You are my sunshine

Egy Utah állambeli anya videóra rögzítette a fenti gyönyörű pillanatot: amikor kijött a zuhanyzóból látta, hogy Lydia lánya Bo nevű bátyjának énekel , aki Down-szindrómában szenved és egy 12 szóbeli szókinccsel rendelkezik. Mindkét szülő zenész.

Szerinte : “Ez a bizonyíték arra, hogy a zenei terápia működik, minden szó, amit megtanult, a zenélés és éneklés során tanulta meg.”

—–

YOU ARE MY SUNSHINE: A mom captured this beautiful moment when she came out of the shower and saw her daughter singing to her baby brother who has Down syndrome and a 12-word vocabulary. “It’s proof that music therapy works. Every word he has learned has been through music and singing.” 

A teljes történet angolul elolvasható itt: http://bit.ly/2DI2fl3

Down-szindróma (kevésbé szakszerűen, pontatlanabbul Down‑kór,) egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre. Középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár, és különböző testi rendellenességekkel társulhat.

A Down-szindróma nevét John Langdon Down angol orvos után kapta, aki 1866-ban elsőként írta le klinikailag a tünetegyüttest. Langdon a külső megjelenés (a belső szemzugban megjelenő úgynevezett mongolredő) alapján helytelenül úgy gondolta, a betegség lényege a mongoloid nagyrasszra való visszaütés, ebből ered a hibás és ma már elfogadhatatlan „mongoloid idióta” („mongolidiotizmus”, „mongolizmus”) elnevezés.

A zeneterápia lényege a zenével történő tudatállapot-változás. Az ún. zenei indukcióval létrejött tudatállapot-változás magába foglalja a kedélyállapot, a szociális aktivitás változását, a kliens ún. saját érzelmeinek jobb megértését, egyáltalán: a nem tudatosult lelki tartalmak megélését és feldolgozását.

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február)

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig.[4] Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával lehetett legyőzni. Gyakorlatilag az 1848–49-es szabadságharc egyben a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.

legnagyobb. szolga.

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 23,1-12
A farizeusok tanítják ugyan a mózesi törvényt, de maguk nem teszik.

Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz:

„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt.

Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe.

Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.

Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei.

És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus.

Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája.

Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

Reményik Sándor: Egy lélek állt

Reményik Sándor: Egy lélek állt

Egy lélek állt az Isten közelébe’
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a “miért”,
Mikor az Isten intett neki: “Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!”

S szólt a lélek: “Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!”

És szólt az Isten szigorún: “Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!”

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: “Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot.”
S felelt az Úr:
“Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.”

127 éve, ezen a napon született Reményik Sándor magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

kész a hallgatásra, késedelmes a haragra.

„Értsétek meg kedves testvéreim: Legyen minden ember készen a hallgatásra, de késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.

Mert haragjában az ember nem azt teszi, ami az Isten előtt igazságos.”

(Jak 1,19–20)

Forrás : Urbán Erik OFM ferences szerzetes blogja.

Idősebb Jakab apostol vagy Idősebb Szent Jakab (latinul: Iacobus Maior), (1. század eleje, Betsaida – 42 vagy 44, Jeruzsálem) Zebedeus és Szalome fia, János evangélista testvére, Jézus egyik apostola. Idősebbnek nevezik, hogy megkülönböztessék Jézus másik tanítványától, Alfeus fiától, Ifjabb Jakab apostoltól.[3] Az Újszövetség szerint Jeruzsálemben szenvedett vértanúságot mintegy 10-15 évvel Jézus mennybemenetel után. A középkorban elterjedt nézetnek, mely szerint Jakab Hispániában térített volna, úgy tűnik, nincs történelmi alapja. Sírját a 9. század óta Santiago de Compostelában tisztelik.

szeresd embertársadat úgy mint magadat

Michelangelo Buonarroti: Mózes, Róma, San Pietro in Vincoli templom

Olvasmány Mózes harmadik könyvéből, Lev 19,1-2.17-18
Szeresd embertársadat úgy, mint magadat!

Az Úr így szólt Mózeshez:
„Szólj Izrael fiai egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.
Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt.
Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében.
Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival.
Szeresd embertársadat úgy, mint magadat.
Én vagyok az Úr.”
Ez az Isten igéje.

Mózes harmadik könyve a protestáns és katolikus kánonban, Leviták könyvének nevezik (latinul Leviticus, a Vulgátában Leutikon), és a héber írás szerint a könyv kezdőszaváról nevezték el, “és kiáltotta” Wayyiqra.

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

Brandt Józsinak

Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága Testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
S most már a mennynek angyala:

,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben –
A színéből is – – valamit.”

1933 február 6

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.