Závodi Gábor: Sírva jövünk a világra

Závodi Gábor: Sírva jövünk a világra

Sírva jövünk a világra,
mikor az első levegő éri a tüdőt.
Maradnánk még, de hiába,
hiszen fogyni kezdett lassan az időnk.

Ketyeg az óra, kegyetlenül ketyeg.
A szívünk lüktet,
s benne a vér az élet jele,
mégis hordja a halál kegyetlen üzenetét.

Mi egyszer elindult az valahol megáll.
Csak az űrben létezik a végtelen,
hisz e tridimenziós ócska testünk
az időt legyőzni képtelen.

Ne légy kevesebb, mint aki vagy,
de lehetsz-e több még, mint aki lettél?
És többet ér-e egy bátor gondolat
egy nyíltan vállalt gyáva tettnél?

Erősebb-e ki sírni szégyell,
ha a bánatól eltompul az agy?
S ha az örömtől a könnyed csordul,
ki mondja akkor, hogy gyenge vagy?

Hát tégy valamit, hogy fent maradj,
s ha testeddel majd a porba érsz,
emlékszik rád majd valaki,
vagy csendben a feledés homályába mész?

Minden óra lejár egyszer.
Lassul a ritmus, halkul a hang.
A szív is egyre gyengébben ketyeg,
ha kondulni készül a nagy harang.

S ha megérte, mit megéltél,
s ez az egész nem volt hiába.
Mosolyogva távozol,
pedig sírva jöttél a világra.

Závodi Gábor (Budapest, 1964. április 23.) Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, szövegíró, zenei producer, billentyűs.

Hivatalos facebook oldal itt.

Hivatalos youtube csatorna itt.

Kulka János Tamás (Budapest, 1958. november 11.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

 

Üzenet

“Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak, és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi.”

“Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt fagyos szél és perzselt a nap és nemsokára talán utolsó leszek az utolsók között.

De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok. Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük.”

(Régi Kalotaszeg – részlet)

41 éve ezen a napon halt meg Kós Károly magyar építész, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk

Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

Honeybeast : A lényeg

Honeybeast : A lényeg

Hadd lássam: hol van a kezetek?
Jó helyen van, a helyén a szívetek
Nincs másom, csak a hangom
Meg amibe mondom
(Már ha el nem rontom)
A szavakat

Itt volnánk ismét veletek
Itt vagytok, hát gyertek közelebb
Megsúgom, az igaz útba belegabalyodtam
De lekanyarodtam

Csak a szív az, ami számít
Az a lényeg, amit érzek
De a szív sem lát már semmit
A kút túl mély, amibe nézek

A színpad kész, húzzuk a szekeret,
A sztárvendég nem más, mint a szeretet
A potmétert – olyan félénk – neki oldatoltuk
(De becsomagoltuk az üzenetet)

Jó estét, hölgyeim, uraim!
Rendben vannak a dokumentumaim
Rendben van a pedigrém
Meg a vallásom
Az élni akarásom

Mutatóujj megfeszül, enged a ravasz
Az utolsó lehet éppen ez a tavasz
Jön az éjfél, nem is éltél
De gonoszul néznek a pirézek!

Kicsi voltam, kicsi lettem, kicsi leszek
Idegenben, a malomba beleveszek
De lapulnék, hova bújnék
Gyilkosok a réten, minden téren

Fura csapdák, csupakabrák, piti ebek
Kicsinálnak – csiripelték a verebek
Belesétál mulya ember
A fekete tóba – szar a melója

A szemedbe vigyoroghat, aki savaz
Az utolsó lehelettel is odaszavaz
Ahol éppen kicsinálják
Ügyi mutyi pénzek, na mi a lényeg?

Jó látni, hogy fenn van a kezetek,
Jó helyen van, a helyén a szívetek
Nincs másunk, csak a maradásunk,
Az élni akarásunk
Rövid eset

A Honeybeast magyar alternatív rockegyüttes, amely ezen a néven 2011-től működik, történetét azonban – más, hasonló néven, némileg eltérő formációban – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.

Az – akkor még – Honey Bee zenekar 2005-ben alakult Szegeden a Smarties nevű formáció utódjaként, Bencsik-Kovács Zoltán dalszerző/gitáros, Tatár Árpád gitáros és Czutor Anett énekesnő kiválásával. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Kiszin Miklós basszusgitáros (Ganxsta Zolee és a Kartel), Kovács Tamás dobos (Nevergreen, Dystopia) és Hodászi Klára (Nox, Zanzibar, Janicsák Veca) hegedűs-vokalista, így alakult ki az első felállás.

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) költő, műfordító.

könny. üzenet.

Ma a halottak napja van! Nem a csüggedés merev fájdalmával, de a kegyelet meghatottságával lépünk e hantokhoz, s egy könnyet ejtünk… rájok, koszorú gyanánt…

Ez a könny, mely beszivárog a rögökön át az életrehívó emberi akarat igaz csöppje… súgja meg a halottaknak valamennyink hívó üzenetét…

Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – BudapestJózsefváros, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.

halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorumkeresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológiailag a »szenvedő egyház« (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.

