Kátai Zoltán : Ének az Aradi Vértanúkról

Kátai Zoltán : Ének az Aradi Vértanúkról

Jaj, de búsan süt az őszi Nap sugára
Az aradi vártömlöcnek ablakára! ,
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Ki a tömlöcfenekén a halálra kész.

A magyarnál volt mindegyik generális,

Diadalmas, győzedelmes száz csatán is.
Bátran néztek szeme közé a halálnak,
Hiszen véle szemközt nemcsak egyszer álltak.
Elítélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat,
Elnevezték felségsértő pártütőknek,
Hogy a magyar szabadságért harcra keltek.
Uramfia! Az ítélet akasztófa,
Mintha gyáva útonállók lettek volna,
Mintha nem volnának méltók egy lövésre,
Katonához, férfiúhoz illő végre.
Jaj, de boldog, kit először nevezének,
Hogy a halált legelőször ő lelné meg.
Jaj, de bezzeg, kit végsőnek hagynak hátra,
Bajtársai szenvedését végigvárja.
Damjanichot hagyták végső vértanúnak,
Hogy érezze terhét, kínját a bosszúnak,
Kegyetlenül haragszik rá minden német,
Számtalanszor földig verte őkelméket.
Ott állt köztük, mankójára támaszkodva,
Mint egy dűlőfélben lévő templom tornya,
Mint vad tigris, mely vas közé vagyon zárva,
Ingerkedő gyermeksereg játékára.

Körülnézett olyan hősen, olyan bátran,

Mintha volna honvédek közt a csatában.
Bajtársai mind ott függnek már előtte,
Ő is indul, ő is megyen jobb életre.

És megállt az akasztófa közelében,

Megöleli, megcsókolja keservében.
Isten hozzád, szabadságom keresztfája,
Rajtad halok meg hazámért, nem hiába!

Sürög-forog már a hóhér a kötéllel,

Számolni egy magyar vitéz életével,
Damjanich meg így kiált fel nyugalmában:
Vigyázz fattyú, fel ne borzold a szakállam!

Aradi vár, aradi vár, halál völgye,

Híres-neves magyar hősök temetője,
Teremjenek határidon vérvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő halálok!
Kátai Zoltán (Mosonmagyaróvár, 1954. november 3. –) magyar Tinódi-lant díjas énekmondó, népzenész.

Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Az aradi vértanúk, Barabás Miklós litográfiáján : Knezić KárolyNagysándor JózsefDamjanich János,Aulich LajosLahner GyörgyPoeltenberg Ernő,Leiningen-Westerburg KárolyTörök IgnácVécsey KárolyKiss ErnőSchweidel JózsefDessewffy ArisztidLázár Vilmos.

Reklámok

Aradi vértanúk

Szöveg:
Jaj de búsan süt az őszi nap sugara,
Az aradi várbörtönnek ablakára.
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt,
Kik a tömlöc fenekében halálra kész.

Elítélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat.
Elnevezték felség sertő pártütőknek,
Hogy a magyar szabadságért harca keltek.

Nyílik már a börtön ajtó vasas zárja,
Gyertek, gyertek hű magyarok a halálba.
Búcsúzattok el egymástól mindörökre,
Úgy menjetek, úgy szálljatok jobb életre.

Ki is jöttek vérző szívvel haloványan,
Elbúcsúztak ők egymástól katonásan.
Gyerünk pajtás az istenhez fel az égbe,
Hogy fordítsa szemeit a magyar népre.

Aradi vár, aradi vár, halál völgye,
Tizenhárom magyar vitéz temetője.
Sírhalmukon virítsanak vérvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő halálok.

(Gyergyócsomafalva – 1911)
gyűjtötte: Kodály Zoltán, felénekelte: Orbán János.
A borítókép Gyergyóújfaluban készült a 40-es években!

Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Az aradi vértanúk, Barabás Miklós litográfiáján : Knezić KárolyNagysándor JózsefDamjanich János,Aulich LajosLahner GyörgyPoeltenberg Ernő,Leiningen-Westerburg KárolyTörök IgnácVécsey KárolyKiss ErnőSchweidel JózsefDessewffy ArisztidLázár Vilmos.

becsületes élet.

Melldöngetés és a farizeusi kérkedés nem ér semmit. Mindig rokonszenves az olyan ember, aki magáról, dolgairól, hivatásáról keveset beszél, de csendben annál odaadóbban dolgozik.

