öregedés

Az ember akkor öregszik meg, mikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta.

85 éve, ezen a napon halt meg Móra Ferenc író, újságíró. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”. Móra István testvéröccse, Móra László költő nagybátyja.

Reklámok

aranyfonal.

Ha már olvastad az Aranyfonalat és átélted gondolatait, sok csodálatos ember és lélek tapasztalatát, tudod, hogy NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál

Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők.

Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja.

A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.

Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…

Forrás : Müller Péter blog.

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. A még élők a »küzdő egyházat« (ecclesia militans) a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a »szenvedő egyházat« (ecclesia patiens), az üdvözültek pedig a »diadalmas egyházat« (ecclesia triumphans) képviselik. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap.

Arany János: Epilógus

Arany János: Epilógus
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek –
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!…
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’,
S hány reményem hagyott cserbe’!…
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget…
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877. július 6.)

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Sinkovits Imre (Kispest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

nem fogadott ajándék. másé.

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyengepontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudtat elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt:

– Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?

Kányádi Sándor: Ballag már

Kányádi Sándor: Ballag már

Ballag már az esztendő,
Vissza-visszanézve,
Nyomában az öccse jő,
Vígan fütyörészve.

Beéri az öreget
S válláról a terhet
Legényesen leveszi,
Pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő,
Férfiasan kezet fog
Múlttal a jövendő.

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Aki féli az Urat, tiszteli szüleit.

Szent Család Ünnepe,

Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet

Bibliai Olvasmány Sirák fia könyvéből

Aki féli az Urat, tiszteli szüleit.

Isten tekintélyt adott az apának a gyermekek előtt, és megszabta az anya jogát a gyermekekkel szemben.

Aki tiszteli apját, bűneit engeszteli, megszabadul tőlük, és mindennapi imája meghallgatásra talál.

Kincset gyűjt magának, aki megbecsüli anyját, aki pedig tiszteli apját, örömét leli gyermekeiben, s amikor imádkozik, meghallgatásra talál.

Aki becsüli apját, hosszú életű lesz, s aki szót fogad apjának, felüdíti anyját.

Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében. Ha meg is fogyatkozik erejében, légy elnéző iránta, és ne vesd meg életének egy napján se.

Apád iránt tanúsított jócselekedeted nem megy feledésbe, és elszámolják neked bűneidért. A jótett fejében majd gyarapodni fogsz.

Ez az Isten igéje.

Sirák fia könyve a deuterokanonikus könyvek egyike.

Sirák így nevezi magát, a görög nyelven írt szövegben: “Jézus, Sirák fia, Eleazár unokája, Jeruzsálemből”. A könyv eredetileg héber nyelven keletkezett, a szerző unokája fordította görögre

Az eredeti mű és a fordítások: Szent Jeromos ismerte a héber eredetit, de nem fordította le, hanem a Vetus Latina szövege került a Vulgatába. Ismeretes volt még szír nyelvű fordítás is, hosszú ideig a keresztények csak ezeket használták. Végül 1896-ban a kairói karaita zsinagógában megtalálják az eredeti héber szöveg kétharmadát Kr. u. 11. és 12. századi kéziratokban. A katolikus egyház a görög nyelvűt kanonizálta, mert az a teljes írás. A szaktudósok viszont a héber töredék szövegből indulnak ki és azt egészítik ki a görögből.

egy csokor könny.

Fotó: Harmath Beáta ©

Találkoztam egy idős asszonnyal a piacon, pár szál fonnyadt rózsával ácsorgott a kofák között.

Ráfeledkeztem – ősz haját fejkendő takarta, otthonkát viselt, mint az én nagyim. Fiatalon elképzeljük, milyenek leszünk öregen – jóságosak és szépek. Idilli jelenetekben látjuk magunkat, cserfes unokákkal, szerető társsal, szép lesz minden és nyugalmas. Kipihenjük a nagy hajszát…
– Aranyoskám, mi a baj? – kérdezte az asszony.
– Semmi baj, nénike, csak elgondolkodtam.
– Kedvesem, vigyázzon magára, ne gondolkodjon annyit! Vigye haza ezt a kis csokrot, tegye vízbe, már kókadoznak…
– Örömmel elviszem. Mennyit adhatok?
– Nem számít, amennyit gondol.
Adtam neki egy gyűrött papírpénzt, kaptam érte pár fonnyadt rózsaszálat.

Mágikus cserebere volt. Mindketten megkönnyeztük.

Forrás : Életszépítők magazin honlap.