PálFeri interjú

“Van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség.” Az egykori magasugró magyar bajnok, egy személyben katolikus pap és mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc már szinte sztár, nem csak a hívek, de az útkeresők számára is hazánkban.
A 2013-as Prima Primissima közönségdíjasával arról beszélgettünk, hogy milyen konfliktusokkal kell megküzdenie hivatásában, milyen küzdelmeket lát a magyar emberek életében, és kikértük a véleményét a Sipos-ügyről is. Interjú.

hvg.hu: Pályafutását sportolóként kezdte, magasugró országos bajnok volt. Hogyan vezetett el innen az útja a papi hivatásig?

Pál Ferenc: A sporthoz kötődő élményemhez is köthető a váltás. Fiatal emberként álltam egy magasugró verseny eredményhirdetésén a dobogó tetején, a nyakamban volt az aranyérem, és magam számára is meglepő módon erőt vett rajtam valamiféle szomorúság. Ürességérzés, csalódottság, hiányérzet. Azt tudtam megfogalmazni magamban, hogy állhatok akármilyen rangos verseny dobogójának a tetején, az akkor is kevés lesz nekem. Ez volt az egyik alapélményem arról, hogy van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség. Van valami, ami ehhez nem fogható, de ami bennem ugyanúgy megvan, mint ahogy mindenki másban. Ezért sikerrel, győzelemmel, teljesítménnyel ezt a területet a személyiségemben, az életemben nem tudom betölteni, nem tudom lefedni. Semmilyen sikerrel sem.

hvg.hu: Ekkor ez még csak egy ilyen szabadon lebegő, alaktalan hiányérzetként jelent meg?

P. F.: Igen, érzések voltak, sejtések, gondolatok, amelyek összekapcsolódtak azzal, hogy serdülő koromban elkezdtem a spiritualitás iránt érdeklődni, amely egyszerre táplálkozott a serdülőkori természetes identitáskeresésből és válságból, de közben azt valahogy felül is múlta. A családom nem nevelt vallásosan, és így annak a kultúrája is hiányzott, hogy hogyan tudnám a spiritualitás világát megélni és azt kifejezni. Vagy hogyan lehet társakat találni az útkereséshez. Egyébként is erős vágyat éreztem a spiritualitás felé, és a sportbéli élményem csak megerősítette azt, hogy van itt valami, ami több, és különbözik attól, ami eddig kitöltötte az életemet. És hogy ez a több nekem nagyon fontos, talán a legfontosabb.

hvg.hu: És hogy jött be a képbe a lélektan? Papként miért érezte azt, hogy mentálhigiénés szakemberré is kell válnia?

P. F.: Itt is két szálat említenék. Az egyik, hogy önmagammal kapcsolatban sok mindent nem értettem és kíváncsi voltam. Egy vágy, hogy szeretném tisztábban látni magam. Hogy tulajdonképpen nem tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, mikor miért azt érzem amit érzek, miért abba az irányba indulok, és nem a másikba. Miért vagyok sok szempontból különböző, mint a kortársaim, és hogy ez jó-e, vagy nem jó. Hogy az adottságaim, alkatom hogy tud jó lenni valami értékessé? Volt nagyon sok kérdésem magamra vonatkozóan, válaszokat meg nem nagyon találtam. Ez volt a személyes indíttatás a lélektan felé.

Másrészt, amikor fiatal pap voltam, még harmincéves sem, egyre több ember fordult hozzám az ügyes-bajos dolgaival. Pusztán azért, mert papnak lenni egy erőteljes hivatali szerep is. Nálam idősebb emberek kerestek meg az életvezetési problémáikkal. Pillanatok alatt rádöbbentem arra, hogy nem tudok nekik hatékonyan segíteni. Nagyon sok mindenhez egyszerűen nem értek. Még a saját életemmel kapcsolatban is van sok bizonytalanságom. Egy másik ember életéhez hogyan is lenne merszem hozzászólni. Ez pedig átlendített a cselekvésbe. Nem akartam felelőtlen lenni, és úgy tenni, mintha tudnék valamit.

