Reményik Sándor: Valaha voltam…

Reményik Sándor: Valaha voltam…

Valaha voltam riadó kiáltás.
Nem én szóltam, és nem én kiáltottam:
Az ember s a magyar
Jajgatott bennem és kiáltozott,
Rázta, mint Sámson, a templom-oszlopot,
A szelíd csillagokat riasztgatta:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Valaha voltam tragikus kiáltás.

S lettem síró, beteg légyzümmögés,
Vak vergődés egy őszi ablakon,
Élni nem tudás, halni nem merés,
Panasz, mit meg nem érthet senki sem,
Jajszó, mely teljesen testvértelen,
Kín, amely kicsinyes a csillagoknak,
És furcsa szánalommal mosolyognak
Rajta a küzdő, élő emberek.
Ki tragédiák harsonája voltam,
Lettem beteg őszi légyzümmögés.

Akarok lenni még egyszer kiáltás…
Ó, Doktorom, gyógyíts meg engemet, –
De ne gyógyíts meg engemet magamnak.
Mert annak jaj csak, ki magának él,
És annak jaj csak, ki magának szenved,
És annak jaj csak, ki meghal – magának.
Gyógyíts meg engem a beteg világnak.
Hadd éljek ismét testvér-közösségben,
Hadd legyek ismét ember és magyar.

Hadd jajduljak velük, ha jajgatok,
Értük rázzam a templom-oszlopot,
A csillagokat értük riasztgassam:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Beteg őszi légyzümmögés helyett
Legyek még egyszer riadó kiáltás…

(Nagyvárad, 1929. július 15.)

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Áprily Lajos: Szeret az erdő

Áprily Lajos: Szeret az erdő

Engem az erdő véd s szeret,
utaimon erdők kísértek:
bükkök, gyertyánok, égerek,
tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörűen
zúg bükkös erdőnk orgonája.

S ha majd mélyebbre költözöm,
érzéstelen rommá omoltan,
egy hang közelről súgja még:
Én is az erdő fája voltam.

132 éve, ezen a született Áprily Lajos költő, műfordító. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

Fodor Máriusz és Kama – Minden veled

Fodor Máriusz feat. KAMA – Minden veled

Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet
Szegény voltam, voltam nemes
Hazug voltam, s becsületes
Vándor voltam, két szekeres
Ahol jártam ott ne keress
De amióta tudom neved
Csillagokat becézgetek
Álom csalja meg szememet
Nem ott fekszem, ahol kelek
Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet
Voltam fontos, fölösleges
Átlagos és különleges
Szerető és gyűlöletes
Ellöktelek, csak hogy mehess
De amióta tudom neved
Csillagokat becézgetek
Álom csalja meg szememet
Nem ott fekszem, ahol kelek
Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet
Minden voltam, semmi vagyok
Nélküled a nap sem ragyog
Semmi vagyok, s minden veled
Nem kérek mást, csak hogy szeress
Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha láthatnám szép szemedet

Én vagyok az, aki szeret
Ki is voltam tenélküled?
Elhoznám a fát, az eget
Ha enyém volna kedves szíved