagytok, összefogtok, akkor sok emberhez tudjátok eljuttatni a FÉNYT, a VILÁGOSSÁGOT, a MELEGET, mert közösen hatalmas erőt képviseltek.
A FÉNY így terjed.

Forrás : György Tibor facebook.

1o feles.

A székely bemegy a kocsmába, s rendel tíz felest szilvapálinkából. Lerakatja a pultra sorba, kiönti az elsőt és az utolsót, majd megissza egyiket a másik után. Kérdezi tőle a kocsmáros:
– Mé’ öntötte ki azt a két pohár pálinkát?
– Azé’, me’ az elsőtől örökké kiráz a hideg, az utolsótól pedig hányok.
– S ami közöttük vannak , azok örökké jól esnek !

forrás : Góbé Sarok facebook.

Szabó Balázs : Adjon Isten, rózsám

Szabó Balázs : Adjon Isten, rózsám

Adjon Isten, rózsám, csendes jó éjszakát,
s a holnapi napra, boldog felvirradást.
Cédrusfa, rozmaring, nem árt annak a szél,
köszönöm édesem, hogy eddig szerettél.

Jól gondold meg rózsám, elejét s utólját,
hogy kivel kötöd meg életednek sorát,
mert nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhassad,
sem nem tiszta búza, hogy learathassad.

Szabó Balázs (Püspökladány, 1978. szeptember 28. –) magyar énekes, dalszerző, zeneszerző, multiinstrumentalista, bábszínész és mesemondó. A 2005-2009 között aktívan működő Suhancos és a 2009-ben alakult Szabó Balázs Bandája zenekarok alapítója.

Etetés.

Pásztor Anna, Pásztor Sámuel, Kispál és a Borz : Etetés.

Látod lemegy a nap
Különböző nagyvadak
Mennek bele az éjszakába
Megenni aki árva

Van aki nőt eszik
A diszkóban szétszedik
És a maradványait
Elviszik szobára

De van aki a testből kipiszkálja a lelket
A húst kutyáknak dobja mert nem is az kellett
Nylonzacskóba viszi a szívet
Le a pokolba ott meg jó pénz fizet
Az éjszakai munka, pedig titokban ő is tudja,hogy
A bukott angyalok etetése tilos

És sápadtan feljön a nap
A megszomorítottak
Sőt a megalázottak is
Szép ruhába bújnak

Kiskosztüm vagy öltöny
Mindegy csak ne csöpögjön
A véred a kőre a
Munkahelyi miliőbe

Hivat a főnök: -Mi van veled?
-Semmi csak a szívem beteg
Illetve mintha nem is lenne

Ismeri a tüneteket
Vele is csak ez lehetett
Valamikor régen ,és mondja is szépen:
Üdvözöllek babám
Üdvözöllek babám
Üdvözöllek babám a sűrűjében

42 éve ezen a napon született Pásztor Anna, színész, előadóművész.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.

Pásztor Anna (Budapest, 1972. november 26. –) színész, táncművész, előadóművész, énekes.New Yorkban Alvin Ailey neves táncintézetében, Magyarországon a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult. A Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett diplomát. Lenny Kravitz előzenekaraként zenélt. 2004 őszén testvérével, Sámuellel közösen megalapította az Anna and the Barbies együttest.

Hivatalos honlap itt.

A Kispál és a Borz egy magyar alternatív rockegyüttes. 1987-ben alakult Pécsett. 2010-ig működött, az utolsó felállás tagjai Dióssy D. Ákos, Kispál András, Lovasi András és a zenekarral egyidős Mihalik Ábel voltak.

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
– Consolatio mystica –

Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: – úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

131 éve ezen a napon született Babits Mihály, magyar költő, író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

hathárom

61 éve volt a legendás 6:3. E bejegyzéssel erre emlékezünk.

6 : 3 volt az eredménye annak a legendás labdarúgó-mérkőzésnek, amelyet a magyar futballválogatott vívott 1953-ban a londoni Wembley Stadionban az angol labdarúgócsapattal, és amelyen a magyarok legyőzték a 90 éve veretlen Angliát.

Az aranycsapat minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának közismert neve. Ez a csapat az 1950-es évtől 1956-ig játszott együtt.

Living on my own

23 éve ezen a napon halt meg Freddie Mercury, brit énekes és zenész.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara, Zanzibár, 1946. szeptember 5.London, 1991. november 24.) pársziindiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelonacímen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját. Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt.Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata

Bubamara

60 éve ezen a napon született Emir Kusturica szerb filmrendező, színész, zenész.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.

Emir Kusturica (ejtsd: Kuszturica, Емир Кустурица) (Bosznia-Hercegovina, Szarajevó, 1954. november 24. –) szerb filmrendező, forgatókönyvíró, színész, producer, zenész és zeneszerző. Beceneve: Kusta. Az 1980-as évek óta rendez mozifilmeket. Alkotásait a legjelentősebb fesztiválokon díjazták, Cannes-ban például kétszer is elnyerte az Arany Pálmát. Különösen nagy visszhangot váltott ki az Underground (1995) című filmje. Voltak, akik remekműként méltatták, de igen sokan propagandafilmként értékelték, és Kusturicát Slobodan Milošević bérencének nevezték, aki szerintük ezzel a filmmel akarta tisztára mosni a Milošević-rezsimet. Alkotásainak valóságos védjegyévé vált barátja, Goran Bregović muzsikája. Hébe-hóba színészi feladatokat is vállal, A sziget foglya (2000) című drámában a magyar közönség is láthatta. 2005-ben áttért az ortodox hitre, új keresztneve: Nemanja.