Rájöttem arra, hogy szisztematikusan, intézményes képzésekre kell járnom, nem elég csupán autodidakta módon felszedni információkat, mert akkor nagyon egyoldalú lesz a tudásom, és nem fogom látni a saját árnyékomat. Pont ott nem fogom fejleszteni magamat, ahol a legjobban kellene. Azt sem fogom észrevenni, hol kellene igazán növekednem, változnom.

Bővebben…

szemlélet

Ha el akarod érni a legnagyobb magasságokat egy olyan emberpróbáló sportban, mint a miénk, képesnek kell lenned holisztikusan szemlélni mindent, és megadni magadnak mindazt, ami jár – testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

Továbbra is a tenisznek szentelem az életem, bár már nem kizárólagosan, mint korábban, hisz itt a családom, a feleségem, a gyermekem.

És ami még nagyon fontos az az, hogy képes legyek megnyerni a csatát a saját egómmal szemben.

33 éve, ezen a napon született Novak Djokovics, szerb hivatásos teniszező.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Novak Đoković (cirill írással Новак Ђоковићfonetikusan[nôʋaːk dʑôːkoʋitɕ] Loudspeaker.svg kiejtése), Belgrád, 1987. május 22. –) tizenhétszeres Grand Slam-tornagyőztes, világelső szerb hivatásos teniszező.

Böjte Csaba: Nem valaminek a végén, hanem egy új világ kezdetén vagyunk

A román hatóság annyit mondott, vigyázzunk magunkra nagyon, mert nem tudnak segíteni, ha bajba kerülünk. Óvintézkedésként pedig azt tanácsolták, minden este mérjük meg a gyerekek lázát – mondta az elemi.hu-nak adott interjújában Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, akivel a koronavírus apropóján beszélgettünk. 
A dévai gyermekotthon alapítója a járvány kapcsán beszélt arról is, a megfelelési kényszer után miként találhatunk vissza önmagunkhoz, a rohanó világban miként kezdhetünk megint élni. A székely autonómiatörekvésekről a missziós pap azt mondta, nem Brüsszeltől kell kérni az autonómiát, hanem az erdélyieknek kell saját kezükbe venni a sorsukat.

– Hogy vannak? Hogyan birkóznak meg a hétköznapokkal?
Úgy tűnik, mind jól vagyunk, de hát Romániában minden lehetséges. Ahogy másol, itt Déván is szűk kis családi körben be vagyunk zárva, ez nálunk 108 gyereket jelent most. Próbáljuk feltalálni magunkat. Most elkezdődött az online tanítás, a gyerekek próbálják kitanulni ezt, és arra törekednek, hogy a tanév ne vesszen el. Kivárunk.

– Megvannak ehhez a technikai feltételek?
Minden család kapott egy tabletet, ami persze nem elég, de ez most egy új világ, amiben meg kell találni a lehetőséget.

– Tudják használni ezeket a eszközöket?
Tegnap azon kacagtunk, hogy a gyerekek mondják a tanároknak, mit, hol nyomjanak meg a tableten, mert – úgy látszik –  nem minden működik úgy, és akkor, ahogy szeretnék. Oda-vissza tanítják egymást, és én bízom abban, hogy ez is működni fog.

Az élet menni akar. Ha a víz folyását valahol elzárják, az csak megtalálja magának az új medret, és folyik tovább.

Az élet nem fog leállni. A szegények még szegényebbek lesznek, sajnos, a tájékozatlan emberek pedig még jobban eltévednek.

– Az egyház szerepe felértékelődik?
Az egyház iránymutató szolgálatára még nagyobb szükség lesz, mint eddig. A nagy megmondó emberek szedik a C-vitamint, mossák a kezüket, nehogy valami bajuk legyen, én azonban úgy vélem, Jézus Krisztuson kívül nagy eligazítást eddig sem kapott az emberiség, és a szeretet parancsánál, a szolidaritásnál több a válságban sem tud segíteni rajtunk. Én optimista vagyok, a gyerekek jókedvűek, vidámak, gyönyörű tavasz van.

– Kapnak bármilyen segítséget állami szinten?
Felhívtak, hogy minden este mérjük meg a gyerekek lázát. Én erre azt mondtam a kollégáimnak, minden gyerek fenekébe tegyenek három kukoricaszemet, és ha elkezd pattogni, akkor lázuk van.

