Székely János: Csend

Székely János: Csend

Vesszőt vágtam, tollas horgot fűztem rá, s a vízbe dobtam,
S amint felmerült a hold, egy fényes kicsi halat fogtam.

Vékony vesszőm meglódítva, büszkén löktem ki, a fűre.
Ott feküdt a zölden ömlő csillagfényben, megkövülve.

S amint néztem, belémsajdult (ma sem gondolhatok másra)
Gyilkolt barmok bőgésénél hangosabb a hallgatása.

Úgy hallgatott, hogy világok sírtak-sikoltoztak abban.
Hogyan, hogyan hallgathatnék nálánál is hangosabban?

(Székely János, 1957)

27 éve ezen a napon halt  meg Székely János költő, próza- és drámaíró. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Székely János (Torda, 1929. március 7. – Marosvásárhely, 1992. augusztus 23.) a 20. század második felében a magyar irodalom sokoldalú egyénisége, költő, prózaíró, drámaíró, tanulmány- és esszéíró, műfordító. Felesége Varró Ilona.

József Attila : Thomas Mann üdvözlése

József Attila : Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

1937. január eleje

64 éve, ezen a napon halt meg Thomas Mann, német író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

József Attila (BudapestFerencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten– és posztumusz Kossuth-díjasmagyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, brutalitással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága (tragikus balesete[2]) körül is találhatóak ellentmondások.

Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott, a beszédstílust a mindenkori tematikához igazította. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította. Első regényéért, az 1900-ban írt, 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Mácsai Pál (Budapest, 1961. március 31. –) Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2001 és 2004 között a Madách Kamara vezetője, majd 2004-től az Örkény István Színház alapító igazgatója.

Áprily Lajos: A finálé

Áprily Lajos: A finálé

Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
kedvem sötét lesz és hajam fehér.
S mint a csitult patak a torkolatnál,
lankadt szívemben meglassul a vér.

Ha harmat-hűssel ér az este, fázom,
nem melegít az elzúgott tusa,
s ha támadok, az ugrást elhibázom,
mint Akela, a dzsungel farkasa.

Csak csöndre várok és komor követre
s barlang-homályba visszaroskadok.
Míg zeng az erdő s forró ütközetre
rohannak boldog, ifjú farkasok.

52 éve, ezen a napon halt meg Áprily Lajos költő, műfordító. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

A Kaláka Kossuth-díjas magyar együttes, amely 1969. november 26-án alakult Budapesten. A kaláka népi kifejezés, jelentése „közös munka”, eredetileg házépítést jelentett.

Az együttes alapító tagjai: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Mikó István és Radványi Balázs. Később Mikó Istvánt Dabasi Péter, majd Huzella Péter váltotta, aki 20 évig zenélt a zenekarral (1975-1995-ig) (korábban egy rövid ideig Kobzos Kiss Tamás is játszott az együttesben), aztán Becze Gábor érkezett. A jelenlegi felállásban 1996 óta játszanak.

1980 óta rendezik meg minden évben a Kaláka fesztivált a diósgyőri várban és egyéb miskolci helyszíneken.

Fodor Ákos: METAIDILL

METAIDILL
itt ülök én és
gondolataim se száll-
nak sehová se.

Fodor Ákos  (Budapest, 1945. május 17. – Budapest, 2015. február 21.) magyar költő és műfordító, a magyar haiku mestere.

1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte el szerkesztői pályafutását. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel. 2004-ben Artisjus-díjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el tevékenységét.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak (a fordításokban szótagosak). Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás. (Az összecsengő sorvégek sokszor csak a fordítók leleményei.) A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

Závodi Gábor: Sírva jövünk a világra

Závodi Gábor: Sírva jövünk a világra

Sírva jövünk a világra,
mikor az első levegő éri a tüdőt.
Maradnánk még, de hiába,
hiszen fogyni kezdett lassan az időnk.

Ketyeg az óra, kegyetlenül ketyeg.
A szívünk lüktet,
s benne a vér az élet jele,
mégis hordja a halál kegyetlen üzenetét.

Mi egyszer elindult az valahol megáll.
Csak az űrben létezik a végtelen,
hisz e tridimenziós ócska testünk
az időt legyőzni képtelen.

Ne légy kevesebb, mint aki vagy,
de lehetsz-e több még, mint aki lettél?
És többet ér-e egy bátor gondolat
egy nyíltan vállalt gyáva tettnél?

Erősebb-e ki sírni szégyell,
ha a bánatól eltompul az agy?
S ha az örömtől a könnyed csordul,
ki mondja akkor, hogy gyenge vagy?

Hát tégy valamit, hogy fent maradj,
s ha testeddel majd a porba érsz,
emlékszik rád majd valaki,
vagy csendben a feledés homályába mész?

Minden óra lejár egyszer.
Lassul a ritmus, halkul a hang.
A szív is egyre gyengébben ketyeg,
ha kondulni készül a nagy harang.

S ha megérte, mit megéltél,
s ez az egész nem volt hiába.
Mosolyogva távozol,
pedig sírva jöttél a világra.

Závodi Gábor (Budapest, 1964. április 23.) Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, szövegíró, zenei producer, billentyűs.

Hivatalos facebook oldal itt.

Hivatalos youtube csatorna itt.

Kulka János Tamás (Budapest, 1958. november 11.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

 

örökség.

Amit
jól szeretsz, maradandó lészen. Amit
jól szeretsz, való örökséged.

60 éve, ezen a napon született Kovács András Ferenc erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Kovács András Ferenc (Szatmárnémeti, 1959. július 17. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Takács Zsuzsa: Az esztelen reménytől eső után

Takács Zsuzsa: Az esztelen reménytől eső után

Az esztelen reménytől eső után
fehér karók nőnek a rózsapalánták közé,
és beissza a kő is a vizet, mert szomjas,
tapogatóznak a szél édes ujjai
az esztelen reménytől, hogy szembejössz velem,
a nők melle megfeszül,
rügyeikkel újra látnak a vak faágak,
egybeugranak az eltépett vonalak,
valaki dörömböl a bezárt ajtón,
madarak ringanak a dróton elveszetten,
dobszó pattog a járdán, lüktetnek a házak,
sűrű levegő csorog forró homlokon,
a kerítés rácsa megvonaglik,
az esztelen reménytől árnyékát
a földre dobja, elsápad
a száj, a nyelv kihűl, fönnakad
egy léggömb, rángatja egy fa,
az esztelen reménytől süt a nap.

1983

Takács Zsuzsa (Budapest, 1938. november 23. –) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, tanár.