Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem 

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem
“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim, 
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a 
szívem is elhagyott engem.”
Zsoltárok könyve 40. 13
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyob nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
Ülök a puszta-homok közepén,
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal
Tapogatom magam.
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Őszökkel, tavaszokkal,
Bűnökkel, bajokkal,
Vándormadarakkal.
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.
Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad,
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt.
Szólnék néha egy símogató szót,
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,
Vigasztalót.
Kimondom: koppan,
Érctelenül, csináltan, hidegen:
Nem szűrhettem által a szívemen.
Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.
Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi,
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
Zeng a köszönet: “Ezerannyit adjon…” –
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül – szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
Mert bajok vettek engemet körül,
És a bajoknak szere-száma nincsen,
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok,
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, –
Szeretni akarok.
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

szigor mögött.

„Az én apám szigorú volt a gyermekeihez. Áldja meg érte az Isten haló porában is! Mivel mindig jó azt tudni, mi mögött mi van, én is kerestem, mi van a szigor mögött. Elkerültem már a háztól, amikor rájöttem.

Szent Péter és Pálkor mint gimnazista hazatértem, az egész család az útbaeső családi szőlőben várt rám.

Az apám odavezet egy fiatal cseresznyefához, amelyen pár szem cseresznye piroslott:

»Te kóstold meg először az első termést; ez a te fád, te ojtottad!«

Úgy tettem, de adtam a kevésből egy-egy szemet a szülőknek és a testvéreknek is. Azonban nem egészen értettem a dolgot.

Az apám, ahogy édesanyám súgta, megvette azt a 11 ojtványt, amelyeket a faiskolában, mint elemista tavasszal én ojtottam, de már rég elfelejtettem őket; átültette a családi birtokra.

Most napok óta gyermekektől, tolvajoktól, madaraktól őrizgette a fát és termését az ojtó számára.

A fák megnőttek, elterebélyesedtek, a gyümölcs egyre több lett, de évről-évre érintetlen maradt hazatértemig.

Érettségiztem, újmiséztem, ezüstmiséztem.

Sok minden változott körülem, de az apám változatlan hűséggel őrizgette a fát.

Édes volt a gyümölcse, hisz az én fám termette.

De a legdrágább gyümölcse mégiscsak az apám és a család finom figyelme és szeretete volt; ahol a fámat úgy becsülik, mennyire szeretnek, értékelnek, mint magamat.

Az apámat azóta kidöntötte a halál, az én régi fámat a vihar; de a fa virága, tanítása kísér életutamon.”

Forrás: https://www.mindszentyalapitvany.hu/products/vallomasok/

44 éve, ezen a napon halt meg Mindszenty József bíboros. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, isten nyugtassa békében őt.

Tiszteletre méltó Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímásabíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja, üldözték a nyilasok és a kommunisták egyaránt. Életútja bebizonyította, hogy a Rákosi-korszak és a nyilas diktatúra természetéből adódóan az egyház csak elvtelen, erkölcstelen és megalázó kompromisszumot tudott volna kötni, ennek pedig a bíboros sziklaszilárdan ellenállt.

reménység az életre és minden erényre.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

Bibliai Olvasmány Sirák fiának könyvéből, Sir 24,23-31
Mária reménységünk az életre és minden erényre. 

Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem.

Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek.

Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.

Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel.

Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél!

Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.

Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.

Aki reám hallgat, meg nem szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.

Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.

Ez az Isten igéje.

Sirák fia könyve a deuterokanonikus könyvek egyike. A katolikus egyház a tridenti zsinaton (1545-63) ünnepélyesen kanonikusnak nyilvánította. A protestáns keresztény irányzatok a deuterokanonikus könyveket apokrifeknek nevezik.

Punnay Massif : Másfél hete…

Punnay Massif : Másfél hete…

Másfél hete…
Másfél hete…
Másfél hete gondolatom másra nem képes,
Gyűlölöm, hogy a fájásod még ilyenkor is édes.
Álomvilág, amit egykoron megkaptam,
De most hiányodból éhezőként egy mély verem, egy katlan.
Hisz nincs velem pajzsom, pillantásod tükre,
Azt, hogy meglássam, hogy a fény ráragyog az életünkre.
Ha előkerülsz Istenem, kérlek, ne fogj vissza!
Engedd, hogy kitárjam eléd, az én szívem tiszta!
Korlátok nélkül, ketten táncolnánk a szabadban,
Szép szádból szóló hangod innám szakadatlan.
Na, de nélküled nincs fény, ez opál-homály,
Színes révünkre pedig marad a kopár táj.
Magányos sebekkel hajtom le a fejem,
Por vagyok, pedig pár voltunk hajdan ne feledd!
Magányos sebekkel hajtom le a fejemet,
Por vagyok, pedig pár voltunk hajdan ne feledd

Más…
Másfél hete, hogy töretlenül fájdalom,
Kínzó sebek útvesztőjét hordom lábamon.
Lecsengő tüzet próbálja, szüzek prózája, kereszt Szakadatlan,
Marad mozdulatlan a paplan.
Fejemben furcsa dallam, nevetve súgja halkan,
Elválaszthat erdő, mező minden úgy lesz majd, mint hajdan.
Hiányzó alkatrész, vagy ettől az alkat kész,
Figyelem, hogy honnan jöttél, ügyelném, hogy hová mész.
Már másfél nap is sok tőled távol,
Csodának látlak én téged, azért hiányzol.
Azok vagyunk egymásnak, mint völgy a hegynek,
Nélküled, mint partra vetett cseppje messzi tengernek.
Félgőzzel félig megyek, addig fogom kezed,
Hagyd, ha bolond leszek, csak had legyek veled.
Lehetnék bástyád, vagy hömpölygő büszke ár,
Őrzője kecses lépteidnek, mi szürkeségből fénnyé vált!

