élet értelme

Az élet értelme maga az élet.
Az élet pedig: világot teremteni és szeretni.

131 éve, ezen a napon született Nyírő József erdélyi magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Nyirő József (Székelyzsombor, 1889. július 28. – Madrid, 1953. október 16.) erdélyi magyar író, kilépett katolikus pap, politikus, újságíró. Újságíróként és országgyűlési képviselőként németbarát volt, és többször elismerően szólt a Harmadik Birodalomról, illetve antiszemita kijelentéseket tett.

1944–45-ben a nyilaspuccs után a nyilas csonkaparlament (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége) tagja volt, ő volt Sopronban a Szálasi-kormány utolsó sajtótermékének, az Eleven Újságnak a főszerkesztője, és a Nagynémet Birodalomba is követte a kormányt.

apróság

Az örömhöz, lendülethez semmi köze nincs annak, hogy valamit valaki mennyi ideje csinál és mennyi eredményt ér el, mert minden az apróságokból áll össze, és apró örömet mindig lehet találni.

44 éve, ezen a napon született Polgár Judit magyar sakkozó. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Polgár Judit (Budapest, 1976. július 23. –) magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, nyolcszoros sakkolimpikon a nyílt kategóriában, kétszeres női sakkolimpiai bajnok, a nyílt kategóriában kétszeres olimpiai ezüstérmes, nyílt kategóriában egyéni Európa-bajnoki bronzérmes, magyar szuperbajnok, U14 és U12 korosztályos ifjúsági világbajnok a fiúk között.

helyes cselekedet

A helyes cselekedet az, ami még hátravan, miután már mindent rosszul csináltál.

69 éve, ezen a napon született Robin Williams amerikai színész, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Robin Williams (Chicago, Illinois, 1951. július 21. – Tiburon, Kalifornia, 2014. augusztus 11.) Oscar-díjas és Golden Globe-díjas amerikai komikus, színész, rendező, producer.

kedves

Kedvesnek lenni annyit jelent, mint nyitottnak lenni egy egyszerű döntés meghozására, mely egy kicsivel jobbá teszi a napot.

64 éve ezen a napon született Tom Hanks, amerikai színész, filmrendező, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Tom Hanks, születési nevén Thomas Jeffrey Hanks (Concord, Kalifornia, USA, 1956. július 9.) kétszeres Oscar-díjas és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, író, filmrendező, aki pályafutása során sok népszerű és elismert filmben szerepelt már.

 

érzelem.

Mennyi mindent kell még tennem a bennem rejlő harag, ragaszkodás, gyűlölet, büszkeség és féltékenység ellen! Ezekre minden áldott nap oda kell figyelni.

84 éve ezen a napon született Tendzin Gyaco dalai láma, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt.

Dzsepcun Dzsampal Ngagvang Loszang Jese Tendzin Gyaco (olykor Gjaco átírással i s), született Lhamo Donrup (Wylie: Lha-mo Don-’grub) (Takcer, 1935. július 6.), a 14. dalai láma és a tibeti emigráns kormány volt vezetője, melynek székhelye az indiai Dharamszala.

pénz. szeretet. megbecsülés.

A pénz jön és megy, ám a szeretet, a megbecsülés olyan valami, amit ha egyszer elveszítünk, csak fáradtságos munkával lehet visszaszerezni.

4 éve, ezen a napon halt meg Bud Spencer olasz színész. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli (Nápoly, 1929. október 31. – Róma, 2016. június 27.) olasz úszó, vízilabdázó és színész, aki leginkább a Piedone-filmekkel, spagettiwesternekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté. Pályáját sikeres sportolóként kezdte: ő volt az első olasz úszó, aki 100 m-es gyorsúszásban egy percen belüli eredményt ért el. Már életében a filmtörténet egyik legendás, sokat emlegetett alakjává vált. Gyakori magyar hangjai: Bujtor István és Kránitz Lajos.

távolodás

Én mindig úgy jutok el oda, ahova tartok, hogy távolodom onnan, ahol voltam.

Alan Alexander Milne: Micimackó

Alan Alexander Milne (KilburnLondon, 1882. január 18. – HartfieldSussex, 1956. január 31.) angol író, a Micimackó című gyermekkönyv szerzője.

