kitartás.

A legfontosabb szabály, hogy dolgozz nagyon keményen!
Nem akarhatsz azon megbukni, hogy nem voltál elég kitartó… (…)
Mindig is hittem benne, hogy minden követ meg kell mozgatni.

71 éve, ezen a napon született Arnold Schwarzenegger osztrák származású amerikai színész.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Arnold Alois Schwarzenegger (Thal, Ausztria, 1947. július 30. –) Golden Globe-díjas osztrák származású amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus; az USA Kalifornia államának 38. kormányzója. Fiatalkorában testépítő eredményeivel ért el komoly sikereket, majd hollywoodi akciófilmjeivel vált világhírűvé. Becenevén „Az osztrák tölgy”.

magyar delfin.

Amikor Hajós Alfréd 1896-ban vizsgára jelentkezett a műegyetemen, egyik tanára, Ilosvay professzor majdnem eltanácsolta: “Csak léha emberek sportolnak, amikor tanulniok kellene. Az ivás, a kártya, a tánc meg a sport sohasem vezet jóra!”

A versenyszerű sportolás csakugyan úri hóbortnak számított akkoriban. De Hajós nem divatból kezdett el sportolni. A szegény zsidó család Guttmann Arnold néven született gyermeke 13 éves korában árva lett: édesapja a Dunába fulladt. Ekkor határozta el, hogy megtanul úszni. 15 éves korára már versenyszerűen úszott, hol a Dunában, hol a Rudas-fürdő meleg vizű medencéjében gyakorolt. Edzéseit a hajnali órákban tartotta, mert iskoláiban nem nézték jó szemmel a hóbortját. 17 évesen már magyar és Európa-bajnoki címet szerzett. Hetedmagával – egyetlen úszóként – került be az első magyar olimpiai keretbe. Mindössze 18 éves volt.

Az úszóversenyeket 1896. április 11-én az Athén mellett Zea-öböl 11 fokos hideg vizében rendezték. A 20 indulót gőzhajók szállították ki az öböl közepén fekvő 100 m-es versenypálya rajtjához, egy bójákra kifeszített kötélhez. Az úszásnem nem volt meghatározva. Hajós azt a váltott karú úszástechnikát használta, amelyet a dunai matrózoktól tanult. A mai gyorsúszás kéztempóját ezzel ő honosította meg az úszósportban, lábtempója pedig a pillangóúszáséhoz volt hasonló. Hajós a hullámzó vízben végig vezetve 1:22,2 perces idővel elsőként ért célba. Az első magyar olimpiai bajnok tiszteletére maga a görög trónörökös vonta fel a hajó árbocára a magyar zászlót, amelyet Hajós hozott magával Budapestről. A győzelmét követően a görög zenekar elkezdte játszani a bajnok országának himnuszát: az osztrák császári himnuszt. A jelen lévő magyarok ezt azonnal leállíttatták és eljátszatták a magyar himnuszt.

A ceremónia elhúzódott, pedig Hajósnak sietős lett volna. Benevezett ugyanis az 500 méteres távra is, amelyet nem sokkal később indítottak. A magyar sportoló végül lekéste a középtávú versenyt, így nem maradt más választása, mint hogy elinduljon az 1200 méteres távon. Mivel már tudta, hogy a víz nagyon hideg lesz előzőleg faggyúval kente be a testét. Az verseny 15 versenyzője egy gőzhajó oldaláról pisztolylövésre ugrott a vízbe. Hajós azonnal az élre tört, 15 méteres előnye behozhatatlan volt. Még versenyzett, amikor már elkezdték felhúzni a magyar zászlót. Annyira átfagyott, hogy nem tudott kijönni a tengerből, a közönség ovációja közben a matrózok segítették partra. Az éljenzés közben a trónörökös felkiáltott: “Ez a magyar fiú egy valóságos delfin!” Másnap a görög újságok címlapján már a “Magyar Delfinként” szerepelt. A bajnoki címet jelentő ezüstérmét (aranymedál még nem volt) a görög királytól vehette át.

