Január 27-én Panamából hazatérőben is elbeszélgetett a Szentatya az újságírókkal a repülőgép fedélzetén. Több aktuális kérdést is érintett: papi cölibátus, a gyermekek szexuális nevelése, a kiskorúakkal szembeni visszaélések elleni fellépés, a bevándorlás összetett problémája.
Alább található egy részlet az interjúból. A teljes interjú elolvasható itt: Magyar Kurír.
Edwin Cabrera Uribe (spanyolul)
– Szentatya, először is a legfontosabb: hatalmas köszönet Önnek a hat újságírótársam nevében, és a saját nevemben, mint panamaiak nevében. Az, amit Ön nekünk ajándékozott, nagyon nagy, óriási! A kérdésem: Szentatya, Ön ma arról beszélt az önkénteseknek, hogy egy küldetést éltek meg, egy küldetést teljesítettek.
Azt mondta: „Ti most tudjátok, miként dobog az ember szíve, amikor küldetést teljesít.”
A kérdés: És Ferenc pápa küldetése Panamavárosban? Mi az, ami megérintette? Mi az, ami meghatotta? Ferenc pápa teljesítette küldetését a közép-amerikai ifjúsági találkozón?
Igaz, hogy Panamavárosban volt, de Lengyelországtól kezdve arról beszéltek, hogy ez közép-amerikai találkozó. És az utazások sorában, Szentatya, ugye még függőben van egy küldetés Nicaraguában?
Ferenc pápa (spanyolul)
– Az én küldetésem az ifjúsági találkozón Péter küldetése: megerősíteni a hitben, de nem hűvös utasításokkal és előírásokkal, hanem engedve, hogy a szívem megérintődjék, és úgy válaszoljak erre, ahogy a szívemből fakad.
Vagyis nem tervezek előre – magamban ezt így élem meg –, nem tervezek, nehezen tudom azt feltételezni, hogy valaki teljesíteni tud egy küldetést csak a fejével. Ahhoz, hogy egy küldetést teljesíthess, érezned kell, és amikor érzel, szíven üt: szíven üt az élet, szíven ütnek a problémák…
A repülőtéren voltam, épp elköszöntem az elnöktől, amikor arra vittek egy kisfiút – egy kis kedves feketécske fiúcskát, egészen fekete volt, és ilyen kicsike –, az elnök azt mondta nekem: „Nézze, ez a fiú átlépte Kolumbia határát, az anyja meghalt, ő egyedül maradt – igen, ötéves lehetett –, afrikai származású, de még nem tudjuk, melyik országból, mert nem beszél se angolul, se portugálul, se franciául, csak a saját törzse nyelvét beszéli, és egy kicsit mi fogadtuk örökbe.” Ezt mondta.
Egy eleven, igen mozgékony kisfiú. Az élettől magára hagyott kisfiú drámája, mert az édesanyja meghalt, egy rendőr pedig átadta őt a hatóságoknak, hogy gondoskodjanak róla…
Ez arcul üt, és így a küldetés kezd színt kapni. Indítást kapsz, hogy mondj neki valamit, hogy megsimogasd. Nem az ész játszik szerepet. Vagyis a küldetés mindig bevon téged, legalábbis engem bevon.
Talán azért lehet, mert olasz felmenőkkel rendelkezem, és ez belőlem fakad, bevonódom. Mindig azt mondom a fiataloknak: „Amit tennetek kell az életben, azt járva kell tennetek, és három nyelvet használva: a fej, a szív és a kéz nyelvét.”
A három nyelvnek pedig összhangban kell lennie, oly módon, hogy annak megfelelően gondolkodjanak, ahogy éreznek és cselekszenek, aszerint érezzenek, amit gondolnak és tesznek, és azt tegyék, amit éreznek és gondolnak. Én nem tudom kiértékelni a küldetés teljesítését.
Én mindezt beleviszem az imámba, és ott maradok az Úr előtt, olykor el is alszom az Úr előtt, de mindezeket, amiket megéltem a küldetésben, eléje viszem, és azt kérem tőle, hogy erősítse meg [az embereket] a hitben rajtam keresztül.
Így fogom fel a pápa küldetését, és így élem meg én.
Voltak esetek például, amelyek dogmatikai jellegű nehézségeket vetettek fel, és én nem tudok pusztán az eszemmel válaszolni, ösztönösen másképp cselekszem.
