szerencse. másképp.

Nem megkapni azt amit kíványsz. Néha csodálatos szerencse.

Dzsepcun Dzsampal Ngagvang Loszang Jese Tendzin Gyaco (olykor Gjaco átírással i s), született Lhamo Donrup (Wylie: Lha-mo Don-’grub) (Takcer, 1935. július 6.), a 14. dalai láma és a tibeti emigráns kormány volt vezetője, melynek székhelye az indiai Dharamszala.

A dalai láma a tibeti buddhizmus gelugpa iskolájának legmagasabb rangú tanítója. Az egymást követő dalai lámák egy (tibeti nyelven) tulku(mongolul kubilgán) öröklési vonalat formálnak, ami 1391-ig nyúlik vissza. A jelenlegi – tizennegyedik – dalai láma Tendzin Gyaco. A legtöbb tibeti buddhista iskola elfogadja a dalai lámát Tibet vallási és politikai vezetőjének, és mind a négy iskola vezetője a tibeti hagyományok legfőbb lámájaként ismeri el. Ez gyakorlatilag Tibet uralkodójává, valamint államfőjévé tette a pozíció betöltőjét. A dalai láma a fővárosból, Lhászából igazgatta az ország nagy részét (a 17. század közepétől 1959-ig, amikor a dalai lámának Indiába kellett menekülnie).

méltóság. érdem. hit.

† Bibliai olvasmány Szent Lukács könyvéből, Lk 7,1-10

Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba.
Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt.

A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.

Amikor ezek odaértek Jézushoz, nagyon kérték: “Megérdemli, hogy teljesítsd kérését.
Szereti nemzetünket, a zsinagógát is ő építette nekünk”.

Jézus tehát velük ment. Amikor már nem voltak messze a háztól, a százados elé küldte a barátait ezzel az üzenettel: “Uram, ne fáradj! Nem vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. Magamat sem tartottam elég érdemesnek, hogy elmenjek érted. Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.

Bár magam is alárendelt ember vagyok, szolgálnak alattam katonák, s ha azt mondom az egyiknek: Indulj! – akkor elindul; ha a másiknak mondom: Gyere ide! – akkor odajön; vagy ha a szolgámnak: Tedd meg! – akkor megteszi.”

Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: “Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.”
Amikor a küldöttek hazaértek, a szolgát egészségesen találták.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Kányádi Sándor : Álmodó

Kányádi Sándor


Kányádi Sándor : Álmodó

Várost álmodtam ide én;
fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?

Fényrõl álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,
naponta többször ehetem.

Mi kell még – kérdik –, nem elég?
Örülök persze – szólanék,

de csak a fejem ingatom.
Állok némán – és álmodom.

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Takács Éva : Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom?

Takács Éva : Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom? – régi magyar népdal

Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom
Hol találjalak fel kegyes megváltóm
Adj világosságot, mert fényes vagy
Nálad nélkül szívem igen bágyadt

Míg fel nem talállak keresni foglak
Mind éjjel, mind nappal sirva kiáltlak
Jelenj meg Krisztusom szomorúnak
És adj vigasztalást te szolgádnak.

magyarságból, emberségből jeles.

“Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szégyeníteni kell, hanem gazdagítani.
Hogyan szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem örzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja?
A magyarság színét, a magyarság kincsét!
De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék vetni, vagy meggyengíteni!
Én hiszek a testvériségben: a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és rombolás szelleme ellen.
Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi, magyarok”
Ma magyarságom megélésének fő célja éppen ez, tudatosítani mindenkiben, hogy tanuljunk a múltból!

Tempfli József megyéspüspök
Nagyvárad, 1996. február 9.

Forrás : polgarportal.hu.

85 éves korában tegnap hunyt el Tempfli József nagyváradi katolikus püspök, Isten nyugtassa békében, adjon az Úr neki örök nyugodalmat!

Tempfli József (Csanálos, 1931. április 9. – Nagyvárad, 2016. május 25.) a nagyváradi római katolikus egyházmegye kiérdemesült magyar megyés püspöke.

Nagyváradon hunyt el, 2016. május 25-én. Temetése május 30-án lesz, a nagyváradi székesegyház kriptájában.

Weöres Sándor: A társ

Weöres Sándor: A társ

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.

Weöres Sándor (IPA: [‘vœrœ∫ ‘∫a:ndor]; Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.

aggódás. tudás. emberek.

Ne aggódj amiatt hogy a megfelelő embereket ismerd.
Csak tedd magad érdemessé, hogy megtudják ki vagy.

Don’t worry so much about knowing the right people.
Just make yourself worth knowing.

Igazság Lelke.

† Evangélium Szent János könyvéből, Jn 16,12-15

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.
Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.
Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.
Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is.
Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Ezek az evangélium igéi.

János evangélista, katolikus körökben Evangélista Szent János (ógörögül: Ἰωάννης), (kb. 6 – kb. 100) a tizenkétapostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.

béke Istennel.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből, Róm 5,1-5

Testvéreim!
Mivel a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által.

Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk.

De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.

Reményünkben nem csalatkozunk, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál levele a rómaiakhoz, más néven A rómaiakhoz írt levél vagy Római levél az Újszövetség hatodik könyve. Kulcsszava és legfőbb fogalma a megigazulás. Ennek köszönhetően mind Augustinus, mind a lutheri reformáció számára a legfontosabb újszövetségi könyv volt.

ember. lélek. a tiéd.

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.

Ernest Miller Hemingway (Oak Park, Illinois, 1899. július 21. – Ketchum, Idaho, 1961. július 2.) amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró. Az elveszett nemzedék jeles tagja.

Kávészünet : Éjszaka

Kávészünet : Éjszaka

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon.

Csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár.

Alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Kávészünet együttes hivatalos honlap itt.

fájdalom. leginkább.

Márai Sándor

Az Életben nem az fáj a leginkább ami rossz és fáj, hanem az, ami jó és nincs.

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.