Kosztolányi Dezső : Ha negyvenéves…

Kosztolányi Dezső : Ha negyvenéves…

Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltűnődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.

A fal felé fordulsz. Megint elalszol.

Básti Juli (Budapest, 1957. augusztus 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

HoneyBeast : Maradok

HoneyBeast : Maradok

Maradok kirúgva, leharcolva
Marad a vendég, marad a kocsma
Maradnak sósak a könnyek, s a röghegyek
Legaljában a meredek emberek…

Maradok félve és megalkudva
Maradok tisztelettel, lehajolva
Itt ragadt életek – aki csak mehetett
Lefarcolt már, ugrott a fél telek

Maradok tollpihe a szélviharban
Maradok suttogás az őrült zajban
Marad a templom és marad a puszta
Marad a csaló, megint megúszta

Ki keres zsályát a mátrai réteken
Kinek az álma múlik a közérdeken
Sáros a kéz, ami a sorsot húzza
Aki nem látja, legalább haluzza

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható
És most jön, ami nem
Koncolható…
Így megy ez az én kis falumban.

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható
És most jön, ami nem
Koncolható…
Így megy ez az én kis falumban.

Maradok áldozat, maradok szélhámos
Maradni kell, mert mondta a plébános
Maradni érdemes, marad még pár rokon
Maradunk faragott jelek a sírokon

Maradok maradék. A lemaradóra
Csak legyintő polgár, kifekszem a tóra.
Maradok úr és maradok szolga
Marad a közöny, hogy nem az ő dolga.

Maradok tollpihe a szélviharban
Maradok suttogás az őrült zajban
Marad a templom és marad a puszta
Marad a csaló, megint megúszta

Ki keres zsályát a mátrai réteken
Kinek az álma múlik a közérdeken
Sáros a kéz, ami a sorsot húzza
Aki nem látja, legalább haluzza

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható
És most jön, ami nem
Koncolható…
Így megy ez az én kis falumban.

A Honeybeast magyar alternatív rockegyüttes, amely ezen a néven 2011-től működik, történetét azonban – más, hasonló néven, némileg eltérő formációban – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.

Az – akkor még – Honey Bee zenekar 2005-ben alakult Szegeden a Smarties nevű formáció utódjaként, Bencsik-Kovács Zoltán dalszerző/gitáros, Tatár Árpád gitáros és Czutor Anett énekesnő kiválásával. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Kiszin Miklós basszusgitáros (Ganxsta Zolee és a Kartel), Kovács Tamás dobos (Nevergreen, Dystopia) és Hodászi Klára (Nox, Zanzibar, Janicsák Veca) hegedűs-vokalista, így alakult ki az első felállás.

Tóth Krisztina – Hangok folyója

I.

Tóth Krisztina munkája

Dobog a szív alatti szív, zubog a hang alatti szó,
hidak alatti örvény, mondat alatti mondat:
mit visz a felduzzadt vizű, mély folyó,
redőzött, bolyongó ágya mit sodorhat?
Ismétli folyton lebegő testeit, áradását,
zárlatos városok nyomtatott áramkörét az éjben,
algás homlokú házak és morzézó utcalámpák
merülnek fel sötét, kanyargó emlékezetében,
neveket mormol és legmesszibb útjait
lejtős kertekbe és part menti palotákba,
elöntött falvakat sorol, amerre útja vitt,
ázott, penészes vásznakkal bélelt minden álma,
emleget dinnyehéjat, vízfoltos falon a csöndet,
egy termet, ahol az idő térképei rajzolódnak,
ismétli önmagát, hullámzó mondatokat görget,
tág öblöt, ahol hajóvonták találkoznak,
görgeti képeit, tükrén a billegő holdakat,
az alakváltó idő formáit írja egyre,
jelek átjárója az ég, sodorja mind a holtakat,
minden idézet és minden valaminek a medre,
van a szavak folyása mentén, kell legyen
egy hely, ahol minden fel van sorolva,
dobog a szív alatti szív, zubog a sejtelem,
örvény tölcsére szól, hangok zajló folyója –

II.

