Salut Salon

Salut Salon a Hamburgi Női kamarazenekar quartettje, amely 2ooo óta a zongora, cselló és hegedű felállásban lép fel.

Az együttest Angelika Bachmann és Iris Siegfried alapította.

Youtube csatornájuk megtalálható itt.

rapszódiák.

203 éve ezen a napon született Liszt Ferenc, magyar zeneszerző, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Liszt Ferenc (németül Franz Liszt; Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) a 19. századi romantika legjelentősebb magyar zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.

A Magyar rapszódiák Liszt Ferenc tizenkilenc darabból álló zongorasorozata, amelyben magyaros témákat dolgozott fel. A sorozaton 1839-ben kezdett dolgozni, ami – több fejlődési fokozaton keresztül – 1885-re érte el végső változatát. Műjegyzékszáma: S.244. A sorozat néhány darabjából zenekari változat, egyből zongoraverseny is készült.

Vásáry Tamás (Debrecen, 1933. augusztus 11. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth– és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és karmester; Vásáry József (1890–1975) politikus, országgyűlési képviselő fia.

Great Balls of Fire.

79 éve ezen a napon született Jerry Lee Lewis, amerikai zongorista énekes. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.

Jerry Lee Lewis (Ferriday, Louisiana, 1935. szeptember 29.) amerikai zongorista, énekes, dalszövegíró és zeneszerző. Beceneve a “Killer” (Gyilkos), melyet utánozhatatlanul egyedi zongorajátékával érdemelt ki. 1986-ban ünnepélyesen is elsőként került be a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame büszkeségei közé, olyan rocklegendák mellett, mint Chuck Berry, James Brown, Ray Charles és Elvis Presley. 2004-ben a Rolling Stone Magazin 24. helyre rangsorolta az énekest a Minden Idők 100 Legnagyobb Művésze listán. 2003-ban, All Killer, No Filler: The Anthologycímű box set-jét a 242. helyre tették a Rolling Stone Minden Idők Legnagyobb 500 Albuma listán.

Robert Schumann: Piano Concerto op.54 in a minor

158 éve ezen a napon halt meg Robert Schumann német zeneszerző. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Robert Schumann (Zwickau, 1810. június 8. – Endenich (Bonn mellett), 1856. július 29.) német zeneszerző.

Nelson Freire (1944, Október 18) brazil klasszikus zongoraművész.

Udvaros Dorottya – Botladozva

Udvaros Dorottya – Botladozva

Sétálj végig az ujjaddal ! Fekete, fehér.
Botladozz el – feketétől a fehérig játssz nekem.
Botladozz csak feketéről fehérre velem.
Játszd el azt, hogy játszd el azt, hogy tudsz még nekem játszani !

Billentyűről billentyűre – fekete, fehér –
tétovázzunk, míg a hajnal fehér színben ideér.
Míg a hajnal feketéből fehéret csinál,
játssz nekem csak, senki másnak rossz, elhangolt zongorán !

Ezen az elhangolt, rossz zongorán
játszottál másképpen is hajdanán.
Feketét másképpen váltotta a fehér,
a hajnalt nem féltük így, hogy ide ér.

Ezen a Lauberger Gloss zongorán
tudtál te úgy játszani, hogy azután
a hajnal úgy jött, mint várt vendég miközénk,
mert akkor szép volt még látni, ha ideért.

Sétálj, sétálj az ujjaddal ! Fekete, fehér.
Botladozz el billentyűtől billentyűig játssz nekem !
Játszd el azt, hogy botladoztunk éppen eleget,
mégis, mégis tudsz még nekem, tudsz még nekem játszani.

Na-na-na-na na-na-na-na Na-na-na-na-na
Na-na-na-na na-na-na-na Na-na-na-na na-na-na

Na-na-na-na na-na-na-na Na-na-na-na-na
Na-na-na-na na-na-na-na Na-na-na-na na-na-na

Ezen az elhangolt, rossz zongorán
játszottál másképpen is hajdanán.
Feketét másképpen váltotta a fehér,
a hajnalt nem féltük így, hogy ide ér.

Ezen a Lauberger Gloss zongorán
tudtál te úgy játszani, hogy az után
a hajnal úgy jött, mint várt vendég miközénk,
mert akkor szép volt még látni, ha ideért.

Sétálj, sétálj az ujjaddal ! Fekete, fehér.
Tétovázz csak, míg a hajnal fehér színben ideér!
Sétálj végig az ujjaddal ! Fekete, fehér.

Játszd el azt, hogy …
Játszd el azt, hogy …

Udvaros Dorottya (Budapest, 1954. augusztus 4.) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Édesapja Udvaros Béla rendező, édesanyja Dévay Camilla színművésznő.