Hazatérése után folytatta egyetemi tanulmányait. Eközben – professzora rosszallása ellenére – bajnoki érmeket szerzett síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is. Hamarosan megismert egy új sportágat, amelynek teljesen a hatása alá került: a footballt. A Budapesti Torna Club csapatában 1897-ben játszott először mint csatár. Amikor 1899-ben megszerezte a diplomáját, elhatározta, hogy felhagy az aktív sportolással, és építészként dolgozik tovább. Nem sokáig bírta. 1902-ben a magyar válogatott első hivatalos mérkőzésén – csapatkapitányként – újra pályára lépett az osztrákok ellen.1906-ban ő lett az első magyar szövetségi kapitány, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Eközben, mintegy mellékesen, meghonosította a modern sportújságírását. Az első sportlap, a Sport Világ az ő szerkesztésében jelent meg.

Persze nem a sportból élt. Először Lechner Ödön mellett dolgozott építészként, majd 1907-ben saját irodát nyitott. Ő tervezte többek között a debreceni Aranybika Szállodát, Európa akkor legmodernebb stadionját, az újpesti Megyeri úti sporttelepet, és a később róla elnevezett margitszigeti sportuszodát. Az 1924-es párizsi olimpián még művészeti vetélkedőket is tartottak. Benevezett és egy stadiontervével ezüstérmet nyert (aranyat nem adtak ki). Eredményeinek is köszönhette, hogy a zsidótörvények hatálya alól kezdetben mentességet élvezett, később pedig, ha nagy nehézségek árán is, de túlélte az üldözéseket. A háború után, a magyar futball 50. születésnapján, az 1947. május 4-én rendezett Magyarország – Ausztria mérkőzésen ő végzete el a kezdőrúgást. Budapesten halt meg 77 éves korában.

Forrás : sikertreningek.hu .

140 éve ezen a napon született Hajós Alfréd, magyar építészmérnök, az első magyar olimpiai bajnok, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Hajós Alfréd (eredetileg Guttmann ArnoldBudapest, 1878. február 1. – Budapest, 1955. november 12.) magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgólabdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok. A sportsajtó által adományozott beceneve a „Magyar delfin”.

Még több Róla itt.

zseni

A zseni húsz százalék inspirációból és nyolcvan százalék perspirációból (izzadságból) tevődik össze.

86 éve, ezen a napon született Umberto Eco olasz író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Umberto Eco (Alessandria, 1932. január 5. – Milánó, 2016. február 19.) olasz író, a modern európai kultúra nagy irodalmára és tréfamestere.

Dsida Jenő: A Semmi álma

Dsida Jenő: A Semmi álma

Elszenderült a Semmi
És azt álmodta, hogy Valami lett,
S az a Valami – én vagyok!

És azt álmodta, hogy a messzeségben
Előttem egy szent Cél ragyog,
Egy ismeretlen Cél,
Amely felé megyek, megyek…

És jönnek szembe utasok
És kérdeznek: honnan jössz?
És felelek rá: nem tudom!
És kérdeznek: hová mégy?
És felelek rá: nem tudom!

Lopódzva jő az Alkony, –
Lilába olvadnak a zöld mezők
És szürkébe a kék hegyek,
És én fáradtan, csüggedt fővel
Megyek, megyek!… –
– – – – – – – – – – – – – – – – –
Milyen furcsákat álmodik a Semmi!

1924. június 1-én

79 éve június 7.-én halt meg Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

harcos. vihar.

Leonidas, görög Spártai harcos király szobra

Sors suttogja a harcosnak:
“- Nem tudsz ellenállni a viharnak!
És harcos visszasúg:
“- Én vagyok a vihar!”