Ki beszél folyton itt és ismétli mint a hullám
holdkóros vonulók zajló tekintetét?
A szeme, a szeme, ha felidézni tudnám,
de aludt, háttal állt, fehér volt, mint a jég,
mi volt anyám, mi volt, amikor nem szerettél,
mit visz a mély folyó, A betűvel anyát,
mi történt éjszaka, mikor vízre tettél,
sír a történet és elmossa önmagát,
egyszercsak eltévedtem, egyforma minden utca,
nem volt sehol a sárga ház, a húsbolt,
és a biciklim is, csak apám meg ne tudja,
egyszercsak este volt, utána háború volt,
kövér gyerekkezek, rovátkolt férfikörmök,
műanyag tálakat mosó asszonykezek,
végtelen kerítés, betonra hullt gyümölcsök,
vihar készül, gyere, mennyit kerestelek,
a csónakház előtt egy kék bicikli fekszik,
mit láttál odalent, rozsdás fedőt, halom pénzt,
jelek átjárója a föld, ábrákat bont, öregszik,
kiszikkadt útjait eltörli századonként,
van a szavak folyása mentén, kell legyen
egy titkos hely, hol ott vár partra dobva
ott áll dombokba gyűrve egy helyen
aminek neve van, de nincs kimondva –

III.

a költőnő

Zubog az emberi beszéd, gyereksírás a napban,
töltésen nyárfalomb,szülők hajnali suttogása,
kövek között hadar, színén ázott avar van,
mint a halak hasa, villan az emlékek visszája,
macskák ütődnek vedlő háttal a parthoz,
alaktalan ruhák, törött vesszőkosár,
zöld lombos ág, hegyén egy zacskó csapkod,
fényes bútorlapon fonnyadt hínárfonál,
üreges botokat pörget a gyorsuló víz,
véletlen sorsokat húz a szemcsés iszapba,
csak a helyük marad, mint könny után a sóíz,
szétrajzó törmelék, minden valakinek az arca,
lehunyt szemek mögött tolják egymást a felhők,
áttetsző halrajok, a szív torkolatához
tartanak mind, akár a vándor kékbe fellőtt
szélben rikoltozó, körben forgó sirályok,
megbomlott paplanok, az oszló tollkupacban
egérhullák között elázott könyvlapok,
hullámzik, elmerül, zúg a kimondhatatlan,
nyitott szemmel a nyelv alá bukó napok,
dobog hang mögötti hang, zuhog a szó alatti szó,
névtelen vízesés, hangjában parti fákkal,
ártéri utca jár a mélyben, vak folyosó,
csöndek vízfüggönyén nyíló árnyékszobákkal.

Tóth Krisztina (Budapest, 1967. december 5. –) magyar költő, író, műfordító, ólomüvegablak-festő művész.

Munkásságát mások mellett Zoltán Attila-díjjal, József Attila-díjjal, Márai-díjjal, Salvatore Quasimodo-díjjal és a Bárka-díjjal is elismerték. Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. 1986-ban érettségizett a Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakán. 1993-ban szerezett tanári diplomát az ELTE Bölcsészkarán. Első kötete, amelyet Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak, 1989-ban jelent meg Őszi kabátlobogás címmel.

imaszándék

Ferenc pápa galambot reptet

Ferenc pápa szeptemberi imaszándéka:

Hogy a ma embere, akit gyakran elborít a zaj, újra felfedezze a csend értékét és meghallja Isten és a testvérei hangját.

Ferenc pápa (latinul: Franciscus, született: Jorge Mario Bergoglio; Buenos Aires, Argentína, 1936. december 17. –) a római katolikus egyház vezetője 2013 óta, a 266. az egyházfők sorában. A bíborosi testület 2013. március 13-án választotta pápává. A pápai székben XVI. Benedeket követi, aki 2013 februárjában mondott le önként a pápai tisztségről. Ferenc az első jezsuita egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli félgömbről, valamint az első nem európai pápa III. Gergely óta.

csend

II János Pál pápa

“Szükségünk van megtalálni Istent, de Őt nem találhatjuk meg a zajban és nyugtalanságban. Isten a csend barátja. Nézzétek a természetet, ahogy a fák, a virágok, a fű csendben növekszik; nézzétek a csillagokat, a Holdat és a Napot, ahogy csendben haladnak… Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket.”

Boldog II. János Pál pápa (latinul Ioannes Paulus PP. II; olaszul Giovanni Paolo II; lengyelül Jan Paweł II; született: Karol Józef Wojtyła; Wadowice, 1920. május 18. – Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól haláláig.