újraalkotás.

János látomása Patmosz szigetén

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből, Jel 21,1-5aÉn, János, új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúlt, és a tenger sem volt többé.

Akkor láttam, hogy a szent Város, az új Jeruzsálem alászáll az égből, az Istentől. Szép volt, mint a vőlegénynek fölékesített menyasszony.

Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy harsány hang:

„Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük.

Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség, mert a régi világ elmúlt.”

Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáalkotok mindent!”
Ez az Isten igéje.

A jelenések könyve, más néven János jelenései vagy apokalipszise (Αποκάλυψη του Ιωάννη) a Biblia újszövetségi iratainak részét képező, az 1. század végén, Domitianus római császár uralma alatt keletkezett, görög nyelvű őskeresztény mű.[2]

A jelenések könyve címzettjei a Jézus Krisztusban hívő keresztények, valamint a korabeli egyházközösségek. A könyv továbbá Isten egyházának története az őskeresztény kortól egészen a végítélet napjáig és az új föld felálltáig.

Kánai mennyegző.

Giotto di Bondone: A kánai menyegző 1304-5, Freskó, 200×185 cm Capella del’Arena, Scrovegni-kápolna, Padova

+ Evangélium  Szent János könyvéből, Jn 2,1-11

Abban az időben:
Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.

Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.”

Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.”

Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”

Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős.

Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig.

Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.

Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták.

A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”

Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

Ezek ez evangélium igéi.

János evangélista, katolikus körökben Evangélista Szent János (ógörögül: Ἰωάννης), (kb. 6 – kb. 100) a tizenkét apostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.

Kána történelmi település a Közel-Keleten, Galileában.

Kána település neve háromszor fordul elő a Bibliában, mindháromszor csak János evangéliumában. Először a kánai menyegző, másodszor akirályi tisztviselő fia meggyógyításának helyszíneként jelenik meg; harmadszor János apostol pedig akkor említi Kána városát, amikor felsorolja a Tibériás tavánál jelen lévő tanítványokat, akiknek a feltámadt Jézus Krisztus megjelent. A galileai Kánát nem említi a Biblia egyetlen más könyve és más kortárs forrás sem.

öreg. a fura.

Egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt
egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után.

Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták.

Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban. Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült.

És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot.

illusztráció

A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” – választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!
(Ford. Barsi Boglárka)

Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!

(Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.)

A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!