Minden elhunyt hívő lelke, Isten irgalmasságából békességben nyugodjék: az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Ámen.

Kern András : Pont kukac hu

Kern András : Pont kukac hu
Fütyülni nem tudok, pedig jó lenne
Zsebre dugott kézhez igen jól menne
Kalapomat félig szemembe húzom én
És sétálok az utca közepén

E-mailem nincsen, nem üzen senki
Faxom sose volt, mért kéne venni?
Lehet, hogy egy kicsit bediliztem én
Csak sétálok az utca közepén

Már az gyanús nagyon, hogy nincsen mobilom,
Nem vagyok se Westel se Pannon
És ha kérdezed, hogy mi az internet
Hát Isten bizony nem tudom!

Valami hu pont kukac hu
Dupla vé hu és megint hu

Részvényem nincsen, és nem kell dzsip sem
A GDP is hidegen hagy, azt viszont fixen
A parkolójegyet kivenni nem tudom,
S a Multiplex egy külön fájdalom!

Mit nekem BUX vagy nézettségi index?
És filteres teának nézek minden mini discet.
Lehet, hogy már végleg eltévedtem én
Csak sétálok az utca közepén

Nekem a Road Show azt jelenti, hakni
És virtuális szobában nem tudnék lakni
Nekem programozhatatlan minden videó
S nincs digitális autórádióm

Én nem klikkelek, ott lenni szeretek
Én nem használok egereket!
És ha kérdezed, hogy mi az internet
Hát Isten bizony így felelek:

Valami hu pont kukac hu
Dupla vé hu és megint hu

Valami hu pont kukac hu/Fütyülni nem tud pedig jó lenne
Dupla vé /zsebre dugott kézhez igen jól menne
Aftadam-da dam, te déj dá-dám-bá-bám
Tö réj bá dám dá dám tö rim bá dáj ri bám

Valami hu pont kukac hu/E-mailje nincsen, nem üzen neki senki
Dupla vé /Faxa sose volt, mér’ kéne venni
Aftadam-da dam, te déj dá-dám-bá-bám
Csak sétálok az utca közepén

Valami hu pont kukac hu/Részvénye nincsen és nem kell neki dzsip sem
Dupla vé /GDP is hidegen hagyja, azt viszont fixen
Aftadam-da dam, te déj dá-dám-bá-bám
Hádebippápáppá déj-dü-bám-bá-bám

Valami hu pont kukac hu/Mit neki BUX vagy nézettségi index
Dupla vé /És filteres teának néz minden mini deiscet
Aftadam-da dam, te déj dá-dám-bá-bám
Csak sétálok az utca közepén

Valami hu pont kukac hu/Neki a Road Show azt jelenti, hakni
Dupla vé /És virtuális szobában nem tudna lakni
Aftadam-da dam, te déj dá-dám-bá-bám…….

Törőcsik Mari: Isten üzent nekem

Törőcsik Mari: Isten üzent nekem

A színészlegenda életművét jól ismerjük, de a vele történt csodaszámba menő eseményekről kevésbé hallottunk eddig. Ezekről mesél a Nemzet Színésze.

tm2.jpg– Gazdag, sikeres pályafutást mondhat magáénak, holott az sem volt biztos, hogy épen megéri a felnőttkort.
– Kisgyerek voltam, a nővérem iskolai kirándulásra indult a Tiszához. A nagyapámnak szikvíz üzeme is volt, a három unokája kapott tőle színes kicsi szódásüvegeket. Rohantam az egyik üveggel a nővérem után, hogy vigye magával, de elestem, és felrobbant a kezemben az üveg. Elöntötte a vér az arcomat. Anyám odaszaladt, felemelt, és amikor meglátta, hogy nem a szemem ment ki, hanem épp mellette sérült meg az arcom – még most is látszik a vágás –, eldobott, és elájult. Mondta is neki utólag az orvos: örüljön neki, hogy úgy dobott el, hogy nem sérült meg még súlyosabban a fejem.
– Mikor történt ez?
– Öt éves lehettem talán.
– Csodának tartja ez az eseményt?
– Nézze, ha nincs szemem, én ma nem vagyok színész! De van még ehhez hasonló történetem. A második világháborúban golyót kapott a lábam. Kiszöktem ugyanis a bunkerből, mert láttam, hogy gyönyörű csíkokat húznak a repülők. Anyám nem vette észre, hogy kimentem, csak amikor felkiáltottam fájdalmamban. Akkoriban nem voltak ott orvosok. A patikus felforrósított egy ollót, és levágta a kiszakított részt a lábamról – a golyó szerencsére nem maradt benn. Ha az a lövés egyetlen centivel lentebb talál el, ma szintén nem lennék színésznő. Ha a térdemet találta volna el a golyó, még ma is nehezen hoznák rendbe a lábamat, de akkor, ott erre nem lett volna lehetőség. Soha többé nem tudtam volna rendesen járni.
– Úgy tudom, súlyos közlekedési balesete is volt.
– Egyszer elaludtam vezetés közben. Rengeteget dolgoztam, a színészet sok utazással jár. Arra ébredtem, hogy egy vastag fának hajtottam a kocsimmal. Teljesen összeroncsolódott az autó eleje, a kormány szorosan nekem nyomódott, alig tudtam kiszabadulni. Hátra kellett másznom, úgy jöttem ki valahogy. És akkor láttam, hogy azért nem lett komolyabb bajom, mert sok nagyobb bokor állt a fa előtt, és azok lefékezték az autómat. Emlékszem, ahogy elegáns öltözékben, tűsarkúban, kalapban kiálltam hajnali egy órakor az út szélére stoppolni. A rendőrök később hívtak, hogy megtalálták a kocsit.
– A sort egy földrengés folytatja.
– Így van, ez Peruban történt. Egy csodálatos és biztonságos limai szállodában laktunk: rengésbiztos falak, csupán 4 vagy 5 emelet, tehát nem toronyház. Ez nagy előny, mert amikor az a bizonyos földrengés megtörtént, egy másik, magasabb hotelben sokáig bent rekedtek az ott tartózkodók, mert elmozdult az épület, emiatt nem lehetett használni a lifteket. Makk Károllyal és a Hungaroring akkori igazgatójával voltunk akkor épp Peruban. Olyan erős földrengés jött, hogy 2 perc 40 másodpercig tartott. Ez iszonyúan hosszú idő. Az erőssége is nagy volt, 8,5-es. Kivágódtak az ajtók, becsapódtak, újra kivágódtak. Amikor az egész véget ért, csak akkor vettük észre, hogy közöttünk van egy bennszülött takarító. Képzelje el, hogy élhettük át az egészet, ha közben észre sem vettük, hogy egy ismeretlen ember odakerült mellénk! Minden a földön volt, egyetlen tárgy nem maradt a helyén, a cigarettám a földön, az öngyújtóm a földön, a képek leestek a falról. És akkor megláttam, hogy a telefonom a helyén maradt, előtte pedig két papírfotó: Maár Gyula és Maár Teréz, a férjem és a lányom.

