nem fogadott ajándék. másé.

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyengepontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudtat elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt:

– Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?

a legszebb. a világon.

Teréz anya: A legszebb a világon

A legszebb nap?
A ma.

A legnagyobb akadály?
A félelem.

A legkönnyebb?
Tévedni.

Minden rossz gyökere?
Az egoizmus, az önzés.

A legszebb szórakozás?
A munka.

A legveszedelmesebb vereség?
A bátorság hiánya.

A legjobb tanítók?
A gyermekek.

A legszükségesebb szükségszerűség?
Önmagamat ajándékozni.

Mi boldogít a legteljesebben?
A másik embernek hasznára lenni.

A legveszedelmesebb hiba?
A rossz kedélyállapot.

A legközönségesebb érzés?
A bosszú és a gyűlölet.

A legszebb ajándék?
A megértés, az együttérzés.

A nélkülözhetetlen?
Az otthon, a valahová tartozás.

A jóleső érzés?
A belső béke.

A legjobb megoldás?
Az optimizmus.

A legnagyobb megelégedettség?
Az elvégzett kötelesség.

A legnagyobb erő a világban?
A hit.

A legfontosabb emberek?
A szülők.

A legszebb a világon?
A SZERETET

Kalkuttai Szent Teréz, közismert nevén Teréz anya (születési neve albánul: Agnes Gonxha Bojaxhiu; arománul: Agnesa/Antigona Gongea Boiagi; Üsküb, 1910. augusztus 26. – Kalkutta, 1997. szeptember 5.) vlach, pontosabban a mai Albániában és Macedóniában is kisebbségben élő aromán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a Nobel-békedíj (1979) és számos magas kitüntetés tulajdonosa, aki Kalkutta szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kiváltotta.

több. jövő.

Hogyan Építs Magadnak Új Jövőt, Ha Úgy Érzed, Több Van Benned?

A legnagyobb vereség a világon, ha megszokod a rosszat, ha beletörődsz abba, hogy ez már csak így mehet. Mindig van alternatíva, és igenis léteznek azok a vezérelvek, amelyek kiránthatnak a legmélyebb gödörből is!

tumblr_lmkj9alfis1qeefgno1_500.jpg

1. Az elégedetlenség alapja

A belső örlődés eredete, ha boldogságod másoktól teszed függővé, ha elvárod, hogy ismerjék el a fontosságod. Minél kevesebb elismerést követelsz, annál többet kapsz.

Az elégedettség nem abból fakad, hogy mindent megkapsz, hanem abból a megnyugvásból, hogy nem kaphatsz meg mindent.

2. Ki a hibás a jelenlegi helyzetemért?

Előfordul, hogy a dolgok nem úgy jönnek össze, ahogy eredetileg elterveztük. Van, hogy a nagy álom úgy tűnik összetört, vagy, hogy nem fog megvalósulni.

Az igazság mégis az, hogy ha őszintén és tárgyilagosan, alaposan áttekintünk minden helyzetet, akkor rá fogunk eszmélni, nagyban mi is felelősek vagyunk az események alakulásáért.

3. Téves szemléletmódok

tumblr_myh4jjgs8g1spk3foo3_r1_250.gif

Beletörődni valamibe és elfogadni valamit, az nem ugyanaz.

A legfontosabb az lenne, elfogadd, ez van. Így állok. Ez nem azt jelenti, hogy azonosulsz egy problémával, hanem őszinte vagy magadhoz.

Sokszor ezt a felismerést kínos és nehéz feladat követi, miszerint:

ha valami, valaki többet árt, mint használ, válj meg tőle.

– Isamu Fukui

Nagyon különleges jelenségnek vélem azt, hogy ha elkezdenénk megvizsgálni az önerőből lett milliomosok – illetve sikeres emberek – élettörténetét, az esetek legnagyobb többségében megjelenik az a tény, hogy szembe mertek menni az árral, meg merték kérdőjelezni a világot, ismerőseiket, barátaikat, vagy akár a családjukat is.

