Zorán : Kinek mondjam el vétkeimet?

Zorán : Kinek mondjam el vétkeimet?

Ha semmi sincs, csak fénytelen éj
Csak szótlan bánat, hiú remény
Ha nincsen hűség, nincs szerelem
Nincs simító kéz nekem

Kinek mondjam el vétkeimet
És a megbocsájtást kitől kérjem?
Kinek mondjam el vétkeimet?

Ha hideg a csend, s a választ várom
Sok némán múló éjszakán
Ha nem szól, se igaz, se vád
S a hajnal üresen virrad rám

Kinek mondjam el vétkeimet
És a megbocsájtást kitől kérjem?
Kinek mondjam el vétkeimet?

Hogyan mondjam el vétkeimet
És a megbocsájtást kitől kérjem?
Kinek mondjam el vétkeimet?
Ha a csendjeimmel el nem érlek
A megbocsájtást kitől kérjem?
Kinek mondjam el vétkeimet?

Sztevanovity Zorán (Belgrád, 1942. március 4.) (szerbül: Зоран Стевановић) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző, Sztevanovity Dusán (szerbül: Душан Стевановић) szövegíró bátyja, Hegyi Barbara színésznő férje.

Reklámok

Ghymes : Mária altatója

Ghymes : Mária altatója

Jó estét, jó estét, Ég s Föld fia,
Te vagy a Jézuska, ő Mária,
Bátyád aranyos Nap sugara,
Húgocskád ezüstös Hold sugara.
Csicsíja, baba, csicsíja, baba,
Ne sírj, Máriánál van vacsora!
Tejet iszik az Isten fia,
Édes tejet iszik Isten fia.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

Keres már a katona, hogy elvezet,
Keres már a gazdag, hogy kinevet,
Keres a halál, hogy megszeret,
Keres már a halál, hogy megszeret.

Zöldellik ágacska – a keresztfád,
Ébred a magocska – töviskoronád,
Szeretne mégis ez a világ,
Szerethetne mégis ez a világ.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:

Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

Nincsen semmi másod, Istenfiú
Jászol csak a házad, Istenfiú
Szalma a párnád, Istenfiú
Szemed fénye a lámpád, Istenfiú.

Adjon igaz álmot az éjszaka,
Meleget a jászol kicsi szamara,
Áj, áj, aludjál, csíja, baba.
Áj, áj, aludjál, csíja, baba.

Falu végén van egy házikócska,
Falu végén van egy házikócska,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
Abban van egy rengengő bölcsőcske,
A lábával rengengeti vala,
A lábával rengengeti vala,
A szájával fújdogolja vala,
A szájával fújdogolja vala:

Aludj, aludj, Istennek báránya,
Aludj, aludj, Istennek báránya,
Szerelemből jöttél a világra,
Szerelemből jöttél a világra.

A Ghymes együttes olyan felvidéki magyar zenészekből alakult a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán 1983-ban, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghymes név, amit 1984-ben vett fel a zenekar. Zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. A népzenei alapok, a saját alkotó elképzelések és improvizációk alapján kialakult az egyedi hangzásviláguk, a Ghymes-zene. A zenekar alapító tagjai a Szarka testvérek: Gyula és Tamás, akik 2011. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek.

Tagok : Szarka GyulaSzarka TamásJász AndrásJelasity PéterKún Csaba, Lau János, Rácz Roland, Szabó Tamás, Varga Bori

Felülről fúj az őszi szél

Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél,
Ugyan babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.

Már két este el nem jöttél,
Talán a verembe estél?
Nem estem én a verembe,
Véled estem szerelembe.
(Nagykálló, Szatmár vármegye – Kodály Zoltán)

135 éve ezen a napon született Kodály Zoltán magyar zeneszerző, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) költő, műfordító.

Szabó Lőrinc: Tihany partján a hegy alatt

Szabó Lőrinc: Tihany partján a hegy alatt

Együtt szöktünk a hegyeken át,
gyönyörű volt a Bakony,
a napot csókoltam szemeden
s fiúsra nyírt hajadon.

Gyönyörű voltál, de lelkemet
árnyék futotta be:
csókoltál, mint aki nem akar
gondolni valamire.

Gyönyörű volt az éjszaka,
a holdfényes Bakony,
s másnap már a tihanyi nap
ragyogott a hajadon.

Tihany partján a hegy alatt
szeretőknek lakni jó.
Boldogan tartotta az eget
kék karjaiban a tó,

és jártuk a koranyári vetést
és szedtük a pipacsot
és néztük a sirályt, ahogy
a vízbe le-lecsapott,

és este a csöndesedő csalogány
bedalolt az ablakodon
és éjszaka hét csillag ragyogott
szemeidben és hajadon.

Együtt szöktünk… Gyönyörű az est.
Mért vagy hát oly szomorú?
Nem kell már, aki vagyok, az
a csúnya, szegény fiú?

Megúntál? Elpattant a varázs?
Sírsz, s nem tudod, miért?
A tavi tündér gyöngyöket ad
a könnyeidért.

Most megy le a nap, részeg ragyogás
az alkony gyönyöre:
úgy csókolsz, mint aki nem akar
gondolni semmire.

Forrás : NapiVers.

60 éve, ezen a napon halt meg Szabó Lőrinc, magyar költő.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Juhász Gyula : Testamentom

Juhász Gyula : Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

Szabó Magda : Sohasem

[yotube=https://www.youtube.com/watch?v=EV0lShb-AcE]

Szabó Magda : Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sószagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Szabó Sipos Barnabás (1962. szeptember 12. – ) színművész, szinkronszínész, festő.