József Attila : Thomas Mann üdvözlése

József Attila : Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

1937. január eleje

64 éve, ezen a napon halt meg Thomas Mann, német író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

József Attila (BudapestFerencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten– és posztumusz Kossuth-díjasmagyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, brutalitással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága (tragikus balesete[2]) körül is találhatóak ellentmondások.

Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott, a beszédstílust a mindenkori tematikához igazította. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította. Első regényéért, az 1900-ban írt, 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Mácsai Pál (Budapest, 1961. március 31. –) Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2001 és 2004 között a Madách Kamara vezetője, majd 2004-től az Örkény István Színház alapító igazgatója.

Orbán Balázs: A csend harcosa

Orbán Balázs: A csend harcosa

Engem csöndre nevelt az élet,
Én mindig csendes voltam
És ha mással harcolnom kellett.
Önmagammal harcoltam.

Én nem néztem a jót,a rosszat –
Sokszor elbántak velem.
S tudtam,hogy ocsmány a bűn,de
Ocsmányabb az,aki bűntelen.

Én kárhozott vagyok,ki bűnét
Szenvedi és ismeri,
Súlyos vétkekkel terhes,hogy majd
Megbocsássanak neki.

Én nem hiszek a tisztaságban,
Mert nincsen tiszta ember,
De tisztelem azt,kit az élet
Felitat küzdelemmel.

Szeretem,ki megtörtségétől
Rogyva fekszik és hallgat
S az utolsó szó jogán magához
Ragadja majd a hatalmat.

Mert szemében örök szikra ég,
Szeme tükrözi az eget,
Benne szikrázik a messzeség,
Mely kibontja a fényeket.

Mert kit csöndre nevelt az élet,
Annak hosszú s könnyes az út.
S ha minden csatát el is veszít,
Ő nyeri meg a háborút!

190 éve, ezen a napon született Orbán Balázs, író, néprajzi gyüjtő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Báró lengyelfalvi Orbán Balázs (Lengyelfalva, 1829. február 3. – Budapest, 1890. április 19.) író, néprajzi gyűjtő, fotográfus, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1887).

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni…

111 éve ezen a napon született Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Horváth István : Tornyot raktam

Horváth István : Tornyot raktam

Künn a jégfogú télsárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt: babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
És ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
— Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
Majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
,,Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
De hogy a tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
— A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.

Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9. – Kolozsvár, 1977. január 5.) erdélyi magyar költő, regényíró, elbeszélő. Álneve Náci Pista, a család falusi ragadványneve után. Panek Kati nagyapja.

szem. száj. fáj.

Szól a szem, bár hallgat a száj,
És beszéli, belől mi fáj.

 258 éve ezen a napon született Kazinczy Ferenc, író, költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.Kazinczi és alsóregmeczi Kazinczy Ferenc (Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831. augusztus 22.), író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Kazinczy László ezredes testvérbátyja. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.

reménység az életre és minden erényre.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

Bibliai Olvasmány Sirák fiának könyvéből, Sir 24,23-31
Mária reménységünk az életre és minden erényre. 

Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem.

Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek.

Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.

Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel.

Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél!

Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.

Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.

Aki reám hallgat, meg nem szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.

Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.

Ez az Isten igéje.

Sirák fia könyve a deuterokanonikus könyvek egyike. A katolikus egyház a tridenti zsinaton (1545-63) ünnepélyesen kanonikusnak nyilvánította. A protestáns keresztény irányzatok a deuterokanonikus könyveket apokrifeknek nevezik.

ország. nem ebből a világból.

Munkácsy Mihály : Krisztus Pilátus előtt 1881 – Olaj, vászon, 417 x 636 cm Déri Múzeum, Debrecen (letét 2000-ig)

+ Evangélium  Szent János könyvéből, Jn 18,33b-37
Krisztus – Pilátus előtt – megkötözve is megvallja, hogy ő a mindenség királya.

Abban az időben:
Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: “Te vagy-e a zsidók királya?”

Jézus így válaszolt: “Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?”

Pilátus ezt felelte: “Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?”

Ekkor Jézus így szólt: “Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.”

Pilátus megkérdezte: “Tehát király vagy?”

Jézus így felelt: “Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”

Ezek ez evangélium igéi.

János evangélista, katolikus körökben Evangélista Szent János (ógörögül: Ἰωάννης), (kb. 6 – kb. 100) a tizenkétapostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.