Vándor, gyere haza!

Nem rég jelent meg Farkas Attila, alsósófalva szülöttjének első könyve, mely a külföldi munkavállalást a szerző tapasztalatai alapján taglalja. „Az a csodálatos külföld avagy Térj vissza, vándor, nem lehet két hazád” című kiadvány a „Nyugatot” ragadja ki a misztikumból, és belehelyezi a valóságba.

Forrás : Sóvidéki Regionális televizió.

Vándor, gyere haza!

Első hallásra Demjén Rózsi dala juthat eszünkbe, aki enyhe melankóliával veszi tudomásul, hogy elment a vándor, elvitte zsákjában a nyár minden ízét, erdők lombját s a rét tarka színét. Aztán a refrénben azt énekli: Jöjj vissza vándor, hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét, s akkor a szívünkben újra égnek a rég elfelejtett emlékek lángjai…

A vándorlás mindig hozzátartozott a kalandvágyó ember életéhez. Őseink sem bírtak egy helyben ülni, szállásterületeiket gyakran váltogatták. Aztán Szent István idejében megállapodtak. Letelepedtek a Kárpát-medencében. Igyekeztek azt belakni, megművelni, uralmuk alá hajtani. De volt azért bennük annyi kíváncsiság, hogy el-elportyáztak nyugatabbra is, az Óperencián túlra is, sőt meséink is tele vannak a szerencsét próbálni induló szegénylegénnyel, aki az átalvetőjében lapuló, otthon készült hamuban sült pogácsával feltarisznyálva elindult világot látni.

Juliánus barátot és Kőrösi Csoma Sándort őseink megkeresésének vágya keletre hajtotta. Fiataljaink már a középkorban megjárták a nyugati egyetemeket, tudásukat kamatoztatva, világlátásukat szélesítve hozták  haza értékes tapasztalataikat. A jobb élet reményében. Persze voltak társadalmi méreteket öltő kirajzások is, főleg a történelmi traumák, világégések mentén: elég ha csak Mohácsra, Trianonra, a gazdasági világválságra vagy ’56-ra, netán ’89-re gondolunk.

Az utóbbi évtizedek modern népvándorlásai azonban egész más keletűek. Hogy az Iszlám Állam  Európa gyarmatosítását célzó, menekülésnek álcázott  emberáradat-veszélyéről most ne is beszéljünk. Ott egészen másak az indítékok, a célok; és a következmények is. De tájainkon igenis látjuk immár két és fél évtizede, hogy szemünk láttára Erdély szép csendesen kiürül, elnéptelenednek falvaink, közösségeink, észleljük, miként csappan meg a középréteg, a fiatal munkaerő, hogyan lépnek olajra fiataljaink, látván, érezvén a kilátástalanságot, vagy éppen engedve a kényelem, a jobblét kísértésének. E folyamatok blog-témákban is lecsapódnak, nemegyszer tudományos kutatások és közbeszéd tárgyát képezik.

Ilyen világhálós jegyzetelés eredménye a  viszonylag fiatal ― amúgy y-nemzedéknek számító ― szerző naplószerűen könyvbe sűrített jelen írása is, amely nemrég jelent meg Csíkszeredában, szerzői kiadásban. (Farkas Attila: Az a csodálatos külföld, 2015, Csíkszereda).

Bővebben…

Juhász Ferenc: Kora esti ének

Kora esti ének

Juhász Ferenc: Kora esti ének

Szeretek én így, munka után, amikor elnehezül a kar
és komor háborgásaiban elcsitul a lélek,
könyökleni még sokáig szótalan,
a füst kis lobogói mellett lassan elmerengni,
mikor a fák már feketéllnek.

Amikor a szelíd, kora esti fényben
a nehéz, rézből vert levelek lélegzetét hallom,
s köztük, mint szív kigyúl,
s verdes az első piros csillag,
s az úton lágy döccenéssel rengeti
feszes tőgyét a csorda, amikor lealkonyul.

Ha arcomra pöccen egy-egy estéli bogár,
mulatok rajta, fölemelem, s útjára küldöm
a búgó kicsi vándort az esti homálynak,
s figyelem, ahogy röpül, mint pici lámpás,
s nekiszáll a nagy éji sötétnek
szerelmes párját keresni.

Keresni téged így indultam én is,
a mellemen átparázsló szívvel, vakon,
de tudtam, egyszer mégis megtalállak,
nem rejthet el a sötét két egy-fényű bolygót,
testvér-vonzású testet a kéken lehulló esti árnyak.

Virrasztani így, még munka után,
szeretek merengni, hallani,
hogy kezedtől az este lágy zajai szállnak,
a férfi-felelősség súlyát mérni bennem,
s figyelni lassan szárnya csattogását,
részeg rikoltását a ködben elhúzó vadmadárnak.

 Juhász Ferenc (Biatorbágy, 1928. augusztus 16. –) költő, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Juhász Gyula történész bátyja.