Ákos: Őszi tájkép

Ákos: Őszi tájkép
Egy levél a földre hull
Lassan már alkonyul
És nemsokára
Az őszi tájra
Sötétség borulMég bágyadtan int a Nap
A tékozló sugarak
Emlékekből
Képzeletből
Elém rajzolnak

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd a dér
A fákhoz ér

Belőled érkező
Szíveden élősködő
Terhed voltam
De elfutottam
Növesztett az idő

Fejem öledbe ejtettem
Te egyetlen, aki hitt bennem
Ha megtorpantam
Orra buktam
A hitemet vesztettem

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

Egy megfakult hajfonat
Egy dobozban tejfogak
Ennyi csak
Ami megmarad
Ha szétosztod önmagad
Ezer dolgom fojtom rád
A sírodon a friss virág
Csak ritka vendég
Nincs rá mentség
Felőröl a világ

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

A sötét már elvakít
Szidj meg vagy mondj valamit
Nagy hirtelen
A nyakszirtemen
Egy kéz végigsimít.

 Kovács Ákos (Budapest, 1968. április 6.) Kossuth-díjas és többszörös EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, dalszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész.
Reklámok

Latinovits Zoltán, Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt…”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

81 éve ezen a napon halt meg Kosztolányi Dezső, író, költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Isten nyugtassa békében.

Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

meghívott. kiválasztott.

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 22,1-14
Akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!

Abban az időben: Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez:

A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni.

Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!”

De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant.

Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette.

Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!”

A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.

Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?”

De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”

Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!

Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

gondolat. út.

Évközi 25. vasárnap

Bibliai Olvasmány Izajás próféta könyvéből, Iz 55,6-9
Az én gondolataim nem a ti gondolataitok.

Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van!
Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.

Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.

Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál.

Ez az Isten igéje.

Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá(héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja) az i. e. 8. században élt judeai próféta, a bibliai Ézsaiás könyve fő alakja, akit hagyományosan a könyv szerzőjének gondolnak.

Juhász Gyula : Testamentom

Juhász Gyula : Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

Reményik Sándor: Egy lélek állt

Reményik Sándor: Egy lélek állt

Egy lélek állt az Isten közelébe’
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a “miért”,
Mikor az Isten intett neki: “Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!”

S szólt a lélek: “Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!”

És szólt az Isten szigorún: “Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!”

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: “Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot.”
S felelt az Úr:
“Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.”

127 éve, ezen a napon született Reményik Sándor magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Kosztolányi Dezső : A jó élet

Kosztolányi Dezső : A jó élet

Én csüggedt lelkem, én csüggedt szívem,
Daloljatok és mondjátok: igen.

Hurrázatok e nyári hajnalon,
S ne hagyjatok ködökbe hajlanom.

Korán keltem. Felhúzom a rolót,
A nyári nappal együtt lángolok.

Most kikiáltom, élni, élni szép,
Boldog, ki él és boldog, a ki lép.

Boldog a tánczos és a sánta is,
Az élet jó még ő iránta is.

Mert minden jó. Éhezni s enni jó.
Áldott az éhség s áldott a czipó.

Szomjazni is jó s ha a fény zizeg,
Meginni egy pohár jeges vizet.

Fürödni, úszni, míg erőnk kitart,
Elszívni a díványon egy szivart!

Ó július, aranyos a ködöd,
Torzult ajakkal tüzet gügyögök.

A vörös nyár zúgása bátorít,
Én, élet atlétája állok itt.

Szaladni tudnék s nem tudom hová,
Szeretnék élni végtelen soká.

Száz évig, míg a testem megtörik,
Szeretnék élni, élni örökig.

Az arczom mostan csupa-csupa fény,
Az isten karjaiba szálltam én.

Mint egykor anyám köténye alá
És úgy tekintek félve-bízva rá.

Én jó vagyok, ezrek jósága tölt,
Más vágyam nincs, tartson soká a föld.

Jó emberek ezt kéri társatok,
Csak talpalatnyi földet adjatok.

A végtelenben egy kicsi helyet,
Hol meghúzódhatom és élhetek.

Bánffy György, született Hunyadi-Buzás (Budapest, 1927. június 19. – KorfuGörögország, 2010. szeptember 3.Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színészérdemes és kiváló művész. Édesanyja Pápay Klára színésznő (1900–1984) volt.

Nemeskosztolányi Kosztolányi Dezső, teljes nevén Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. Csáth Géza unokatestvére.