A hatóság azt is mondta, vigyázzunk magunkra nagyon, mert nem tudnak segíteni, ha bajba kerülünk. Egy szappant nem hoztak eddig, nem hogy kesztyűt, vagy maszkokat. Eddig egyetlen házunk sem kapott semmit, pedig elég sokan vagyunk.

Bővebben…

lehetőség. mi a fontos.

Az emberiség olyan betegséget kapott, amire szüksége volt

– Nem becsültük meg az egészséget. Ezért olyan betegséget kaptunk, amely észheztérít, hogy ez a legnagyobb kincs…

– Nem tiszteltük eléggé a természetet. Ezért olyan betegséget kaptunk, hogy a benne való lét értékes legyen…

– Nem tudtunk családokban élni, ezért ez a betegség bezárt az otthonainkba, hogy megtanuljunk újból családként élni…

– Nem becsültük az öregeket és a betegeket. Ezért olyan betegséget kaptunk, hogy eszünkbe jusson, milyen sebezhetőek…

– Nem becsültük az orvosokat, egészségügyi alkalmazottakat és gyógyszerészeket. Rá kellett jönnünk, hogy mennyire nélkülözhetetlenek…

– Nem tiszteltük eléggé tanítóinkat. Ezért ez a betegség bezárta iskoláinkat, hogy a szülők maguk is kipróbálhassák…

– Azt hittük, hogy mindent meg lehet venni, bárhol lehetünk, bárkivel. Ezért olyan betegséget kaptunk, hogy észrevegyük: ez nem magától értetődő…

– A mammon hatalmába kerített, szabadidőnket a bevásárlóközpontokban töltöttük. Ezért ez a betegség becsukta őket, hogy megértsük: a boldogság nem megvehető…

– Túlzottan a saját külalakunkkal és kinézetünkkel foglalkoztunk, meg hasonlítgattuk egymást. Ezért ez a betegség eltakarta arcunkat, hogy észrevegyük: nem ott van a szépség…

– Azt hittük, hogy a világ urai vagyunk. Ezért olyan betegséget kaptunk, amelyben egy miniatűr valami, amit nem is látunk, porig alázzon minket és leckét adjon alázatból…

– Ez a betegség sok mindent elvesz tőlünk, de egyben lehetőséget is ad, hogy megtanuljuk és megértsük, mi az életben a legfontosabb.

– Testre szabott betegséget kaptunk. Talán az emberiségnek erre volt szüksége.

COVID–19-világjárvány a SARS-CoV-2 vírus által a COVID–19 elnevezésű betegséget okozó pandémia.
A járvány első hivatalos kínai neve új típusú koronavírus járvány-incidens volt. Az első eseteket 2019 decemberében fedezték fel a kínai Vuhan városában. A járványt 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította.

Arany János : Családi kör

Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

203 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

családban marad.

Családban marad. Mátéfi család.

László Csaba: Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita laudációja

Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita. Kacsó András díj Erdélyi magyar néptánckultúránk megőrzése és minőségi művelése érdekében kifejtett előadói, oktatói, együttes-vezetői tevékenységükért

Táncos időket élünk! Vagy mégsem? Gondoljunk csak bele: valamiképpen mindannyian táncot járunk, akarva-akaratlanul végig kell azt járnunk. Ha pedig valaki új táncba kezd, mindig megfontolja. Visszatekint, a múltat tükörként szemléli, hogy végig tudja járni, még akkor is, ha közben mások is meg akarják táncoltatni, még akkor is, ha sokan ellenzik ezt a táncot – akik egyébként táncbarátok – még akkor is… még azért is! Táncba – és dalba is – önthetjük örömünket, bánatunkat, büszkeségünket, megmutathatjuk benne erőnket, belerejthetjük gyöngeségünket, kifejezhetjük általa szerelmünket, gyűlöletünket, egyéniségünket, hovatartozásunkat és együvé tartozásunkat. Így settenkedünk a régi, táncos idők nyomában, hogy megtalálhassuk, eltanulhassuk öreg táncosok lépéseit és újrateremtsük azokat színpadon és színpadon kívül, helyet adjunk neki mánkban.

