József Attila : Reménytelenül

József Attila : Reménytelenül

Lassan, tünõdve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyûlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színû égboltban…

Vas-színû égboltban forog
a lakkos, hûvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kõ
az ûrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idõ.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízû számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék –

81 éve a tegnapi napon halt meg József Attila, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

Reklámok

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

97 éve ezen a született Pilinszky János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt, mivel a Nyugat, s szellemi utódjának a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak is.

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Perelj, uram, perlőimmel?
Felelj, Uram, felhőiddel.
Mondd, hogy rend van a világban,
felejtsem, amiket láttam.

Nehéz lenni, tudod, Uram?
Szívünk-szemünk úgy tele van
fájdalommal, szenvedéssel,
amit nem érünk fel ésszel.

Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.

Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
szemünk csak a képekre néz,
tükrök közé vagyunk zárva,
nem látunk ki a világra.

Itt lent perbe vagyunk fogva,
perlőnk fölénk magasodna,
túlkiabál, elküld haza,
hiába, hogy nincs igaza.

Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.
Inkább csak felhőket terelj:
a változó világ képét –
ezzel hozd fölénk a békét.

Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,

tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,

éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.

Szabó T. Anna (Kolozsvár, 1972. június 4. –) költő, műfordító

Reményik Sándor : Halottak napja

Reményik Sándor : Halottak napja

Halottak napja van. Az első,
Mióta döngve hullott Rá a hant.
A Sír tövében egy-egy fénybogár
Csillog. Különben sötét a határ,
S hosszú az éj alant.

Szívek, tilos a nagy világítás,
S virág sincs annyi már,
Elpazaroltuk régi ünnepen;
Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetőbe’ jár.
Hiába, virág sincsen annyi már.

De egy-egy szálat letenni szabad.
S hallatni tompán, fojtottan szavunk,
És aztán: kezet fogni halkan, loppal,
Egyik halott a másik halottal:
Ó, hisz’ mi itt mind halottak vagyunk. 

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológiailag a »szenvedő egyház« (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.

Gróf Georgina Zsófia (1983 január 22. Budapesten – ) magyar informatikus, előadó.

Gróf Georgina Zsófia youtube csatorna itt.

homok. kő.

Ha fáj a szíved, ha megbántottak, a sérelmet, a bűnt írd homokba, így azt könnyen elfújja az irgalom szele.
Ha pedig jót tesz veled valaki, azt vésd kőbe, hogy emlékezetedben örökké megmaradjon!

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

boldogság. relatív.

Tudod a boldogság mindig relatív.
Van, aki ma káromkodva kelt, és van, aki a lélegeztető gép fogságából, boldogan.
Van, aki dühösen készíti az iskolai holmikat, és lesz, aki ma virágot visz a gyermeke sírjára.
Lesz, aki ma is kiviszi a kertbe a magatehetetlen gyermekét, hogy megmutassa neki a világot, és lesz, aki ma is megüti a sajátját, mert ugrál az ágyon.

Lesz, aki ma hagyja el a párját, és lesz, aki egy életre mondja ki az igent.
Lesz, aki rájön, hogy nagyot hibázott, és bocsánatot kér, de lesz, aki most követ el hibát. Leszünk. Ezer élettel, milliónyi megélt pillanattal a szívünkben. Lettünk, mert lehetünk.
Talán fel kellene lélegeznünk, tisztán, és élnünk kellene.
Venni egy rohadt nagy levegőt, ami megtölti a lelkünket, kisepri a szennyet, és megtölti hittel.

Hittel és szándékkal. Hogy ma minden szebb lehet, ma másként is lehet.
Mert nincs mit veszteni. Élünk, majd meghalunk, egyszer.
De addig igaznak és bátornak lenni szent kötelesség.

(Todorovits Rea)

Reményik Sándor : Ne ítélj

Reményik Sándor : Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

1939

77 éve ezen a napon halt meg Reményik Sándor, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.