érzés

Dale Carnegie

Érzéseinket az határozza meg, hogyan reagálunk a körülményekre.

Jézus mondta, hogy a mennyország bennünk van.

Ott van a pokol is.

Mindahányan képesek vagyunk elviselni a balsorsot, a tragédiákat, és le is győzzük őket – ha muszáj.

Talán nem hisszük, hogy képesek vagyunk rá, de meglepő belső tartalékaink vannak, amik segítenek, ha felhasználjuk őket.

Erősebbek vagyunk, mint gondolnánk.

126 éve ezen a napon született meg Dale Carnegie, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dale Breckenridge Carnegie (1888. november 24. – 1955. november 1.) amerikai író, előadó, az önmegvalósítás egyik szószólója volt. Számos nagy sikerű könyv szerzője.

gondviselés

Ezékiel látomásai (1860 körüli grafika)

Bibliai olvasmány Ezékiel próféta könyvéből, Ez 34, 11-12.15-17

Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.

Amint a pásztor gondját viseli nyájának azon a napon, amelyen elszéledt juhai között van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, amerre elszéledtek a felhő és a sötétség napján.

Én magam legeltetem juhaimat, és én pihentetem meg őket! — mondja az Úr Isten. — Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszavezetem, a sebesültet bekötözgetem, a gyengét megerősítem, a hízottat és az erőst megoltalmazom, és igazságosan legeltetem őket.

Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten: Íme, én ítéletet teszek juh és juh, kos és bak között.

Forrás : Katolikus igenaptár : Krisztus Király Ünnepe.

Ezékiel (Kr.e. 623-571) bibliai, ószövetségi személy, Ezékiel próféta könyvének fő szereplője. Papi családból származott, ő maga is pap volt. Kr.e. 597-ben, Izráel leigázása után Nabukodonozor seregei elhurcolták a babiloni fogságba. Nehéz sorsa volt, fiatalon elveszítette a feleségét is (Ezékiel 24.), a fogságba vetettek nem értették szavát, ezért egy időre el is kellett némulnia, és csak jelbeszéddel fejezhette ki magát (Ez. 3,26), de még az óhazában maradtak lelki hanyatlásába, bálványozásába is be kellett pillantania.
Prófétai működését a fogság ötödik évében kezdte el. Ezékiel kb. húsz éven keresztül hirdette próféciáit a fogságban élők között.

Krisztus király ünnepe a “legfiatalabb” a főünnepek közül a római katolikus egyház liturgikus naptárában és más keresztényegyházaknál is.

Ady Endre: Az eljátszott öregség

Ady Endre

Ady Endre: Az eljátszott öregség

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.

Ez az én két vén szemem
Habár sok szépet látott,
Mosolygós öregúrként
Nem látja a világot.

Nem fogok bocsánattal,
Víg arccal tündökölni
S fiatal vétkek fölött
Pálcát tréfásan törni.

Emlékezni se fogok
Kedvesen zsörtölődve,
Ősz hajjal, piros arccal
A régi jó időkre.

Heves, ál ifjusággal,
Óh, ezerszer jaj nékem,
Megöltem jövő magam,
Az én szép öregségem.

Ahogy nőnek az árnyak,
Ahogy fogynak az esték,
Úgy fáj jobban és jobban
Az eljátszott öregség.

137 éve ezen a napon született Ady Endre, magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Ady Endre, teljes nevén: diósadi Ady András Endre (Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, Terézváros,1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja

szerelemmel tele.

49 éve ezen a napon született Björk, izlandi énekesnő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.

Björk (teljes nevén Björk Guðmundsdóttir; Reykjavík, 1965. november 21.) izlandi énekesnő. Zenei előadóként rendkívül sokoldalú, többek közt alternatív rock, trip-hop, jazz, elektronika, new wave, electro, folk és komolyzeneistílusú műveket alkotott.

okos. buta. boldog.

Voltaire

A legtöbb ember nem elég okos, vagy nem elég buta ahhoz, hogy boldog legyen.

320 éve ezen a napon született Voltaire, francia író, költő, filozófus. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Voltaire [vɔlˈtɛːʀ] eredeti nevén François-Marie Arouet [fʀɑ̃ˈswa maˈʀi aˈʀwɛ] (Párizs, 1694. november 21. – Párizs,1778. május 30.) francia felvilágosodás kori író, költő és filozófus volt.

álom. kép.

Bolyai Farkas

Az álomképeket nem lehet kinyílt szemmel megölelni, s álmodni se lehet mindég; az életnek döcögős útja felráz.

158 éve ezen a napon halt meg Bolyai Farkas, magyar matematikus. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Bolyai Farkas (Bólya, 1775. február 9. – Marosvásárhely, 1856. november 20.) magyar matematikus, 1832-től a Magyar Tudós Társaság tagja. Első életrajzírója, Paul Stäckel szerint vele kezdődik a magyarországi matematikai kutatás története.