Mátéfi Csaba és Dónát Zita immáron házastársként is huszonegynéhány éve ezt a szolgálatot vállalta fel, hogy színpadi táncosokként, oktatókként vagy éppen csoportvezetőként néptánc-mozgalmunkat erősítsék. A kezdetek egybeesnek a Pipacsok Néptáncegyüttes alapításával, a középiskolás évekkel, amikor Székelykeresztúron az utóbb Orbán Balázs nevét felvevő gimnáziumban toborzódnak az első Pipacsok. Itt szeretik meg a néptáncot, tanulják motívumait, ízlelgetik jellegzetességeit, táji stílusait, s miután a néptáncvírus végleg megfertőzi őket, s bekövetkezik a nagy történelmi változás is, rászánják magukat a nagy lépésre, hogy hivatásosként is kipróbálják magukat. Ott vannak 1990-ben Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes alapításánál. Három éven keresztül tanulják a színpadi néptánc fortélyait, koreográfiákat, műsorokat, és korán megmutatkozó tehetségük következményeként gyakran kapnak szóló táncosi szerepeket: a Napkeletről napnyugatra, A tánc ünnepe, Apám tánca című műsorokban. Az élet azonban nem könnyű az otthontól távol. Szoktuk is mondani viccesen: nemes a mi munkánk, de nem es fizetik, így a sors újra hazarendeli őket Székelykeresztúrra, Alsóboldogfalvára, ahol családot alapítanak és visszatérnek a kezdetekhez, vagyis a Pipacsokhoz. Ez idő tájt virágzik fel újra a Pipacsok és készülnek el olyan műsorok, mint az Idegen földre ne siess, a Katonák vagy a még ma is műsoron lévő Együttélésben, amelyek hosszú időre megalapozzák a Pipacsok hírnevét. 1998-ban új út indul: „fölvillámlik a valótlanságban / egy elfelejtett pipacsrobbanás” – mondaná a költő Király László. A profizmus lehetősége nyílik meg újra azáltal, hogy Székelyudvarhelyen megalakul az Udvarhely Néptáncműhely. Tagjai ekkor nagy többségében Pipacsosok. Itt találjuk Mátéfi Csabát is, aki az előadásokban többnyire szólótáncos és koreográfus munkatárs is. Annak ellenére, hogy sok szép és értékes előadás készült Székelyudvarhelyen: Táncos idők, Tragédia, Százlábú kaland, Székely sorsképek, Király nemből méltóság, Lámpások, Zeng a lélek, az épp uralkodó korszellem, az együttes létezési körülményei sosem voltak ideálisnak mondhatók. Így vált a profizmus csalódássá sokunk számára, Mátéfi Csaba számára is, minek következményeként ott hagyja az együttest 2006-ban. Az elsajátított tudás, a hivatás önzetlen gyakorlása, mozdulatnyelvezetünk olyszerű művelése, ami az irodalomban a vershez vagy a szépprózához hasonlítható, teszi igazán profivá a táncos Mátéfi Csabát. Erdély talán legnagyobb néptáncművészét tisztelhetjük benne, hisz úgy újjáteremteni a táncot ízeiben, rögtönzött formaiságában és oly gazdag változatosságában, ahogy azt ő teszi, ma a Kárpát-medencében nem sokan tudják. S hogy a dicséret elsősorban a táncos férfit illeti, az csak azért van, mert a mi népi tánckultúránknak megvan az a sajátossága, hogy a férfi táncol, a nőt táncoltatják. Nem kisebb szerep azonban a nőé sem. Kiváló táncos mellett kiváló táncospár. Így jellemezhetjük Mátéfi Zita szerepét ebben a párosban, ami maga a harmónia, az egység táncban és életben egyaránt. Zita 1998-tól a Székelykeresztúri Tanulók Klubjának néptáncoktatója, és Csabával együtt nevelik az újabb táncos lábakat Székelykeresztúron, de ha kell Segesváron, Kolozsváron, vagy éppen a nyári tánctáborokban Felsősófalván, a Gyímesekben, Borson vagy Szászcsáváson. A székelykeresztúri utánpótlás nevelés eredményeként a tehetségesebb gyerekekből megalapítják a Mákvirágok gyerektánccsoportot, így biztosítva folytonosságot az immáron több mint két évtizede működő székelykeresztúri táncos hagyománynak. Néptáncosokként az első szerelmükhöz, a Pipacsokhoz hűségesek maradtak és kitartanak mellette jóban, rosszban egyaránt. Ezekben az újabb időkben jöttek létre a Mátéfi-házaspár közreműködésével az Örökség, az Újabb táncos idők, és a Paraszt Dekameron című előadások. A hívatásos szakmával sem szakadt meg Mátéfi Csaba kapcsolata, hisz mind a Nagyvárad Táncegyüttesnél, melynek alapításánál 2003-ban szintén ott találjuk közreműködőként (táncos és koreográfus munkatárs a Só útjában), mind a Háromszék Táncegyüttesnél vállalt és jelenleg is vállal táncosi vagy éppen koreográfusi szerepet. Az előbbinél a Rendes feltámadásban, az utóbbinál a Csávási balladában és a Gyöngyszemekben.

