Horváth István : Tornyot raktam

Horváth István : Tornyot raktam

Künn a jégfogú télsárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt: babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
És ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
— Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
Majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
,,Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
De hogy a tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
— A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.

Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9. – Kolozsvár, 1977. január 5.) erdélyi magyar költő, regényíró, elbeszélő. Álneve Náci Pista, a család falusi ragadványneve után. Panek Kati nagyapja.

Reklámok

múlt. jelen. jövő. lehetőség.

Jelen idő és múlt idő
A jövő időben talán jelen van,
S a jövő idő ott a múlt időben.
Ha minden idő örökké jelen,
Úgy minden idő helyrehozhatatlan.
A lehetett volna elvont fogalom
És csak egy kiokoskodott világban
Marad meg mint állandó lehetőség.
Ami lehetett volna s ami volt
Egy célba fut és az mindig jelen van.
Léptek visszhangja az emlékezetben
A folyosón át, ahol nem haladtunk
Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk
A rózsakertre. Szavaim
Visszhangja lelkedben.
De mire jó
Leverni a port egy tál rózsasziromról,
Azt nem tudom.

T.S. Eliot: Négy Kvartett  , Burnt Norton – részlet

53 éve, ezen a napon halt meg Thomas Stearns Eliot amerikai költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Thomas Stearns Eliot (St. LouisMissouri, 1888. szeptember 26. – London, 1965. január 4.) amerikai születésű Angliában letelepedett irodalmi Nobel-díjas költő, drámaíró és kritikus.

20. század első felében jelentősen hozzájárult a költészet újjászületéséhez Angliában és Amerikában, ő volt a modern irodalom ismert és elismert „diktátora”.

Ghymes : Mária altatója

Ghymes : Mária altatója

Jó estét, jó estét, Ég s Föld fia,
Te vagy a Jézuska, ő Mária,
Bátyád aranyos Nap sugara,
Húgocskád ezüstös Hold sugara.
Csicsíja, baba, csicsíja, baba,
Ne sírj, Máriánál van vacsora!
Tejet iszik az Isten fia,
Édes tejet iszik Isten fia.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

Keres már a katona, hogy elvezet,
Keres már a gazdag, hogy kinevet,
Keres a halál, hogy megszeret,
Keres már a halál, hogy megszeret.

Zöldellik ágacska – a keresztfád,
Ébred a magocska – töviskoronád,
Szeretne mégis ez a világ,
Szerethetne mégis ez a világ.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:

Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

Nincsen semmi másod, Istenfiú
Jászol csak a házad, Istenfiú
Szalma a párnád, Istenfiú
Szemed fénye a lámpád, Istenfiú.

Adjon igaz álmot az éjszaka,
Meleget a jászol kicsi szamara,
Áj, áj, aludjál, csíja, baba.
Áj, áj, aludjál, csíja, baba.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:

Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

A Ghymes együttes olyan felvidéki magyar zenészekből alakult a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán 1983-ban, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghymes név, amit 1984-ben vett fel a zenekar. Zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. A népzenei alapok, a saját alkotó elképzelések és improvizációk alapján kialakult az egyedi hangzásviláguk, a Ghymes-zene. A zenekar alapító tagjai a Szarka testvérek: Gyula és Tamás, akik 2011. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek.

Tagok : Szarka GyulaSzarka TamásJász AndrásJelasity PéterKún Csaba, Lau János, Rácz Roland, Szabó Tamás, Varga Bori

Bérczesi Róbert, Zelk Zoltán : Este jó, este jó

Zelk Zoltán : Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok…

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet…

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.

111 éve ezen a napon született Zelk Zoltán magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.Szabó Sándor (Budapest, 1915. április 25. – Budapest, 1997. november 12.) Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színész.

Bérczesi Róbert (Gyula, 1976. szeptember 12. –) zenész, dalszerző leginkább a Hiperkarma című zenekara tette ismertté.

Aranyosi Ervin – Advent második gyertya

Aranyosi Ervin – Advent második gyertya

… A második is fényre lobban,
jelzi, angyal szállt a földre:
– Éljetek méltóbban, jobban,
s várjatok az újszülöttre!
Lelketeket készítsétek,
– a világ újjá születhet.
Szóljon szívből belső ének,
– nyissátok meg szeretetnek!
Legyen bennünk könyörület,
új megváltónk, mikor várjuk.
A világ is szebbnek tűnhet,
ha utunkat eképp járjuk.
Találd meg a belső békét,
s majd, ha utad tisztán járod,
élvezheted eredményét,
egy csendes, békés világot…

Aranyosi Ervin © 2013-12-08.

Forrás : versek.aranyosiervin.com.

Aranyosi Ervin (1958. október 4. – ) életviselési tanácsadó, költő.

 

Böjte Csaba : Megmaradunk!

Böjte Csaba :  Megmaradunk!
Én is olvasom az okos, precíz  kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is – ott is mennyivel  fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen  én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról,  akkor mikor fog elfogyni az összes  cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány  másodperc múlva fog elütni… csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok  félre, miért nem igazítom  meg a cserepeket az  otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?
Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez  van, ezt kell elfogadni.  Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által  gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: “ha  nincs kenyér, keresünk!”
Igen, mi keresztények a mi  Urunktól Istenünktől azt  halljuk: “Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”,”bármit kértek az én nevemben, azt  megkapjátok”. Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő  világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, azt örömmel  meg merem-e osztani gyermekeimmel???

Bővebben…

Radnóti Miklós : Huszonnyolc év

Radnóti Miklós : Huszonnyolc év

Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, – gyilkosod!
öcsémet halva szülte-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.

Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire.

Milyen mély volt gyerekkorom
s milyen hűvös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én
a gyermeket elrémítő,
nagy, hófehér pehely helyett.

Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é?
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Hoszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifjú nő,
komolykodó, tünődő.

Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyanannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska, véres szökevény!

Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba nőttem én,
erősen tűz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.

73 éve ezen a napon halt meg Radnóti Miklós, magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Radnóti Miklós (Eredeti neve: Glatter Miklós, névváltozatai: Radnói, Radnóczi, Radnóti) (Budapest, Lipótváros [ma Újlipótváros], 1909. május 5.Abda, 1944. november 9.) magyar költő, okleveles középiskolai tanár, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése