Hámori Gábor : Imádság legyen

Hámori Gábor : Imádság legyen

Van az úgy hogy nem akarok itt lenni a földön,
A hús és vér míg körül vesz a lelkemnek börtön,
Bele kényszerítve gonosz nem kívánt világba,
Menekülök én néha a versbe irt imába.
Próbálok így megnyitni egy kaput és belépni,
Kicsit itt hagyni a testet élni ami égi,
Közelebb kerülni hozzá szeretetét venni,
Köldökzsinoron keresztül mint a magzat kap enni,
Imádkozó betűk álljatok most sorba szépen,
Mutassátok úgy van itt lenn ahogyan az égben,
Látni vágyom érezni és hallani törvényed,
betűk, szavak rovásával megfejteni lényed.
Imádkozom én e percben e fehér papírlapon
Bízom benne válaszod sok kérdésemre megkapom.
Szeretlek mert annyi szépet, annyi csodát kapok,
Magamból én egy szeletet ismét neked adok,
Nemcsak annyit, mindenemet testemet, szívemet,
lélegzetem, szemem, kezem, munkám, mit művelek,
Neked adom mindenem, habár semmim nincsen,
A tőled kapott szeretet a legdrágább kincsem,
Jézus Uram szépen kérlek érints most meg engem,
Mutass utat kérlek mindig tudjam mit kell tennem.
Segíts kérlek ne legyek a jóra soha rest, bár nap mint nap
legyőzni való ellenség a test, féltékenység, irigység, lustaság és harag,
s ha nem vigyázok hamar útitársam marad.
Ments meg kérlek önmagamtól, a démonok sorától,
Segíts kérlek tisztább legyek e versnek, e sorától.
Tisztítsd meg a szívem, testem, bocsánatot kérek,
hogy lelkem gyakran gúzsba köti sok sátáni vétek,
Ments meg engem a gonosztól,
Ments meg önmagamtól,
Legyél kérlek útitársam most e pillanattól,
el ne hagyj és segíts, én se válasszak más utat,
Csak azt mit a lélek szava naponta megmutat,
Taníts kérlek őszintén tiszta szívből szeretni,
A félelmeket, bántásokat, elengedni, feledni.
Taníts kérlek imádkozni, igazán lélekből, ezt várod
a magyartól a szeretet népedtől.
Segíts imádság legyen ha kenyered szelek, imádság legyen ha állok,
ha valahová megyek, imádság legyen a munka, vagy ha alszom
éppen, imádkozzak hozzád szívből, ha nem kapom mit kértem,
imádság legyen reggelem, estém, s lépéseim,
imádság legyen válaszom, és a kérdéseim,
imádság legyen testtartásom, járásom, nézésem,
imádság legyen minden szívben születő érzésem,
imádság legyen nevetésem, humorom és könnyem,
imádság legyen ha nehezen megy, akkor is ha könnyen.
Imádságban bízzam én rád minden másodpercem, fájdalomban,
félelemben, örülni legyen merszem.
Mert csak azt kapom tőled mi a javamat szolgálja,
Imádkozom, legyek mindig Krisztus hű szolgája.

múlt. jelen. jövő.

 

“A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá.”

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

szépség. eszményei.

Hacsak a szemünk lelkeket látna a testek helyett.
Mennyire másak lennének a szépség eszményei.

If only our eyes saw souls instead of bodies.
How different our ideals of beauty would be.

József Attila : Reménytelenül

József Attila : Reménytelenül

Lassan, tünõdve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyûlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színû égboltban…

Vas-színû égboltban forog
a lakkos, hûvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kõ
az ûrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idõ.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízû számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék –

81 éve a tegnapi napon halt meg József Attila, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Perelj, uram, perlőimmel?
Felelj, Uram, felhőiddel.
Mondd, hogy rend van a világban,
felejtsem, amiket láttam.

Nehéz lenni, tudod, Uram?
Szívünk-szemünk úgy tele van
fájdalommal, szenvedéssel,
amit nem érünk fel ésszel.

Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.

Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
szemünk csak a képekre néz,
tükrök közé vagyunk zárva,
nem látunk ki a világra.

Itt lent perbe vagyunk fogva,
perlőnk fölénk magasodna,
túlkiabál, elküld haza,
hiába, hogy nincs igaza.

Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.
Inkább csak felhőket terelj:
a változó világ képét –
ezzel hozd fölénk a békét.

Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,

tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,

éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.

Szabó T. Anna (Kolozsvár, 1972. június 4. –) költő, műfordító

Szabó Lőrinc: Köszönöm, hogy szerettelek

Szabó Lőrinc: Köszönöm, hogy szerettelek

Pénzzel, szóval, könnyel, imával,
mivel kellene megköszönni,
hogy eljöttél, hogy bűnben is
el mertél életembe jönni
s álmomba és ágyamba bujtál
s több és jobb voltál minden ujnál?

Köszöntem már titkon anyádnak
és apádnak, hogy drága tested
épp így formálták valaha,
s népemnek már és Budapestnek
megköszöntem, hogy így teremtett,
s köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak
s valahogy elhoztak nekem,
csak neked nem tudtam sosem
megköszönni szerelmedet.

Ágyadtól most is úgy megyek
tovább, hogy adósod vagyok
s valami sokkal tartozom.
Pénzem nincs, nem imádkozom,
mondják, nem voltam sose jó,
sírni nem tudok, csak a szó,
a szó enyém s a messzi hála –

ezt a hálát adom neked,
kislányom, titkos kedvesem,
s messziről súgom csendesen:
köszönöm, hogy szerettelek.

61 éve, ezen a napon halt meg Szabó Lőrinc magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!

Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.
*
Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón – te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent – s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.
*
Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.
*
Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.
*
Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. –
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.
*
Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.
*
Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek…
*
És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vigasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.

Garai Gábor (eredeti neve: Ruprecht Gábor) (Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987. szeptember 9.) Kossuth-díjas (1965) magyar költő, író, műfordító, kritikus.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.