Zárszóként mit mondhatnék, mit kívánhatok útravalóul a díj várományosainak?

A népzenének, a néptáncnak egyéniségformáló, nevelő szerepe van. Értékrendet, identitástudatot alakít, ugyanakkor tartalmas szórakozást nyújt. Fontos hogy legyenek mesterek és tanítványok, akik ők maguk is mesterré válva tanítványokat neveljenek, hogy továbbéltessék ezt a kultúrát. Övezze ezt a munkát az egymás iránti tisztelet és a szakma iránti alázat.

Forrás: muvelodes.ro

az élet szép.

Az a gyáva,
Ki, amit érez, elrejti magába,
És ami benne gyönge, emberi,
A másiknak föltárni nem meri.
Mért várod őt, ha nem ezért?
A boldog élet vágya nem kisért?
Galambok közt, virágos szigeten,
Békés, családi kör, parányi házban.
Az élet szép… Tenéked magyarázzam?

62 éve, ezen a napon halt meg Heltai Jenő magyar író, költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Heltai Jenő, 1913-ig Herzl Jenő (Pest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.) író, költő, újságíró, producer, dramaturg, Herzl Tivadar politikus, publicista és író unokatestvére.

család.

A család az a legelső ősi közösség, melyből az emberiség élete fakad. (…) Korunk romló szelleme azonban ezt az élethordozó intézményt is megtámadta.

A teremtő Isten félreérthetetlenül meghatározta törvényeit, de a modern ember hangzatos jelszavakkal, kifelé a tudomány és az egyéni szabadság nevében, valójában pedig mérhetetlen önző lelkületből, kikezdte és megvetette ezeket.

A következmények előtt lehetetlen szemet hunyni.

Mióta a házasság törvényei meglazultak s célja és tartalma kezdett elsikkadni: virágot fakasztó tavasz helyett levelét hullató őszben járunk, az emberiség életfája szuvas; a szeretetközösség helyett, melyben a legboldogítóbb és legdúsabb emberi viszonyoknak kellene fejlődniük, a csalódott, egymásra unt, ideges és bánatos, állandóan szétinduló vagy már szétment házasok tömegével találkozunk; egészséges lelkű gyermekek helyett pedig fészekből kiesett, didergős madárfiókákat látunk, elvált szülők gyermekeit, akik szerető gondoskodás és felelős nevelői hatás irányában fázós lélekkel, megedzetlen jellemmel nőnek fel.”

A fenti gondolatot kifejtő Márton Áron beszéd teljes egészében itt olvasható: http://www.romkat.ro/?q=node%2F4196

123 éve született Márton Áron az erdélyi katolikus egyház püspöke.

Forrás: Márton Áron Múzeum Csíkszentdomokos.

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.

A bőrönd

A bőrönd

Egy férfi autóbalesetben vesztette életét. Amikor “felfogta”, hogy halott, hirtelen megpillantotta Istent egy bőrönddel a kezében.
– Fiam, elérkezett az időd…indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem te a tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!
A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt. Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.

A tanulság:

Az élet mindössze egy nagy pillanat, ami csak a miénk. Az, hogy ezt a pillanatot miként éljük meg, ez dönti el, hogy végül mi kerül bele abba a bizonyos bőröndbe.

