Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem 

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem
“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim, 
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a 
szívem is elhagyott engem.”
Zsoltárok könyve 40. 13
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyob nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
Ülök a puszta-homok közepén,
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal
Tapogatom magam.
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Őszökkel, tavaszokkal,
Bűnökkel, bajokkal,
Vándormadarakkal.
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.
Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad,
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt.
Szólnék néha egy símogató szót,
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,
Vigasztalót.
Kimondom: koppan,
Érctelenül, csináltan, hidegen:
Nem szűrhettem által a szívemen.
Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.
Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi,
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
Zeng a köszönet: “Ezerannyit adjon…” –
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül – szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
Mert bajok vettek engemet körül,
És a bajoknak szere-száma nincsen,
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok,
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, –
Szeretni akarok.
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

lószelídités.

Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni. Ha az egód és a magasabb Én-tudatod között szeretet-viszonyt akarsz kialakítani. Vagy ahogy manapság mondják: ha önmagadat meg akarod szeretni. Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól.

A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni.

Nem akarnak.Nagyon nem akarnak.
Rettegnek tőle. Menekülnek előle.
Meg kell tanítani őket – így mondják – a “jót akarni.”

Az indiánok – akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukát – azt mondják, hogy nem “betörni” kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog lelkiállapotuk.

Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez.
A szeretetnek pedig – így mondják az indiánok – kétféle ereje van.

Az egyik az Erély. (Szigort is írhatnék, de a magyar “erő”-ből képzett “erély” jobb szó.)

A másik a Gyengédség.

Ha ez a kettő megvan az indiánban, lova s a véle való kapcsolata harmonikus lesz.
Először kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos lassan közelíti meg. “Lónyelven” beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor, kettőjük titka. Csak annyit hallani belőle, hogy: hóóóó… hóóó… hóóóóó… hóóó…

A gondolat a lényeg nem a szó. “Hó… hóóóó… hóóó…”
Ez lefordíthatatlan. De a ló érti.

Amikor lassan megnyugszik, a harcos egy vékony bőrszíjat kanyarít az orra, a nyaka és a füle köré, s ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy laza-e vagy feszül. Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza.

Ez a szeretet az Erély nyelvén. “Te döntesz, nem én!” – üzeni. Ha lázadsz, fáj, ha megadó vagy, jó lesz neked. Az Erély nem tévesztendő össze az erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen, az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a megnemesítés eszköze.

A ló ezt érti. Mi nem. Mi azt hisszük, a szeretet lágy. Puha. Mindent megengedő. Elomló. Gyenge. Tévedés! Ez csak az egyik oldala. A másik – amit nem ismerünk – az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen és nagyon kemény lehet.
Innen kezdve már nem kell pányva – a ló az ember kezében van.

Ezután végigsimogatja a remegő ló fejét, homlokától az orráig. Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a szagához hozzászokjon. Aztán a bal oldalát simítja végig, majd a jobb oldalát, majd lassan a lábait – vagyis a legveszélyesebb részét. A máskor vadul rugdalózó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. “Nem bánthatsz, mert szeretlek!” – üzeni ilyenkor az emberi tenyér.

Aztán lassan ráfekszik a ló hátára az indián. Kezdetben csak úgy, hogy a lába még a földet éri, aztán lassan… egészen lassan följebb-följebb kúszik.
Végül elfoglalja helyét a ló hátán.

Ekkor már uralja a lovat. Aki ezentúl gazdájának hű társa lesz. És azt üzeni, néma gondolatával: “ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, gazdám!”.
Ez az önnevelés, de a nevelés folyamata is.

Ha csak az Erély működik – így tanítják az indiánok -, az ostor és a pányva, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de sohasem lesz szabad.
Rabszolga ló lesz belőle.
Dacos, törött lelkű, rosszkedvű lény.
Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt jobbágy, lelketlen robotgép.

Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az állat uralhatatlan marad.
Önfejű és fékezhetetlen.
Az történik, amit ő akar, visszaél a jósággal.
Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik erő hiányzik, akár a Gyengédség, akár a Szigor ereje, azt jelenti, hogy nem tud szeretni igazán.

Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni.
És ezt a ló nem csak “érzi”, tudja is.
A lovak többet tudnak a szeretetről, mint mi – mondják az indiánok.

Azt is tudják például, ha a harcos így megszelídítette, ezentúl együtt él, együtt harcol, s néha együtt is hal meg vele.

Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti, hogy én is odaadom magamat neki, teljesen. Figyelek rá, és én is éppúgy érzem az érzését, és ismerem a gondolatát, mint ő az enyémet.
A megszelídített ló és a bölcs indián barátsága szép példája minden nevelésnek és önnevelésnek.

