Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Szőkén, szelíden, mint a szél,
feltámadtam a világ ellen,
dúdolva szálltam, ténferegtem,
nem álltam meg – nem is siettem,
port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
minden levéllel paroláztam;
utamba álltak annyi százan
fák, erdők, velük nem vitáztam:
– fölényesen, legyintve szálltam
ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
nem erőszak, s akarat által,
ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
áradtam a világon által,
ahogy a sas körözve szárnyal:
fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
a dolgok nyáját terelgettem,
erdőt, mezőt is siettettem,
s a tüzet – égjen hevesebben,
ostort ráztam a vetésekben:
– így fordult minden vélem szemben,
a fű, levél, kalász is engem
tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott – azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítettem
és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.

49 éve, ezen a napon halt meg Váci Mihály, magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.

Piros Ildikó (Kecskemét, 1947. december 23. –) Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész. Első férje Pintér Tamás kaszkadőr, jelenlegi férje Huszti Péter Kossuth-díjas színművész.

Váci Mihály: Tiszta és jó

Váci Mihály

Váci Mihály: Tiszta és jó

Csak megmutatták és most jobban fáj, hogy
egy pillanatra láttam a világot,
csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
– mi az, amit nehéz lesz már elérnem:

mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
s közös beszédünk egy dologról áradt:
a bort dicsértük és az éjszakákat,
zenét imádtunk lámpák fénykörében,
lelket a más nyelven írt költeményben,
a szót ízleltük, – ki-ki a magáét,
dúdolva csak, kavargattuk a kávét,
néztük – a cigaretta hogy virágzik,
és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
bolyongva, szótlan is értettük egymást.
A boltívek alatt, a századok hajói
mélyén be jó volt egymásba karolni.
Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
perceken hányan nőttek a szívemhez!
Bocsássatok meg – de túl a határon
mennyi megértő, szerető barátom
került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
milyen hamar megérezték a lelket!
A lobogás a fontos ott, a láz szép
áramai, a szemben égő szándék,
a sugárzó öröm, mely leplezetlen
kérezkedik szívükhöz a szemedben:
az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
mindenki külön öleljen magához!

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;
s egy tekintetük elhitesse véled:
– szép dologért élsz – és érdemes élned

Forrás : Napi Vers facebook.

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító.

Váci Mihály : Azokhoz tartozom

Váci Mihály

Váci Mihály : Azokhoz tartozom

Azok közül való vagyok, kik reggelenkint
kiássák magukat a fáradság homokjából,
s a villamoslépcsőkön érzik az elkésett szél
iramát s kezük között a rézfogantyú
szelíd aranynak álmodja magát.
Azok közül való vagyok,
akiket átölelnek végtelen sokszor
a lendítőkerekek szoros körei,
akik körül vigyázva kígyóznak
halálos vezetékek,
s szívüket minden pillanatban megütik,
rángatják magasfeszültségű veszélyek,
akik évtizedeken át élnek
meztelen idegekkel
ott, ahol ólomlemezek védelme nélkül
a finom műszerek is megbénulnak,
akiknek agya ott sajog, ragyog, világít,
ketyeg védtelenül
a Röntgen-mezőkben,
ahol az órákat is félve lecsatolják.
Azokhoz tartozom, kik a napok
felettük átlengő csille-sorát
megtöltik barna gondjaikkal,
kiknek bal karja átkarol engem
s jobb keze biztatva megáld.
Öklükön pihen meg a homlokom,
az ő fáradságuk visz haza,
ha botlok – lábukkal botladozom,
s ha igazam van,
az létük igaza.

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk.

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.

Váci Mihály : Szelíden mint a szél

Váci Mihály

Váci Mihály : Szelíden mint a szél

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   feltámadtam a világ ellen,
   dúdolva szálltam, ténferegtem,
   nem álltam meg – nem is siettem,
   port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   minden levéllel paroláztam;
   utamba álltak annyi százan
   fák, erdők, velük nem vitáztam:
   – fölényesen, legyintve szálltam
   ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   nem erőszak, s akarat által,
   ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
   áradtam a világon által,
   ahogy a sas körözve szárnyal:
   fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   a dolgok nyáját terelgettem,
   erdőt, mezőt is siettettem,
   s a tüzet – égjen hevesebben,
   ostort ráztam a vetésekben:
   – így fordult minden vélem szemben,
   a fű, levél, kalász is engem
   tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
   nem lehetett sebezni engem:
   ki bántott – azt vállon öleltem,
   értve-szánva úgy megszerettem,
   hogy állt ott megszégyenítetten
   és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   jöttömben csendes diadal van,
   sebet hűsít fényes nyugalmam,
   golyó, szurony, kín sűrű rajban
   süvített át, s nem fogott rajtam,
   s mibe naponkint belehaltam,
   attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.

44 éve ezen a napon halt meg Váci Mihály, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.