A bőrönd

A bőrönd

Egy férfi autóbalesetben vesztette életét. Amikor “felfogta”, hogy halott, hirtelen megpillantotta Istent egy bőrönddel a kezében.
– Fiam, elérkezett az időd…indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem te a tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!
A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt. Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.

A tanulság:

Az élet mindössze egy nagy pillanat, ami csak a miénk. Az, hogy ezt a pillanatot miként éljük meg, ez dönti el, hogy végül mi kerül bele abba a bizonyos bőröndbe.

Éppen ezért:

Éljünk most!
Éljünk meg minden egyes percet!
Tegyünk boldoggá másokat!
Semmi anyagi javat, tárgyat nem vihetünk magunkkal a túlvilágra, mert nem ezek a legfontosabbak az életben!
Szeressünk magunkat, fogadjuk el magunkat, vigyázzunk a lelkünkre!

pillanat. boldogság.

Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges.

Gondolkodj el ezen egy pillanatra!

Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.

Anthony de Mello (BombayIndia, 1931. szeptember 4. – New YorkAmerikai Egyesült Államok, 1987. június 2.) jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta volt. Spiritualizmusról szóló könyveiről vált ismertté.

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem 

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem
“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim, 
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a 
szívem is elhagyott engem.”
Zsoltárok könyve 40. 13
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyob nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
Ülök a puszta-homok közepén,
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal
Tapogatom magam.
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Őszökkel, tavaszokkal,
Bűnökkel, bajokkal,
Vándormadarakkal.
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.
Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad,
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt.
Szólnék néha egy símogató szót,
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,
Vigasztalót.
Kimondom: koppan,
Érctelenül, csináltan, hidegen:
Nem szűrhettem által a szívemen.
Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.
Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi,
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
Zeng a köszönet: “Ezerannyit adjon…” –
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül – szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
Mert bajok vettek engemet körül,
És a bajoknak szere-száma nincsen,
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok,
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, –
Szeretni akarok.
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Dsida Jenő : Édesanyám keze

Dsida Jenő : Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
A te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld.
Hányszor csordúlt a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa szeretet. –
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!
Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanitott,
Felmutatott a csillagokra,
Ugy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha néha
EI is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyü rút! –
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy
Egykor feledni birnám ezeket!.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy igy drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! –
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

112 éve ezen a napon született Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

jól esett.

Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk.
Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.

Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni.

Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.

Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják.

És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással.

Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető.

S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!)

Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürdőkádba – mondjuk azt, hogy ez jól esett. Hangosan.

Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt.

Ha estig nem felejtjük el – ez memóriatréningnek is jó –, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot.
Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég.

Itt nem kell semmit mondani, érezzük úgyis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt.

Janikovszky Éva (született Kucses) (Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.) Kossuth-díjas és József Attila-díjas íróköltő, szerkesztő.

Hámori Gábor : Imádság legyen

Hámori Gábor : Imádság legyen

Van az úgy hogy nem akarok itt lenni a földön,
A hús és vér míg körül vesz a lelkemnek börtön,
Bele kényszerítve gonosz nem kívánt világba,
Menekülök én néha a versbe irt imába.
Próbálok így megnyitni egy kaput és belépni,
Kicsit itt hagyni a testet élni ami égi,
Közelebb kerülni hozzá szeretetét venni,
Köldökzsinoron keresztül mint a magzat kap enni,
Imádkozó betűk álljatok most sorba szépen,
Mutassátok úgy van itt lenn ahogyan az égben,
Látni vágyom érezni és hallani törvényed,
betűk, szavak rovásával megfejteni lényed.
Imádkozom én e percben e fehér papírlapon
Bízom benne válaszod sok kérdésemre megkapom.
Szeretlek mert annyi szépet, annyi csodát kapok,
Magamból én egy szeletet ismét neked adok,
Nemcsak annyit, mindenemet testemet, szívemet,
lélegzetem, szemem, kezem, munkám, mit művelek,
Neked adom mindenem, habár semmim nincsen,
A tőled kapott szeretet a legdrágább kincsem,
Jézus Uram szépen kérlek érints most meg engem,
Mutass utat kérlek mindig tudjam mit kell tennem.
Segíts kérlek ne legyek a jóra soha rest, bár nap mint nap
legyőzni való ellenség a test, féltékenység, irigység, lustaság és harag,
s ha nem vigyázok hamar útitársam marad.
Ments meg kérlek önmagamtól, a démonok sorától,
Segíts kérlek tisztább legyek e versnek, e sorától.
Tisztítsd meg a szívem, testem, bocsánatot kérek,
hogy lelkem gyakran gúzsba köti sok sátáni vétek,
Ments meg engem a gonosztól,
Ments meg önmagamtól,
Legyél kérlek útitársam most e pillanattól,
el ne hagyj és segíts, én se válasszak más utat,
Csak azt mit a lélek szava naponta megmutat,
Taníts kérlek őszintén tiszta szívből szeretni,
A félelmeket, bántásokat, elengedni, feledni.
Taníts kérlek imádkozni, igazán lélekből, ezt várod
a magyartól a szeretet népedtől.
Segíts imádság legyen ha kenyered szelek, imádság legyen ha állok,
ha valahová megyek, imádság legyen a munka, vagy ha alszom
éppen, imádkozzak hozzád szívből, ha nem kapom mit kértem,
imádság legyen reggelem, estém, s lépéseim,
imádság legyen válaszom, és a kérdéseim,
imádság legyen testtartásom, járásom, nézésem,
imádság legyen minden szívben születő érzésem,
imádság legyen nevetésem, humorom és könnyem,
imádság legyen ha nehezen megy, akkor is ha könnyen.
Imádságban bízzam én rád minden másodpercem, fájdalomban,
félelemben, örülni legyen merszem.
Mert csak azt kapom tőled mi a javamat szolgálja,
Imádkozom, legyek mindig Krisztus hű szolgája.

múlt. jelen. jövő.

 

“A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá.”

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.