Refrén (2x)
Másfél hete, hogy a babám nem láttam,
Másfél hete erdőt-mezőt bejártam.
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!

Hol van már? Madárlátta álompár,
Városokra távol hálom egy helyi bár.
Hegedűszó feledteti magányos világom,
Kövek sivatagában te vagy az én virágom.
Párnád kemény redőivé lett arcom ránca,
Hiányodban a Hold is csak kézzel festett tálca.
Ha szánsz rám ma holnap minden nap egy percet,
Maradok a hű híved, őrizem a szíved.
Utam ingoványos hosszú de nincs más célirány,
Pórnép között királynő ez a városszéli lány.
Utam ingoványos hosszú de nincs más célirány
Pórnép között királynő a falubéli lány.

Másfél hete…
Másfél hete én már csak ezt fújom,
Zene, ital, csillogás követ a siker úton!
Örömteli pillanatok a barátokkal egy térben,
Mégis egyedül vagyok, mint máshogyan volt nem régen.
Mondd meg nekem mit tegyek azért, hogy te is itt legyél,
Az egyik énem veled van a másikban meg nincs mérték!
Ha nem látsz most belém, nem ismerheted lelkemet,
A hiányod az, ami minden nap magamat eltemet.
Folyton úton távol tőled erős lesz a magányom,
Elveszíteni soha, kapaszkodnék én akárhogy!
Csak kérlek kedves, nézd el, a világ megrontott,
Nem érzem át, hogy megölnek azok az egy kortyok.
Bánatom, hogy nincs helyem, tű vagyok a kazalban,
Nem látok kontúrt, mi erdő volt pedig azt most szavanna.
Egy emlék leszel, ami egykor elengedett,
Arcod fátyolos képpé vált, mert nem fogtam meg a kezed.

Ha végleg elmész ültetek a sírodra virágot,
És gyászolok, míg élek én egy egész világot!
Ha végleg elmész ültetek a sírodra virágot,
S így gyászolok, míg élek én egy egész világot!

Refrén (2x)
Másfél hete, hogy a babám nem láttam,
Másfél hete erdőt-mezőt bejártam.
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!

(Hogyha néha kimegyek az udvarra,
Szemben velem áll egy öreg diófa,
Hej diófa mit tettél a babámmal,
amióta az ágadat levágtad.

Másfél hete ha nevetek ha sírok,
Akkor is csak a babámra gondolok,
Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége,
Ha visszajön, megyek e majd elébe.)

A Punnany Massif 2003 óta működő, pécsi illetőségű hiphopzenekar. Műfaja önmeghatározása szerint társadalom-funk.

Tagok : Felcser Máté, Farkas Roland, Piszkár Bálint, Lipics Gergő, Meszes Balázs, Dr. Iványi Szabolcs, Heilig Tamás, Czimerman Csaba, Bolbach Gábor, Szekeres Norbert

Saját honlap itt.

Illyés Gyula : Ősz felé

Illyés Gyula : Ősz felé

Minden ősz felé úgy közelgek
reménykedve s gyermekül bízva,
mintha egy Édesanya várna
valahol engemet ott vissza.

Régi anyámnál is édesebb;
éri arcomat szemefénye,
békéltető, ki a férfit is
csecsemőként vonja keblére.

Kedvesemmel járom e rétet,
hol immár őszi szagok szállnak;
derengve emlékszem köténye
illatára e jó anyának.

Múlásnak, ősi nyugalomnak
terjeng e szagokban a titka;
tétován állok s futnék az ő
erős térdei közé vissza.

Tünődő mosolygás melegszik
a nap körül s kit soha sírni
nem láttatok: szivemet forró
panaszok sulya nehezíti.

Előbb még sirnék s már mosolygok,
úgy érzem az ő közelségét –
fényes felhők lebbennek, mintha
ő nyujtaná a zsebkendőjét.

114 éve ezen a napon született Illyés Gyula, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; SárszentlőrincFelsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

József Attila : Nagy ajándékok tora

József Attila : Nagy ajándékok tora

Ökölnyi nagy rubinkövet adok,
Akaszd nyakadba s nézd hogyan ragyog
Szived fölött, a melled közepén,
Csudáld, hogy ízzik, mint parázs, a fény.

Szememből fődre koszorút szövök,
Mint istennőhöz, hozzád úgy jövök,
Utad selyemmel, rímekkel verem,
De rajt’ ne járj, mert ott sohaj terem.

Ha szomjazol, hát asszubort adok,
De pár sötétlő könnyet benn hagyok
S ha érzed, hogy az íze keserű -,
Azért csak idd, nincs édesebb nedű.

Ha tested fázik, lelkem Rád adom,
Két vállad bársonnyal betakarom.
És reszkető agyam, ha éhezel -,
Szükségbe nálam soha nem leszel.

S ha fáradt tested megpihenni vágy,
Nyugodj karomba, – nincs puhább faágy
S mert kell majd egyszer mégis oltalom:
Fogadd, fogadd el, kérlek, a karom.
Fogadd el, vélük bármit is tehetsz,
Azért hozzám kegyetlen nem lehetsz.
Ha nem jönnél is, mind Tiéd marad,
Nem kéri vissza gyönge pillanat.

1922. máj. 17.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

Juhász Gyula : Április bolondja

Juhász Gyula

Juhász Gyula : Április bolondja

Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!

133 éve ezen a napon született Juhász Gyula magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.