Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott ember.
Gyönyörködni titkos mély harmóniákban,
Emlékezni arra, mit sohasem láttam.
Szeretni, imádni a szent tisztaságot,
A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.
Tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincs cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge.
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni.
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.
112 éve, ezen a napon született Teller Ede magyar-amerikai atomfizikus, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Megesik, hogy nincs nálad éppen
a kulcs ami nyitná a zárat a gépen
ami zuhan, mint a fejsze, a nyele nélkül
mindegy, milyen hős az ember, beleszédül
Vagy itt van ez a nap, mit lapra rak
aki keveri a kártyát, az nem te vagy
mert lehet, hogy most gyenge, de holnap jobb lesz
ne nézz a tegnapodra
Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
a felhő is eltűnik majd…
Vagy megesett, hogy bal lábbal lépsz
az ágy mellé először, ha az ébredés
zajos mint a kürt, a füledre ült
a francba ez az óra- hát ma sem menekülsz!
de te zavard el a felhőt a homlokodról
jó, ha semmi nem hoz zavarba
kezet mos a kéz; mindig számíthatsz rám,
én is számítok rád, ha baj van
Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
Kétszer egy folyóba ugyanúgy nem lép senki…
Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!
Ne bánd, hogy amire vágysz, nem mindig azt kapod
Mint a gazdagot, úgy a szegényt is ugyanaz a végzet éri el
Hogy itt bizony élni kell
Óra az órára, napra nap
Megy az idő, minden új napra újabb nap
A pénz csak papír, és annyit ér
mint a levegő, a világot forgató erő.
Puha minden, ahova lépsz;
mindenki keresi a pénzt, hajtja a lét
mert ahol van a kincsed, ott van a szíved
ezt egy bölcs is elmondta már tudod, nagyon régen
Minek futsz a baj után, az úgyis elmegy
legyen egy jobb napod ma
De háztól házig ennyi az élet,
legyen szép, és hosszú az utca
Minden változik, és senki sem az, aminek látszik
Kétszer egy virágot nem téphet le senki újra
Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!
Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!
Csak ennyi ez.
A Kowalsky meg a Vegamagyar pop rock együttes. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg. A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.
Tagok : Balázs “Kowalsky” Gyula, Szórád “Jimmy” Csaba, Vajda “Sóder” Péter, Vidák “More” Róbert, Tobak Dániel “Dani”,
Korábbi tagok : Jávorszky Béla, Bensó Pál, Újvári Péter, Zámbó Tamás, Temesi Bertalan, Cha-Cha, Juhász Rob, Márkus Gergő, Csányi Zoli, Tar Gergő, Giret Gábor, Pagonyi András, Sári Szabolcs, Kovács Zsuzska, Vajda Tamás.
A Budapest Voicesa cappella együttes, mely 2013 áprilisában alakult. A tizenkét énekesből és egy ütőhangszeresből álló kórus mai magyar underground zenekaroktól ad elő slágereket. Az eredeti dalokat Warnusz Zsuzsa művészeti vezető hangszereli, illetve ülteti át a cappella stílusba. A Budapest Voices első dala a Tankcsapdától az Adjon az ég volt, emellett már elkészült kéttucatnyi további átdolgozás, köztük a Quimby-től, Péterfy Boritól, a PASO-tól, a Magashegyi Undergroundtól és a Kowalsky meg a Vegától.
Isten léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet ilyet tervezni? Szimmetrikus minden, s mégis egyedi.
Milyen szellem az, amely mindezt fenntartja és kormányozza? Mert a rendszer működik. Hacsak le nem téped a levelet, az örök törvények szerint nő meg.
Jelen van egy állandóan megújuló, kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is belőle vagyok.
Meg maga is, ahogy a kutya, a hernyó, a lepke, a felhő meg minden létező.
Mindig fölfelé mutogatunk, amikor a Jóistenről beszélünk, ami mókás, mert közben Ausztráliában is fölfele mutogatnak, ami ugye épp az ellenkező irány. Pedig ha Istenről beszélünk, körbe kellene mutatni.
Ott van mindenben, bennünk is.
A szeretetben, amely a kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is: ott, és csak ott születik a megismerés.
Intellektuális megismerés ugyanis nem létezik.
Abban benne van az ítélet, a tetszik-nem tetszik.
A szeretet az egyetlen hatékony megismerő erő.
Amikor megszűnik a tetszik-nem tetszik kettőssége, és őszintén érdekel, amit, akit látsz, akkor vagy képes a megismerésére. Azaz, ha szereted.
Ez nem hit-, hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én nem is hiszek.
Csupán nem vagyok vak. Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus.”
83 éve, ezen a napon született Makovecz Imre, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
77 éve, ezen a napon halt meg Babits Mihály magyar költő, író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!
Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 5.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.