Fate whispers to the warrior:
“- You cannot withstand the storm!”
And the warrior whispers back:
“-I am the storm”

I. Leónidasz (görög: Λεωνίδας – „oroszlán fia”, „oroszlánhoz hasonló”), (Kr. e. 540 k. – Kr. e. 480. augusztus 7.) az ókori Spárta királya volt, Anaxandridész király fia és a legenda szerint Héraklész leszármazottja. Féltestvérét, I. Kleomenészt követte a trónon, valószínűleg Kr. e. 489-ben vagy 488-ban. Felesége Kleomenész leánya, Gorgó volt. A thermopülai csatában betöltött szerepe a hellének legendás hősévé tette. Halála után kiskorú fia Pleisztarkhosz lett az Agiada király, de mellette Leónidasz testvére Kleombrotosz, majd annak fia Pauszaniasz lett a régens.

összetartás. kitartás. közösség.

Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja

Bibliai Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből, ApCsel 2,42-47
A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük.

A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.

Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük.

Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel- lélekkel.

A kenyeret házaknál törték meg. Örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette őket.

Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket.
Ez az Isten igéje.

Az apostolok cselekedetei az Újszövetség ötödik irata, a négy evangélium után soron következő történeti könyv, melyben az Egyház történetének kezdetéről és elterjedéséről kapunk beszámolót. Keletkezési ideje az i. sz. 90-es évekre tehető. Görög (koiné) nyelven írták. A megírás helyeként több várost is számításba vettek: Róma, Efezus, Cezárea, Antiochia, esetleg Achaia valamely városa.

Szent Fausztina magánkinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben – a nővér naplója alapján – Jézus kérte, hogy húsvét utáni első vasárnapja legyen az isteni irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000. április 30-án kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét az egész világra. Ugyanezen a napon szentté avatták a nővért.

sikeres emberek. motiváció.

Earvin „Magic” Johnson, Jr. (Lansing, 1959. augusztus 14. –) visszavonult amerikai kosárlabdázó, aki az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers irányítója volt. Számos középiskolai és főiskolai bajnoki címmel a háta mögött 1979-es drafton első választottként szerződtette le a Los Angeles Lakers. Újonc szezonjában már bajnok lett és az NBA nagydöntőjének MVP-jévé választották, majd az 1980-as évek során négy további bajnoki címet zsebelhetett be a Lakersszel. 1991-ben hirtelen jött visszavonulását HIV-fertőzésével magyarázta, ám az 1992-es All-Star gálára visszatért, itt MVP lett. Bár korábbi játékostársai bírálták, újabb négy évre visszavonult. Visszatérésére 1996-ig kellett várni. Ebben a szezonban 32 mérkőzést játszott le a Los Angeles Lakers színeiben. Az évadot követően harmadszor, végleg visszavonult.

Arnold Alois Schwarzenegger (Thal, Ausztria, 1947. július 30. –) Golden Globe-díjas osztrák származású amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus; az USA Kalifornia államának 38. kormányzója. Fiatalkorában testépítő eredményeivel ért el komoly sikereket, majd hollywoodi akciófilmjeivel vált világhírűvé. Becenevén „Az osztrák tölgy”.

Idrissa Akuna “Idris” Elba (született: 1972. szeptember 6.) Angol színész, producer, énekes, rapper és DJ.

Serena Jameka Williams (Saginaw, 1981. szeptember 26. –) négyszeres olimpiai bajnok amerikai hivatásos teniszezőnő, világelső.

Conor Anthony McGregor (Dublin, 1988. július 14. –) ír származású kevert harcművész (MMA harcos), az Ultimate Fighting Championsip (UFC) pehelysúlyú harcosa.

Usain St. Leo Bolt (Sherwood Content, 1986. augusztus 21. –) olimpiai és világbajnok jamaicai atléta, rövidtávfutó, a 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója.

Roger Federer (Bázel, 1981. augusztus 8. –) svájci hivatásos teniszező. Eddig összesen 302 héten keresztül vezette az ATP világranglistáját – közben 237 hétig folyamatosan –, mindkét eredménnyel új rekordot állítva a férfi tenisz történetében.