Kosztolányi Dezső: Ami itt maradt

Kosztolányi Dezső: Ami itt maradt

Nem békülök meg,bármit is beszéltek.
Az ember szent. És mi marad belőle?
Ha elmegy innen, testvérek, ti búsak,
a földgömb szíve megreped-e tőle?
Ó, láttam egykor lassan távozót én,
és láttam aztán, ami itt maradt.
A nyoszolyáját, alvó nyoszolyáját
s melyből ivott, az üvegpoharat.
És láttam nyakkendőjét, lógva, árván
a szekrény ajtaján, egy laza spárgán.
És biztatóan csüngött a kalapja
könnyelmű kedvvel a fogasra csapva.
És várta őt pár cigaretta is,
melyet ezüsttárcában ott felejtett.
És várták őt aggódó, gyönge lelkek,
a lélek, amely a csodákba hisz.
És jöttek őszök, jöttek tavaszok,
és elmaradt a kedves társaságból,
mint egy bohém és vidámszivű vándor,
aki csak a szomszédba utazott.
S egy bot maradt utána a sarokban,
mellyel sétált tavaszi délután.
Egy szó, melyet kedvvel, gyakorta ejtett,
és lehelete a bitang ruhán.

135 éve, ezen a napon született Kosztolányi Dezső magyar író, költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

Arany János : Családi kör

Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

203 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

tudás. tanulás.

Mikor beszélsz, csupán azt ismétled, amit már tudsz.
Viszont ha hallgatsz, tanulhatsz valami újat.

Dzsepcun Dzsampal Ngagvang Loszang Jese Tendzin Gyaco (olykor Gjaco átírással i s), született Lhamo Donrup (Wylie: Lha-mo Don-’grub) (Takcer, 1935. július 6.), a 14. dalai láma és a tibeti emigráns kormány volt vezetője, melynek székhelye az indiai Dharamszala.

fésű. óraszíj.

Egy férfi régóta élt boldog házasságban feleségével.

Nagyon szegények voltak, a mindennapi betevőre is épp, hogy csak telt a pénzükből, de az egymás iránti szeretetükbe mindig tudtak kapaszkodni.

Egy napon a feleség így szólt a férjhez: „Nagyon jó lenne, ha tudnánk venni egy fésűt nekem. Sokszor okoz nehézséget, hogy teljesen összegubancolódik a hajam.”

A férje szomorúan így válaszolt: „Nem engedhetjük meg magunknak sajnos… Az én órám szíja is elszakadt, azt sem tudom megcsináltatni, mert nincs miből. Jó, ha enni tudunk valamit.”

Felesége nem erősködött tovább, hanem úgy tűnt, beletörődött a helyzetbe, és másról kezdtek el beszélgetni.

Másnap a férfi munkába menet beugrott egy órásműhelybe, és eladta szeretett óráját. Nem sok pénzt kapott érte, de elég volt ahhoz, hogy vegyen belőle egy fésűt a feleségének.

Eljött az este, és amint hazaért, lelkesen vette ki a táskájából a fésűt, hogy meglepje vele a feleségét.

Az ajtón belépve azonban olyan látvány fogadta, amire egyáltalán nem számított: feleségének rövidre volt vágva a haja.

Az történt ugyanis, hogy egy parókás üzletben el tudta adni a haját, amiből vásárolt egy óraszíjat, hogy meglepje a férjét vele.

Könnyes szemmel jó szorosan megölelték egymást, és egy picit sem sajnálták a látszólag értelmetlenül elköltött pénzt, mert amit kaptak egymástól, az a pénznél sokkal fontosabb.

Ismét megtapasztalták, mit jelent a tiszta szeretet.

Placid atya: A túlélés szabályai

Placid atya: A túlélés szabályai

Első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb leszek, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiámra szükségem van.

Mi ezt úgy csináltuk, hogy nem engedtük, hogy valaki is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni, akkor az első fél mondat után leállítottuk, és azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról.

A tíz év alatt annyi szakmát tanultam, hogy borzasztó. (…)

A második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre.

Nem volt könnyű megtanulnunk ott abban a nyomorúságban, hogy az életnek vannak apró örömei.

Észre kell venni, és meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. (…)

Most jön a harmadik szabály: Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos.

Ez mozgósítja az energiákat. (…) Ez apróság, de rengeteget jelentett az önbecsülésünknek.

Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni.

Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők.

A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.

Nekünk hívő embereknek volt hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe, és ezért nekünk könnyebb elviselni a szenvedést.

Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt.

Forrás: Szent Ferenc Alapítvány facebook.

Olofsson Placid, születési neve Olofsson Károly (Rákosszentmihály, 1916. december 23. – Budapest, 2017. január 15.) bencés szerzetespap, tanár. Az apai ágon svéd származású Placid 1933-ban lépett be a Szent Benedek Rendjébe, hat évvel később szentelték pappá.

1946-ban a Gulagra internálták koholt vádak alapján, ahol tíz évet töltött. Itt találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban. Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást.

bencések (másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend) – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti, rövidítve: OSB – a római katolikus egyház és a kereszténység első szerzetesrendje, amelyben Szent Benedek reguláját követik, későbbi szabályokkal és modern szokásokkal kiegészítve. A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesek nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját. Bár a Bence név a Vince egyik formája, és nem a Benedeké, a Benedek-rendi elnevezést Magyarországon a Bencés név váltotta fel.

A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán.

kapcsolat.

Mindenkit agyon lehet ütni egyetlen szóval és meg lehet szerezni egy másikkal.

77 éve, ezen a napon született Halász Judit magyar színesznő, énekesnő.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Halász Judit (Budapest, 1942. október 7. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Egészen a tied

Egészen a tied

Neked adom Uram, a kezeimet, tedd velük, amit szeretnél.
Neked adom Uram a lábaimat, vidd őket arra az útra, ahol Te szeretnéd, hogy járjak.
Neked adom Uram az ajkam, hogy mindig Te szólj általa, ha beszélek.
Neked adom a szándékaimat Uram, hogy amikor mozdulok, Téged lássanak a mozdulataimban.

Neked adom a mosolyomat, hogy a Te derűd tegye széppé mindenkinek a napját, akivel találkozom.
Neked adom a hallgatásom, hogy a csendben Téged halljanak meg Uram.
Neked adom a pillantásom, hogy a szememben a Te ígéreted fénye csillanjon fel.
És Neked adom a könnyeim, hogy végre tisztára moshasd velük fáradt lelkemet.

Neked adom Uram a testi erőmet, minden tudásomat, a gondolataimat,
és mindent, amiben kicsit is jó vagyok,
hiszen általad kaptam őket és csak Téged akarlak szolgálni velük.
Neked adom az életem, az időm, a szívem, és a tárgyakat, a javaimat, amivel rendelkezem.

Használd mindet a Te dicsőségedre.
Egyetlen dolgot szeretnék cserébe Uram:

add nekem a Te szemeidet, hogy úgy tudjak nézni mindenkire,
ahogyan Te teszed Atyám,
azzal a feltétel nélküli szeretettel és irgalommal,
aminek mindannyian éhezői vagyunk itt a földön.

És remény lehessek a reménytelenségben,
híd a mélységből a magasság felé,
parányi tiszta hang a fullasztó zajban,
pislákoló mécses a sötétség félelmei közt,
– és minden, ami vagyok, Tehozzád vezessen el.

Ámen.