Legalább álmaim voltak, amelyeket féltve őriztem a szívem mélyén, de a valóság kőfalába ütközve ezek is szétzúzódtak, ezer darabra törtek: lehajoltam, összegyűjtöttem valamennyit, és most végtelen türelemmel rakom őket újra össze.
Visszaadom nekik régi fényüket, és szárnyakat is adok nekik, hogy megtanulhassanak repülni, s lassan-lassan felemelkedhessenek a magasba, egészen addig, mígnem talán még azt a kőfalat is átrepülik, és egyszer csak ott lesznek odaát, azon a helyen, ahol az álmok megvalósulnak, először gondolatok alakját öltik, majd tervekké állnak össze, végül pedig konkrét tényekké válnak.
61 éve ezen a napon született Dr. Andrea Bocelli olasz tenorista.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
1937. január eleje
64 éve, ezen a napon halt meg Thomas Mann, német író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.
József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten– és posztumuszKossuth-díjasmagyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, brutalitással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága (tragikus balesete[2]) körül is találhatóak ellentmondások.
Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott, a beszédstílust a mindenkori tematikához igazította. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította. Első regényéért, az 1900-ban írt, 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.
Ha szívem fáj és kétely lakik bennem,
A csüggedés oly közel jön hozzám.
Én várok rád s Te mellém ülsz a csendben,
Megvigasztalsz a jelenléteddel.
Refr.:
Te erőt adsz, ha megfárad a lelkem
Erőd adod, velem vagy, nem hagysz el.
Felemelsz, tovább viszel az úton,
(Te) erőt adsz, mely nem fogy el sosem.
Refr.:
Te erőt adsz…
A szívem már csak Nálad lelhet békét,
Nem élhetek Tenélküled tovább.
Nézlek és lelkem megtelik csodával,
Az életem fényed ragyogja át.
Refr.:
Te erőt adsz…
Oly erőt adsz, mely nem fogy el sohasem.
Nem fogy el sosem.
Jöjj, Szentlélek Isten jöjj,
áraszd ki a mennyekből
fényességed sugarát.
Jöjj, ki árvák atyja vagy,
jöjj, ki szívek lángja vagy,
ajándékos jó barát.
Te vagy a vigasztalás,
drága vendég, Lelki Társ,
te az édes enyhülés.
Gondok között nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés.
Jöjj, és töltsd be híveid
titkos mélyű szíveit,
boldogító égi tűz!
Semmi, semmi nélküled
az emberben nem lehet,
semmi tiszta, semmi szűz.
Mosd, amit a szenny belep,
öntözd, ami eleped,
seb fájását csillapítsd!
Ami dermedt, élesztgesd,
ami fagyos, melengesd,
ami hibás, igazítsd!
Benned minden bizalom,
osszad, osszad pazaron,
hét szent ajándékodat.
Adj érdemre jobbulást,
üdvösséges kimúlást,
örök vigasságot adj!
Amen, alleluja.
A Szentlélek(görög: Ἅγιον Πνεῦμα vagy Πνεῦμα τὸ Ἅγιον; latinul: Spiritus Sanctus) a kereszténység fő irányzatában a Szentháromság harmadik személye, az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, kiáradása. Bár e nézetek szerint a szentlélek ugyan személy, de sohasem testesült meg ezért nem ábrázolják emberi személyként a keresztények. Az antitrinitárius irányzatok szerint viszont nem személy, hanem Isten lelke, vagyis ereje. A judaizmusban szintén Isten lelke, lélegzete. Az iszlám vallásban személy, egy szent természetű lélek Istentől, méghozzá Gábriel arkangyal. A Szentlélek létezését így három jelentős monoteista vallás, a judaizmus, az iszlám és a kereszténység fogadja el, de jelenlétét hangsúlyeltolódásokkal máshogyan magyarázzák.
A pünkösda húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg.[3] A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül hagion pneuma, latinul Spiritus Sanctus), ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:
„
Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.
I've been trying my whole life to express myself through some form of art, the latest being photography. Here I share with you the world.... as I see it, and through it.... myself. And all with the help of a Nikon D5100.