Ha látod magad előtt a képet: a nemes arcú, nyílt tekintetű indiánt, amint pompás, istenkirályi tolldíszében ül barátjának és leghűségesebb társának a nyergében, akinek minden vad és nyers szeszélyét ismeri, s tud vele bánni, máris képet kaptál arról, mit értek én ezalatt a fogalom alatt, hogy önmagunkat megszeretni – vagy ami ugyanaz: mit értek azalatt, hogy öntudatos ember.
Ritka manapság.
Olyan valakit jelent, aki saját lelkével egységben él.

És nem a hangulatai rángatják, nem a szenvedélyei, nem a szomorúsága, félelme, szorongása, idegessége, nyugtalansága – mert ura a saját lelkének.

Ura a lelkiállapotainak. Ura önmagának. Ez nem elfojtást jelent, hanem szeretetet.
Láttam ilyen embert – csodálatos!

Két dolog sugárzik belőle: az egyik az erő.
A másik: a derű.
A kettő összefügg.

82 éve, ezen a napon született Müller Péter író, dramaturg. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas íródramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja. 1956-ban átesett egy halálélményen. Ez a tapasztalat egész lényét és művészi célkitűzéseit megváltoztatta. Mind színpadi művei, mind regényei és esszé kötetei ennek a megrendítő tapasztalatnak az élményéből születtek. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Itthon s a világ sok színpadán játszott szerző.

szeretet.

Az emberek – hidd el – csak szeretni akarnak valakit. Mindenkiben van egy nagy-nagy adag szeretet, mely nem találja helyét.

82 éve ezen a napon halt meg Kosztolányi Dezső, író, költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Isten nyugtassa békében.

Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

2arc – Hmmm

2arc – Hmmm

Homályos tömeg csendje vetéli gondolataimat
Ugyanaz a hely megin’ és ugyanaz a fenyőillat
Ugyanaz a séta, ugyanazok a tekintetek
Könnyes meggyötört arcok, túlterhelt lelkiismeretek
Némán bámulunk egymásra, a koporsóban ez ő?
Istenem, vajon ki lesz a következő?
Túl sokszor néztük már végig ezt… túl sokszor
Értelmetlen mondatokból a fejembe’ túl sok szól

Tudom, sokan vannak, ‘kik úgy látják e világot
Akár, újszülött csecsemő röntgenén a rákot
De most figyelj oda, ez a baromarcú mit tol
‘Mikor a sátán füledbe suttog, ‘s emlékekkel gyilkol
Az öngyilkosság nem kiút, az önpusztítás sem az
A sírodon már lényegtelen, virág nő-e vagy a gaz
Nem mindig egyszerű megbékélni önmagaddal
Én se így beszéltem rég
De tévedtem, erről szól maga a dal
… hmm

Én azt mondom, minél hamarabb állj le és nézz szét
Mindenki téved, tedd lejjebb a mércét
Jó tudni, mit tennél máshogy, ha a sors megjutalmazna
Lehet tegnap hibáztál, de a holnap tegnapja az ma
Az Úr tudja miben élsz, azt is, mért nem hiszel benne
Sose vess véget az életednek és már volt értelme
Minden elmúlik, a kilátástalanság is
Hidd el nekem ott, ahol élsz, van egy másik világ is
… hmm

Ébredtem padokon, lépcsőkön elnyúlva
Lebújba meg sárba feküdve, nem elbújva
Volt olyan nőm is, akit-bár én szerettem-
Sírva mondta a szemembe, hogy boldogtalan mellettem
Ahhoz, hogy önzetlenül megtudj becsülni valakit
Előbb mindig mindenből kell tanulj valamit
Minden érem kétoldalú, boldogság vagy sírás
Elvesztettem a fejem, így hát nekem maradt az írás

Veszélyes az élet iskolája, feltűnt nekem nemrég
Minél tapasztaltabb vagyok, mintha egyre hülyébb lennék
A nő gondol egyet, ‘s lelép, de a span az span
Gondoltam régebben, aztán lassan-lassan
Láttam a bajban, tizenötből tizenhárom otthagyna
‘S eszembe jut (Andi?), tizenkét óra melót hátrahagyva
A tekintet, mivel néz, de már (…) hidd el nincs havered
Aki fogja a kezed a kórházba és ott alszik veled
… hmm

Két arcom van, egy tróger meg egy szentimentális
Ha tisztellek, akkor is ott leszek, amikor az ágytál is
Lehet te is a kurva melóból tartasz haza
Innál pár sört, mint mindenki, akinek tele a fasza
Légy kreatív, vegyél ma virágot neki, ha nem retek
‘S, ha összefutunk, cserébe ezér’ egy sört fizetek
Lehet nem érted, ép elme mért mond ilyet, én értem
De így legalább ennek a dalnak lenne valami értelme
… hmm

Rozsdás, falusi öregasszonynak látszó
Szűz Mária ikon mellett a kék, sárga, piros zászló
Szókratész mondása az öreg Ceau(sescu) idejéből
Ottfelejtve talán, hogy tanulj a hibáidból…miből?
Még olajfesték, szürke fal és két szürke egyén
Hogy időben láttam, segített, ne kerüljek oda én
Néhány szar iskolapad, uniós pénzből gondolom
Ilyen nálunk (…), túltesz minden gondodon