Egy friss példa a Keressük a siker titkát! interjúsorozatból:

Én személy szerint [a Punnany Massifra] feltettem nagyon sok mindent – emberi kapcsolataimat, tanulmányaimat, sok mindenkivel összevesztem az álmaim végett. […] Legbelül végig tudtam, hogy nem érdekel más, vagy hogy mások mit mondanak.

– Farkas Roland (Punnany Massif)

Ha tudod mi a célod, élj az élet kínálta lehetőségekkel, mert azok nem ismétlődnek meg. Előfordul, hogy megköveteli a létezés, hogy változtass magadon. Egy keleti tanítás szerint nem azért vagy a Földön, hogy pazarold a becses idődet, hisz a szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes.

Korábban írtunk arról, milyen könnyű egy új – pozitív – tulajdonságot elsajátítani. Meglepően egyszerűbb, mint gondolnád!

Ha ez élet dögunalom, nézd meg, mennyi energiát fordítasz rá! Soha sem hallod, hogy valaki azt mondaná: “Hajnalban kelek, edzem a testem, tanulok, ápolom a kapcsolataimat, teljes gőzzel dolgozom – és semmi jó nem történik az életemben.” Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat.

– Andrew Matthews

4. Egy új felfogás

tumblr_nbp2572alc1sd8hovo3_500.gif

Érdekes filozófiailag megközelíteni, vajon mekkora hatalma lehet annak, ha mostantól más gondolatokkal veszed magad körbe, hogy egy új eredményt érj el.

Ügyelj a gondolataidra mert szavakká lesznek.
Ügyelj a szavaidra mert tettekké lesznek.
Ügyelj a tetteidre mert szokássá válnak.
Ügyelj a szokásaidra mert a személyiségeddé lesznek.
Ügyelj a személyiségedre mert az meghatározza a sorsod.
– Lao-ce

A fejlődéshez rend, a rendhez rendszer kell, de a rendbetételnek belülről kell fakadnia. Nem kell másokra várnod, hogy életedet ráncba szedjék. Amint mozdulsz, a világ is mozdulni fog.

Barátokra vágysz? Dicsérd mások jó tulajdonságait! Arra vágysz, hogy téged dicsérjenek? Légy szerény, és viszonyulj másokhoz alázattal.

5. Hogyan tovább?

Kulcsfontosságú, hogy kialakuljon benned a vágy: fejlődni akarok. Meglepő, de az erre legalkalmasabb időpont, amikor nehéz idők járnak rád. Ez nem közhely, mert aki igenis megélt már ilyen élethelyzetet, nagyon jól tudja. Ekkor kell megszületnie annak a gondolatnak, hogy:

mindegy, milyen nehéz volt a tegnap, ma mindent újrakezdhetek.

Úgy érzed, túl sok külső erőtől függsz?

Ehhez kapcsolódóan két tanítással találkoztam idáig, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám:

  • Amit nem tudsz megakadályozni, azt segítsd elő.
  • Ha valakit nem győzhetsz le, állj mellé.

Nagyon közel áll egymáshoz ez a két tanítás, azt is mondhatnám, hogy az esszenciája azonos.

A következő kifogásod az lesz, nem érzel elég lelkesedést ahhoz, hogy belevágj. A belső hangod hiába jelzi, indulj el, mégsem tudsz annyi energiát magadba sűríteni, hogy rálépj az útra.
Fontos lenne, hogy végre átlásd: az energiád és a lelkesedésed azután keletkezik, hogy belevágtál valamibe. Az motivál, ha cselekszel, és nem az, ha gondolkozol a dolgokról.

A cselekvés hozza meg a lelkesedést és a cselekvés során bukkannak fel új lehetőségek.

Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Indulj és csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel.

Forrás: businessandcafe.blog.hu.

A Punnany Massif 2003 óta működő, pécsi illetőségű hip-hop zenekar. Négy lemezük jelent meg. 2006-ban a Körkorkép, 2010-ben a ShenKick, 2011-ben a SunKick, illetve 2013-ban a Fel #1.