Micimackó című regényt (eredeti címe: Winnie-the-PoohA. A. Milne írta az általa kitalált mackó, Micimackó és barátai (Róbert Gida, Malacka, Füles, Bagoly és Nyuszi) kalandjairól a Százholdas Pagony nevű erdőben. Két további szereplő, Kanga és Zsebibaba csak a könyv hetedik fejezetében mutatkoznak be, míg a Tigris nevű karakter csak a következő könyvben, a Micimackó kuckójában jelenik meg.

A regényt Karinthy Emília, Karinthy Frigyes testvére fordította le magyar nyelvre, és Karinthy Frigyes öntötte irodalmi formába. A Micimackó név az Emília név becézéséből ered (az eredeti név Winnie-The-Pooh).

kívülálló

Csak az merjen ítélve és kutatva végigemlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó.

140 éve, ezen a napon született Kaffka Margit magyar író költő, e bejegyzéssel Rá emkékezünk.

Kaffka Margit, teljes nevén Kaffka Margit Emília Johanna, névváltozat: Kafka (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő.

élet. pazarlás.

Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.

4 éve ezen a napon halt megMuhammad Ali, amerikai ökölvívó. E bejegyzéssel rá emlékezünk.

Muhammad Ali (eredeti nevén Cassius Marcellus Clay jr.; Louisville, Kentucky, 1942. január 17. – Scottsdale, Arizona, 2016. június 3.) olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó, polgárjogi aktivista, ENSZ-békenagykövet.

1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, ezért a tettéért az 1960-as nyári olimpia félnehézsúlyú (75–81 kg) bajnokát ötévi börtönre, illetve 10 ezer dollár pénzbírságra ítélték, a Bokszvilágszövetség (WBA) pedig megfosztotta bajnoki címétől. 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad legjobb sportolójának választotta.

álom. természetes.

Az igazán természetes dolgok az álmok, miknek természetét nem érheti el a romlás.

Ezen a napon 79 éve született Bob Dylan. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Bob Dylan (született: Robert Allen Zimmerman; Duluth, Minnesota, 1941. május 24. – ) amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő. A popzene egy meghatározó alakja immár ötven éve. Dylan legismertebb dalai az 1960-as években születtek, amikor az amerikai nyugtalanság krónikása és visszahúzódó vezéralakja lett. Több dala, például a “Blowin’ in the Wind” és a “The Times They Are A-Changin'” a háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált.

Zenéinek alapját elhagyván, megalkotja hatperces slágerét, a “Like a Rolling Stone”-t, amivel radikálisan megváltoztatja a popzenét 1965-ben.

motiváció. ellenség.

Az ellenségeim nélkül nem lennék az, aki vagyok.

116 éve, ezen a napon született Salvador Dalí katalán festőművész, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech (katalán nevén Salvador Dalí i Domènech) (Figueres1904május 11. – Figueres, 1989január 23.katalánspanyol festőművész.

emberismeret.

Ha mindenki csak jót akarna a másiknak, már rég agyonverték volna egymást az emberek.

137 éve, ezen a napon született Jaroslav Hasek cseh humorista. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

 Jaroslav Hašek (Prága, 1883. április 30. – Lipnice, 1923. január 3.) cseh humorista és szatirikus író. Legismertebb műve a Švejk, a derék katona, amelyet több mint hatvan nyelvre lefordítottak.

bizonytalanság. lehetőség.

“Amikor megbékélsz a bizonytalansággal, életedben végtelen lehetőségek nyílnak meg.”

Eckhart Tolle (IPA [ˈɛk.haʁt ˈtɔlə], született Ulrich Leonard Tölle néven, Lünen, 1948. február 16. – ) német származású kanadai író, előadó, spirituális tanító, A most hatalma és az Új Föld című bestsellerek szerzője. 2008-ban a The New York Times egy cikkében a „nemzet legnépszerűbb spirituális tanítójaként” utaltak rá.[1] Könyveiben önmagát megvilágosodott emberként határozza meg, aki megszabadult az egó minden kötöttségétől és kényszerétől.