Balassi Bálint: Kegyelmes Isten

Balassi Bálint: Könyörög Istennek, hogy bujdosásában viselje kegyelmessen gondját, s terjessze is reá újabb áldását

Kegyelmes Isten, kinek kezében életem adtam,
Viseld gondomot, vezéreld utamot, mert csak rád maradtam.
Gyermekségemtűl fogván egyedül csak tetőled vártam,
Mint Atya után fiú kiáltván könyörögvén jártam.

Most is csak benned reménségemet, Uram, helyheztettem,
Magam rád hattam s rád támaszkodtam, te alád vetettem.
Mi hasznod benne, hogyha veszélre jutok kétség miatt,
Kit fiad által hozzád váltottál mint fogadott fiat?

Hallgass meg azért te nagy nevedért én könyörgésemben,
Mutasd meg jódot, sok áldásidot az én szerencsémben.
Add meg énnekem én reménségem szerént való jódot,
Áldd meg fejemet, ki bízik benned, viselled gondomot.

Az szép harmatot, miként hullatod tavasszal világra,
Sok jódot Uram, úgy hullasd reám, te régi szolgádra.
Hogy mind holtomig szüvem legyen víg, téged magasztalván,
Mindenek előtt s mindenek fölött szent nevedet áldván.
Ezeket írám az tenger partján Oceanum mellett,
Kilencvenegyet mikor jedzettek másfélezer felett.

465 éve, ezen a napon született Balassi Bálint magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Báró gyarmati és kékkői Balassi Bálint (eredetileg Balassa vagy Balássa, Balázsa; Zólyom1554október 20. – EsztergomSzentkirály1594május 30.) magyar költő, törökverő nemes. A magyarországi reneszánsz második korszakának nagy alakja. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa.

Bőzsöny Ferenc: Ima

Bőzsöny Ferenc: Ima

Uram, ahová tettél, ott szolgállak,
ahol megsejtlek, ott kereslek.
Ahogyan tudlak, úgy követlek,
ha megbotlom, nem csüggedek.
Ami van, azért magasztallak,
ami nincs, azért nem zaklatlak.
Ami a munkám, megcsinálom,
a jó szót érte sose várom.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
és másnap mindent újrakezdek.

Bőzsöny Ferenc (Pécs, 1931. január 7. – 2018. október 25.) magyar előadóművész, tanár, a Magyar Rádió főbemondója. A Magyar Rádió hangja, a tiszta, érthető beszéd egyik etalonja.

magasztalja az én lelkem az Urat

Válaszos Zsoltár, Lk 1,46-48.49-50.53-54

Válasz: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét. 3a. tónus.

Előénekes: Magasztalja az én lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözí Istenemben.
Mivel tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,* íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Mert nagy dolgot művelt velem ő, aki hatalmas, * ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik istenfélők.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Az éhezőket minden val betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt, * megemlékezett irgalmáról.
H: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

legnagyobb. szolga.

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 23,1-12
A farizeusok tanítják ugyan a mózesi törvényt, de maguk nem teszik.

Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz:

„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt.

Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe.

Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.

Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei.

És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus.

Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája.

Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.