Éppen ezért:

Éljünk most!
Éljünk meg minden egyes percet!
Tegyünk boldoggá másokat!
Semmi anyagi javat, tárgyat nem vihetünk magunkkal a túlvilágra, mert nem ezek a legfontosabbak az életben!
Szeressünk magunkat, fogadjuk el magunkat, vigyázzunk a lelkünkre!

siker. kudarc. szempont.

Popper Péter halála előtt nem sokkal ezt nyilatkozta:
„Ez az egész családprobléma nagyon nehéz história – mondta a professzor. – Régen mindig volt a közelben egy nagymama vagy egy nagybácsi, akinek a vállán el lehetett sírni az embernek a baját. Ma az emberek többségének rengeteget kell dolgoznia ahhoz, hogy az anyagi lecsúszást lassítsa, és nincs a közelben senki. Jön tehát az a modell, hogy kívülről kell segítséget kérni, amiben én nem hiszek.

A klinikán, ahol dolgoztam, az egyik doktornő egyszer körbevezetett, és azt mondta, hogy az ott fekvő gyermekek többségének csak az a baja, hogy cirókahiánya van, azért vannak ott, mert nem kapnak elég odafigyelést és törődést. És ezt nem csak a gyerekekről lehet elmondani. Azt gondolom, hogy baj van az emberi kapcsolatokkal.

Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar, viszont enélkül meg nem lehet együtt élni, így fel is borulnak a kapcsolatok. Nálunk a házasságok fele tönkremegy, elválnak, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek szeretnének újra hinni benne, meg is próbálják megint, újraházasodnak, de nem megy, mert ahhoz sok lemondás kell.

Mert végül is mi a szeretet? Az, hogy a másik ember jó érzése, öröme fontosabb nekem, mint a sajátom. Vagyis az ő öröme nekem is öröm. Ez a dolog lényege, de ez nagyon könnyen sérül. Sikerre nevelünk, de arra nem, hogy kudarcok is jönnek az életben.

Ez utóbbiakat rettenetes traumaként élik meg az emberek. Mérei Ferenc, a neves pszichológus szerint a sikeres élet titka nagyon egyszerű: nem kell mindig jól járni.
El kell fogadni, hogy vannak a vereségeknek, a bukásoknak, az életnek olyan szempontjai is, amelyeket az ember csak akkor láthat meg, miután kiütötték, és a földön fekszik.”

Popper Péter (Budapest, 1933. november 19. – Budapest, 2010. április 16.) pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár.

szigor mögött.

„Az én apám szigorú volt a gyermekeihez. Áldja meg érte az Isten haló porában is! Mivel mindig jó azt tudni, mi mögött mi van, én is kerestem, mi van a szigor mögött. Elkerültem már a háztól, amikor rájöttem.

Szent Péter és Pálkor mint gimnazista hazatértem, az egész család az útbaeső családi szőlőben várt rám.

Az apám odavezet egy fiatal cseresznyefához, amelyen pár szem cseresznye piroslott:

»Te kóstold meg először az első termést; ez a te fád, te ojtottad!«

Úgy tettem, de adtam a kevésből egy-egy szemet a szülőknek és a testvéreknek is. Azonban nem egészen értettem a dolgot.

Az apám, ahogy édesanyám súgta, megvette azt a 11 ojtványt, amelyeket a faiskolában, mint elemista tavasszal én ojtottam, de már rég elfelejtettem őket; átültette a családi birtokra.

Most napok óta gyermekektől, tolvajoktól, madaraktól őrizgette a fát és termését az ojtó számára.

A fák megnőttek, elterebélyesedtek, a gyümölcs egyre több lett, de évről-évre érintetlen maradt hazatértemig.

Érettségiztem, újmiséztem, ezüstmiséztem.

Sok minden változott körülem, de az apám változatlan hűséggel őrizgette a fát.

Édes volt a gyümölcse, hisz az én fám termette.

De a legdrágább gyümölcse mégiscsak az apám és a család finom figyelme és szeretete volt; ahol a fámat úgy becsülik, mennyire szeretnek, értékelnek, mint magamat.

Az apámat azóta kidöntötte a halál, az én régi fámat a vihar; de a fa virága, tanítása kísér életutamon.”

Forrás: https://www.mindszentyalapitvany.hu/products/vallomasok/

44 éve, ezen a napon halt meg Mindszenty József bíboros. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, isten nyugtassa békében őt.

Tiszteletre méltó Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímásabíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja, üldözték a nyilasok és a kommunisták egyaránt. Életútja bebizonyította, hogy a Rákosi-korszak és a nyilas diktatúra természetéből adódóan az egyház csak elvtelen, erkölcstelen és megalázó kompromisszumot tudott volna kötni, ennek pedig a bíboros sziklaszilárdan ellenállt.

Emberből vagy

Székely János a múlt század második felének nem csak fontos írója, hanem éleslátású bírálója is volt. Talán nincs olyan erdélyi család, melynek sorsát ne befolyásolta volna a politika. Székely János és Varró Ilona lányát és családját csíkszentmiklósi otthonában kerestük fel. Orbók Ilona és Sándor több generáció történetéről mesélt.

M RIPORT – 35’42” Fordító: Lică Hajnal Felhasznált fényképek: Erdélyi Lajos, családi gyűjtemény.

Székely János írásaiból Kozma Attila olvasott fel. Készítette: Bartha Ágnes és Kacsó Sándor.

26 éve, ezen a napon halt meg Székely Jánso erdélyi költő, próza- és drámaíró.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Székely János (Torda, 1929. március 7. – Marosvásárhely, 1992. augusztus 23.) a 20. század második felében a magyar irodalom sokoldalú egyénisége, költő, prózaíró, drámaíró, tanulmány- és esszéíró, műfordító. Felesége Varró Ilona.

 

bőrönd

Egy férfi autóbalesetben vesztette életét. Amikor “felfogta”, hogy halott, hirtelen megpillantotta Istent egy bőrönddel a kezében.
– Fiam, elérkezett az időd…indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem te a tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!
A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt. Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.

A tanulság
Az élet mindössze egy nagy pillanat, ami csak a miénk. Az, hogy ezt a pillanatot miként éljük meg, ez dönti el, hogy végül mi kerül bele abba a bizonyos bőröndbe.

Éppen ezért:
Éljünk most!
Éljünk meg minden egyes percet!
Tegyünk boldoggá másokat!
Semmi anyagi javat, tárgyat nem vihetünk magunkkal a túlvilágra, mert nem ezek a legfontosabbak az életben!
Szeressünk magunkat, fogadjuk el magunkat, vigyázzunk a lelkünkre!

You are my sunshine

Egy Utah állambeli anya videóra rögzítette a fenti gyönyörű pillanatot: amikor kijött a zuhanyzóból látta, hogy Lydia lánya Bo nevű bátyjának énekel , aki Down-szindrómában szenved és egy 12 szóbeli szókinccsel rendelkezik. Mindkét szülő zenész.

Szerinte : “Ez a bizonyíték arra, hogy a zenei terápia működik, minden szó, amit megtanult, a zenélés és éneklés során tanulta meg.”

—–

YOU ARE MY SUNSHINE: A mom captured this beautiful moment when she came out of the shower and saw her daughter singing to her baby brother who has Down syndrome and a 12-word vocabulary. “It’s proof that music therapy works. Every word he has learned has been through music and singing.” 

A teljes történet angolul elolvasható itt: http://bit.ly/2DI2fl3

Down-szindróma (kevésbé szakszerűen, pontatlanabbul Down‑kór,) egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre. Középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár, és különböző testi rendellenességekkel társulhat.

A Down-szindróma nevét John Langdon Down angol orvos után kapta, aki 1866-ban elsőként írta le klinikailag a tünetegyüttest. Langdon a külső megjelenés (a belső szemzugban megjelenő úgynevezett mongolredő) alapján helytelenül úgy gondolta, a betegség lényege a mongoloid nagyrasszra való visszaütés, ebből ered a hibás és ma már elfogadhatatlan „mongoloid idióta” („mongolidiotizmus”, „mongolizmus”) elnevezés.

A zeneterápia lényege a zenével történő tudatállapot-változás. Az ún. zenei indukcióval létrejött tudatállapot-változás magába foglalja a kedélyállapot, a szociális aktivitás változását, a kliens ún. saját érzelmeinek jobb megértését, egyáltalán: a nem tudatosult lelki tartalmak megélését és feldolgozását.