anyanyelv. Kányádi Sándor.

Kányádi Sándor: „Egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv” (A magyar kultúra napja)

Kányádi Sándornak, a költőnek mit jelent az anyanyelv?
– Nekünk egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv. Mi ebbe a nyelvbe csomagolva jöttünk több évezreden át, és érkeztünk meg ide.
Elkezdtük fölvenni a hitet, hogy beilleszkedjünk ide, Európába. De úgy, hogy már-már a nyelvünk is ráment.
És akkor egy vagy több szerzetes – például Pannonhalmán – körmére égő gyertyával (innen ez a szép kifejezésünk) nekiállt lefordítani egy temetkezési beszédet, mert különösen temetkezés alkalmával sajdult bele ezekbe a fiatal papokba, barátokba az, hogy az Úristennek se lehet tetsző, hogy olyan nyelven ajánljuk a magyar halott lelkét az Egek Urának, amit a végtisztességtevők nem értenek.
Ezért fordították le ezt a beszédet.

És ebből következik a nemzet célja. Mondhatjuk: a nemzet célja, hogy megmaradjunk.

De mi végre maradjunk meg? Hogy átörökítsük. Mit örökítsünk át?

A magyar Isten kiválasztott népe.
A magyar nyelv Isten kiválasztott nyelve a magyarok számára.
Az Írások szerint a zsidó nép Isten választott népe. Így van: a zsidó nép Isten kiválasztott népe, a zsidó nyelv Isten kiválasztott nyelve a zsidó nép számára. A román Isten kiválasztott népe és nyelve… és fölsorolhatnánk minden népet és nyelvet.
Mi tehát egy nemzetnek a célja? Hogy az Isten által csak számára kiválasztott nyelvet az emberiség, az emberi lét legvégső határáig továbbvigye, gazdagítsa, gyarapítsa, éljen vele és benne, mindannyiunk örömére és Isten nagyobb dicsőségére.
Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.

– Apáczai című prózaversének végén olvassuk: „egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv”.

– Batyu, melyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább. A bot, amire támaszkodhatunk, és amivel védekezni is lehet.
És a fegyverrel is védekezünk. Ez mind az anyanyelv.
És olyan csodálatos, hogy a Halotti beszédet, amely lassan ezeréves lesz, még mindig értjük.
Bővebben…

teremin. művész.

A teremint 1919-ben találta fel Léon Theremin (eredetileg: Lev Szergejevics Tyermen, Лев Сергеевич Термен) orosz fizikus. Egyedi abban a tekintetben, hogy ez az első olyan hangszer, amit pusztán gesztusokkal lehet megszólaltatni, anélkül, hogy a zenész magát a hangszert megérintené.

A feltaláló egyszerre volt fizikus és csellóművész, így e két foglalkozását “ötvözve” hozta létre a hangszert.

Eredetileg nem is hangszert akart készíteni, hanem riasztóberendezést, amellyel megvédheti házát a betörőktől. Ám mikor a rádióhullámokkal kísérletezett, észrevette, hogy testével beavatkozhat azok hangzásába. Ehhez hasonlót mi is tapasztalhatunk, amikor elmegyünk egy bekapcsolt rádió mellett, és megzavarjuk az adást. Ilyenkor mozdulatunkra a rádióból jövő sistergés a felelet.

Ehhez hasonlóan működik a teremin: az előadó a rádióhullámokkal játszik. A hangzása mégsem sistergő hangmasszára emlékeztet, ennél sokkal finomabb, tisztább hangokat tudunk előcsalni belőle.

Leginkább a kísérletező kedvű zenészek hangszere, mert nehéz kotta alapján játszani rajta – bajos megtalálni ugyanazt a hangot, hiszen a levegőben kell keresni. Ezért nem árt, ha az előadónak kiváló memóriája van. Az előadó a rádiószerű doboz előtt áll, mindkét kezét mozgatja, mintha hárfán játszana. A dobozból jobb kéz felől egy függőleges antenna, balról egy vízszintes, hurok formájú antenna áll ki.

Az előadó jobb kézfejét és ujjait a függőleges antenna közelében mozgatja, ezzel a hangmagasságot szabályozza, vagyis dallamot játszik. Ha közelít az antennához, egyre magasabbra kúszik a hang.
Persze óvatosan kell közelíteni, különben ijesztő szirénahangot kap. A bal kezét a vízszintes antenna fölött, függőlegesen mozgatja. Így a hangerőt tudja szabályozni.

Illényi Katica (Budapest, 1968. február 17. –) Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész, Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Illényi Katica hivatalos honlap itt.