Radnóti Miklós : Két karodban

Radnóti Miklós : Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Radnóti Miklós (született: Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi) (Budapest, Lipótváros [ma Újlipótváros],1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, oklevelet szerzett magyar-francia szakos középiskolai tanár. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése.

Reklámok

Túrmezei Erzsébet: Karácsony előtt 

Túrmezei Erzsébet: Karácsony

Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint.
Kezem a jászol előtt szépen
imára kulcsolom.
Nyomorúságom, szegénységem
mind elpanaszolom,
Szívem kitárom: kérlek add meg,
ami nincsen nekem!
Csodáddal csodálatos gyermek,
takard be életem!
Hadd legyen szívünk boldog csöndje
imádattal tele!
Újra leszáll a sötét földre
Karácsony éjjele.

Túrmezei Erzsébet (1912. február 14.,  Tamásiban- 2000. május) evangélikus költőnő, fordító, diakonissa. Szülei hetedik gyermekeként született, már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.

Diakonissza: szolgálatot ellátó nő, proetstáns egyházakban lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, elsősorban betegápolást hivatásszerűen elvégző és erre fogadalmat tett, rendszerint társaival együtt közösségben élő nő.

 

Latinovits Zoltán, Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt…”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

81 éve ezen a napon halt meg Kosztolányi Dezső, író, költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Isten nyugtassa békében.

Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

felhasználás.

Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre.
A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét …
Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére.
A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét …
A halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.

Paulo Coelho (portugál IPA: [ˈpawlu koˈeʎu]; Rio de Janeiro, 1947. augusztus 24.) brazil író. Az ENSZ békenagykövete.

öröm

Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének.
Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.
Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.
Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő

Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem

Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem

Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.

Szabó Balázs, Sárik Péter – Miért pont ezt

Szabó Balázs, Sárik Péter – Miért pont ezt

Ez a csönd, ami öl, ami jön,
Ez a buta feledés, neve nincs ölelés,
Ez a fura lebegés, ez a halk remegés,
Hogy másra vágyom.

Mert ez a kin, ami irt,
Ami film, ami olyan, mint a sír
Temetés, üres fecsegés, nekem árt ez a táj,
Mert vágyra járok.

Én mást akarok, nem ilyen takarót,
Amiben puha csók harapott
Zsugaló fene rágja a fát, a magányt,
Mert csalódni vágyom.

Megy a ‘még nem elég’, fut a lét, a remény,
Csevegés, csobogás, napozás,
Terelés, minden más nevetés
Csak kínos mosolygás.

Kínos mosolygás!

Refrén [2x]:
Jaj, szívem milyen sovány vagy,
Annyi részed mind azt kívánja
Két kamrádban megannyi más van
Miért pont ezt az életet vágytad?

Miért pont ezt kívántad?
Na jó, tényleg ezt kívántam…

Szívem más ez a vágy,
Ez a más kutatás, ez a lét nyugovás,
Ez a zár pucolás, hogy szöknél már
De ez a rács rég bezárult…

Most futni elég
Törni, zúzni kemény falakat kifelé
Nem elég, gyere még, ide nézz ide fenn ez a fény
A kalandba száguld.

Nekem így neked úgy ez a nem szigorú
Beborult alagút, amiben van a múlt
Ez a sárnyi barát, aki mást kiabál
Nem ezt akarják.

Mégis így akarom, valahogy sehogyan, komolyan
Mindig más, mindig ég, mindig van
Mindig azt, hogy eddig is
Mást akartam.

Mást akartam!
Na jó, tényleg ezt akartam…

Refrén [4x]

Szabó Balázs (Püspökladány, 1978. szeptember 28. –) magyar énekes, dalszerző, zeneszerző, multiinstrumentalista, bábszínész és mesemondó. A 2005-2009 között aktívan működő Suhancos és a 2009-ben alakult Szabó Balázs Bandája zenekarok alapítója.

Sárik Péter (Cegléd, 1972. május 6. – ) magyar dzsesszzongoraművész, zeneszerző, tanár.