Mikor jössz mifelénk? Jövök tesó, ahogy tudok
‘S eszembe jut, mennyi alkalmam lett volna
Ha nem rúgok be helyette, minden kibaszott este
Most itt vagyok, csak neki már koszorúk alatt a teste
Mindenki döntse el, mit akar életében elérni
És, hogy két temetés közt marad-e ideje élni
Miért? Milyen árat fizet? Mer’ a döntéseiért
Ami visszajár, vagy senkit sem érdekel vagy senki se ért

2 Arc eredeti nevén Mikó Attila, erdélyi származású rapper.

Hivatalos 2 Arc soundcloud csatorna itt.

Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapját 2003. óta minden év szeptember 10-én tartják az IASP (International Association for Suicide Prevention) kezdeményezésére a WHO közreműködésével. A világnap minden évben más témát tart fókuszban.

Heltai Jenő: Szabadság

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem igér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle…
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak…
Gyáva rab vagy.

1945. május 1.

61 éve, ezen a napon halt meg Heltai Jenő magyar író, költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Heltai Jenő, 1913-ig Herzl Jenő (Pest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.) író, költő, újságíró, producer, dramaturg, Herzl Tivadar politikus, publicista és író unokatestvére.

becsületes élet.

Melldöngetés és a farizeusi kérkedés nem ér semmit. Mindig rokonszenves az olyan ember, aki magáról, dolgairól, hivatásáról keveset beszél, de csendben annál odaadóbban dolgozik.

És mindig gyanús az olyan, aki hangosan katolikus, vagy úton-útfélen a nemzetiségével kérkedik. A melldöngető, fennhangon magyarkodó magyarok teszik fajuknak a legrosszabb szolgálatot. (…)

Nem a beszédek és nem a pohárköszöntők, nem a szereplések viszik előbbre a közösség ügyét és öregbítik a becsületét a kívülállók szemében, hanem a hit szerinti becsületes élet; a csendes, zajtalan munka, a kötelességek lelkiismeretes vállalása azon a helyen és szerepben, ahová a hivatás és a közösség bizalma állított.

122 éve, ezen a napon született Máron Áron erdélyi katolikus püspök, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.

Honeybeast : A lényeg

Honeybeast : A lényeg

Hadd lássam: hol van a kezetek?
Jó helyen van, a helyén a szívetek
Nincs másom, csak a hangom
Meg amibe mondom
(Már ha el nem rontom)
A szavakat

Itt volnánk ismét veletek
Itt vagytok, hát gyertek közelebb
Megsúgom, az igaz útba belegabalyodtam
De lekanyarodtam

Csak a szív az, ami számít
Az a lényeg, amit érzek
De a szív sem lát már semmit
A kút túl mély, amibe nézek

A színpad kész, húzzuk a szekeret,
A sztárvendég nem más, mint a szeretet
A potmétert – olyan félénk – neki oldatoltuk
(De becsomagoltuk az üzenetet)

Jó estét, hölgyeim, uraim!
Rendben vannak a dokumentumaim
Rendben van a pedigrém
Meg a vallásom
Az élni akarásom

Mutatóujj megfeszül, enged a ravasz
Az utolsó lehet éppen ez a tavasz
Jön az éjfél, nem is éltél
De gonoszul néznek a pirézek!

Kicsi voltam, kicsi lettem, kicsi leszek
Idegenben, a malomba beleveszek
De lapulnék, hova bújnék
Gyilkosok a réten, minden téren

Fura csapdák, csupakabrák, piti ebek
Kicsinálnak – csiripelték a verebek
Belesétál mulya ember
A fekete tóba – szar a melója

A szemedbe vigyoroghat, aki savaz
Az utolsó lehelettel is odaszavaz
Ahol éppen kicsinálják
Ügyi mutyi pénzek, na mi a lényeg?

Jó látni, hogy fenn van a kezetek,
Jó helyen van, a helyén a szívetek
Nincs másunk, csak a maradásunk,
Az élni akarásunk
Rövid eset

A Honeybeast magyar alternatív rockegyüttes, amely ezen a néven 2011-től működik, történetét azonban – más, hasonló néven, némileg eltérő formációban – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.

Az – akkor még – Honey Bee zenekar 2005-ben alakult Szegeden a Smarties nevű formáció utódjaként, Bencsik-Kovács Zoltán dalszerző/gitáros, Tatár Árpád gitáros és Czutor Anett énekesnő kiválásával. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Kiszin Miklós basszusgitáros (Ganxsta Zolee és a Kartel), Kovács Tamás dobos (Nevergreen, Dystopia) és Hodászi Klára (Nox, Zanzibar, Janicsák Veca) hegedűs-vokalista, így alakult ki az első felállás.