Lao-ce (kínaiul:老子, pinjin: Lǎozǐ) feltehetőleg az i. e. 6. században élt kínai filozófus, akiről azonban nem tudni biztosan, hogy valóban létező történelmi személy volt-e, vagy csupán legenda. Lao-ce magyarul „öreg gyermeket” vagy „öreg mestert” jelent (a gyermek szó a taoizmusban a tapasztalt mesterek gyermeki egyszerűségét jelenti).

Walt. Disney. 20 idézet.

Walt Disney

1. Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!

2. Miki Egér egy Manhattanből Hollywoodba tartó vonatúton pattant ki a fejemből, miközben Roy bátyám és az én üzleti szerencsém a lehető legmélyebben volt és nagyon úgy nézett ki, hogy a teljes katasztrófa előtt állunk.

3. Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.

4. Nem azért készítünk filmeket, hogy pénzt keressünk, hanem azért keresünk pénzt, hogy még több filmet készíthessünk.

5. Életem összes balszerencséje, gondja és akadálya csak megerősített engem.

6. Soha nem tudok nyugodtan hátradőlni. A munkám soha nem ad okot az elégedettségre. Mindig megorrolok a képzelőerőm korlátaira.

7. Ha hiszel valamiben, higgy benne mindvégig magától értetődően és megkérdőjelezhetetlenül.

8. Álmok, ötletek és tervek. Nem azért vannak, hogy elmenekülj a valóság elől, hanem azért, hogy célokat adjon, okot a továbblépésre.

9. Csinálj jó munkát. Ne aggódj a pénz miatt, az majd jönni fog vele. Csak csináld meg a legjobb munkád, aztán majd az lesz az ütőkártyád.

10. A pénz nem túlságosan izgat. Az ötleteim azok, amik igazán lázba hoznak.

11. Azért csinálom, amit csinálok, hogy minél jobban tudjam csinálni.

12. Miért aggódsz? Ha minden tőled telhetőt megtettél, akkor azt az aggódás már nem teszi még jobbá.

13. Valahogy egészen szórakoztató megtenni azt, ami lehetetlen.

14. Az életem nagy részében azt tettem, amit akartam tenni. Megtaláltam a szórakozást a munkámban.

15. Fütyöréssz, miközben dolgozol!

16. Annak a módja, hogy elkezdj valamit nem más, mint abbahagyni a beszédet és elkezdeni csinálni.

17. Semmit se magadnak építs. Tudd meg, hogy az emberek mit szeretnének és építsd meg nekik.

18. Akármit is csinálsz, csináld jól. Csináld olyan jól, hogy ha az emberek látták, utána vissza akarjanak jönni és újra megnézni, ahogy csinálod. Olyan jól csináld, hogy utána szóljanak másoknak és meg akarják nekik is mutatni, hogy milyen jól csinálod.

19. A különbség a győzelemhez vagy a vereséghez vezető út között leggyakrabban az, hogy abbahagyod-e vagy sem.

20. Én nem elsősorban gyerekeknek készítek filmeket, hanem a mindannyiunkban bennünk élő gyereknek, legyünk akár hat vagy hatvan évesek.

113 éve ezen a napon született Walt Disney, amerikai filmrendező, producer. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Walter Elias „Walt” Disney (Chicago, 1901. december 5. – Los Angeles, 1966. december 15.) amerikai filmrendező,producer és forgatókönyvíró, szinkronszínész és rajzfilmgyáros. A világ leghíresebb rajzfilmkészítője és egyik legnagyobb producere. Ő alkotta meg a Disneyland vidámparkot és hozta létre fivére, Roy O. Disney segítségével aWalt Disney Companyt. Ő és csoportja alkotta meg a világon ma legsikeresebb rajzfilmfigurák többségét, köztük Disney saját figuráját, Miki egeret.

megfutamodás

Paulo Coelho

“Megfutamodni a harctól, ez a legrosszabb, ami megtörténhet velünk.

Rosszabb, mint vereséget szenvedni, mivel a vereségből mindig tanulhatunk valamit, de a megfutamodással csak ellenségünk győzelmét hirdetjük.”

Paulo Coelho (portugál IPA: [ˈpawlu koˈeʎu]; Rio de Janeiro, 1947. augusztus 24.) brazil író. Az ENSZ békenagykövete.