És mindig gyanús az olyan, aki hangosan katolikus, vagy úton-útfélen a nemzetiségével kérkedik. A melldöngető, fennhangon magyarkodó magyarok teszik fajuknak a legrosszabb szolgálatot. (…)

Nem a beszédek és nem a pohárköszöntők, nem a szereplések viszik előbbre a közösség ügyét és öregbítik a becsületét a kívülállók szemében, hanem a hit szerinti becsületes élet; a csendes, zajtalan munka, a kötelességek lelkiismeretes vállalása azon a helyen és szerepben, ahová a hivatás és a közösség bizalma állított.

122 éve, ezen a napon született Máron Áron erdélyi katolikus püspök, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.

Üzenet

“Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak, és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi.”

“Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt fagyos szél és perzselt a nap és nemsokára talán utolsó leszek az utolsók között.

De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok. Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük.”

(Régi Kalotaszeg – részlet)

41 éve ezen a napon halt meg Kós Károly magyar építész, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk

Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február)

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig.[4] Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával lehetett legyőzni. Gyakorlatilag az 1848–49-es szabadságharc egyben a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.

régi magyar áldás

Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,

Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

Az áldás a hitéletben és a teológiában cselekmény, jót előidéző szó és gesztus, az átok ellentéte.

Rorate caeli super

Az alábbi felvételen szeminárium kórusa énekel a Gyulafehérvári érseki székesegyház kapujában.

Hivatalos ének

Latinul:

Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.
Ne irascaris Domine, ne ultra memineris iniquitatis: ecce civitas Sancti facta est deserta, Sion deserta facta est: Ierusalem desolata est: domus sanctificationis tuac et gloriae tuae, ubi laudaverunt te patres nostri.
Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.
Peccavimus, et facti sumus tamquam immundus nos, et cecidimus quasi folium universi; et iniquitates nostrae quasi ventus abstulerunt nos: abscondisti faciem tuam a nobis, et allisisti nos in manu iniquitatis nostrae.
Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.
Vide, Domini, afflictionem populi tui, et mitte quem missurus es, emitte Agnum dominatorem terrae, de Petra deserti montem filiae Sion: ut auferat ipse iugum captivatis nostrae.
Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.
Consolamini, consolamini, popule meus: cito veniet salus tua:. quare moerore consumeris, quia innovavit te dolor? Salvabo te, noli timere: ego enim sum Dominus Deus, tuus, Sanctus Israel, Redemptor tuus.
Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.

Magyarul:

Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.
Ne haragudj ránk, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságunkra; íme elhagyatottá lőn a Szentnek városa, pusztasággá Sion, és árván maradt Jeruzsálem, a Te szentségednek és dicsőségednek lakóháza, ahol atyáink téged dicsőítettek.
Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.
Vétkeztünk, s mint a tisztátalanok olyanná lettünk, s mint falevelek, földre hulltunk. Íme, gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket; elrejted előlünk arcodat, és önnön gonoszságunk markába adtál minket.
Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.
Lásd meg, Urunk, a Te népednek sanyarúságát, és küldd el az Eljövendőt. Küldd el a Bárányt, a földkerekség Urát, küldd el a kősivatagból Sion leányának hegyéhez, hogy elvegye rólunk fogságunk igáját. arcodat, és önnön gonoszságunk markába adtál minket.
Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.
Vígasztalódjál, vígasztalódjál én népem! Hamar eljő üdvösséged. Miért merülsz a gyászba? Miért fog el ismét a fájdalom? Ne félj már! Megmentelek téged, mivel én vagyok a te Urad és Istened, Izrael Szentje, a te Megváltód.
Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.

Seminarium Incarnatæ Sapientiæ a gyulafehérvári római katolikus papnevelde, ami a Megtestesült Bölcsességről nevezett egyházmegyei szeminárium (Seminarium Incarnatae Sapientiae – S.I.S.), amelyet B. Sztoyka Zsigmond Antal püspök 1753-ban alapított – az akkori püspöki rezidenciáján.

Hivatalos honlap itt.

Hivatalos facebook oldal itt.

rorate vagy hajnali mise vagy angyalmise vagy aranyos mise a római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden nap hajnalban tartott szentmise Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére, amelyet roraténak is neveznek, a mise bevezető szavai után: Rorate coeli de super… (harmatozzatok egek onnan felülről). Angyali misének is nevezik, mert az angyali üdvözlet nyilvános elmondásával fejeződik be, másrészt mert Mária evangéliumát és Gábriel arkangyalköszöntését foglalja magába.

Az egyháznak problémát jelentett a szokás, hogy a roratét a Gloriával és a Credóval végezték, ami a római katolikus szertartás advent-fölfogásával ütközött.[2] Ezért a Szentszék 1892-ben Pannonhalmának1958-ban pedig az Esztergom-Budapesti főegyházmegyének ősi szokására hivatkozva külön kiváltságként engedélyezte a hajnali misét.