Néztem, néztem, aztán letérdeltem és elkezdtem imádkozni. Hát ez hogy lehet?

Hogy lehet, hogy két papírkép a helyén marad, miközben minden szanaszét hever a földön? Utólag láttuk, hogy a sztrádán is hatalmas hasadékok nyíltak.

Borzalmas élmény volt, de az a két fotó el sem mozdult a helyéről.

Akkor biztos voltam benne, hogy ezzel Isten azt üzeni nekem, hogy minden rendben lesz.

– Néhány éve a klinikai halál állapotába került, de visszatért.
– Nemrég mondtam nevetve a lányomnak, hogy az Isten visszaadott, de nagy árat kellett fizetni érte, mert maradt egy halott rész az agyamban. Ötödik éve egyre nagyobb görcsben van az egyik kezem, folyamatosan növekszik a fájdalom.– Ennek ellenére most is két filmben szerepel, színpadon játszik. Szerintem ez az igazi csoda. Mi az, ami tűzben tartja, ami erőt ad Önnek, hogy tovább maradjon a pályán?

– Maár Gyulával készítettek egy interjút, amiben a kórházba kerülésem is szóba került.

Úgy volt, hogy csak egy vizsgálatra megyek be, ő lent megvár az autóban, és hamar megyünk is tovább. Aztán kapott egy telefont, hogy a klinikai halál állapotába kerültem. Két és fél hónapig voltam intenzív osztályon. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy minden reggel másképp kaparta össze magát ebben az időszakban, hogy élni tudjon, de abban biztos volt, hogy Mari visszajön. Így mondta: – Őbenne van valami különleges emberi tartás, amivel még soha nem találkoztam. Ez hasonlóan különleges tehetséggel párosul. Elvárom tőle, hogy éljen engem is túl. Ha ő menne el előbb, nekem végem van. Megállnék, és nem tudnám, hogyan kell tovább élni – fogalmazott velem kapcsolatban. Amikor ezeket a szavakat meghallottam, elkezdtem sírni.

tm3.jpg– Az egész ország ismeri Önt, mindenkiben él valamiféle kép a személyével kapcsolatban. De saját maga szerint kicsoda valójában Törőcsik Mari?

– Nehéz kérdés, kedvem lenne kikerülni a válaszadást. Mindenki azt hiszi, hogy az idő múlásával többé válik – természetesen így vagyok ezzel én is. Más szakmákra is igaz, de a színészetre különösen áll, hogy ha valaki emberileg romlik, akkor romlik a munkája is. Abban ringatom magam, hogy azért szeretnek olyan sokan, még a fiatalok is felnéznek rám, mert talán még mindig tudok valamit adni, amin elcsodálkoznak. Abban ringatom magam, hogy talán nem romlottam emberileg, mert nem romlottam a színészet terén. Igazából a kérdésére nem is én tudok válaszolni, hanem az, aki engem lát.

– A kérdésem részben arra is vonatkozott, hogy látjuk-e az igazi Törőcsik Marit a színpadon, a vásznon. Mennyire van ott az ember a szerepben?

– Nézze, én nem bírom elviselni a színjátszást. Major Tamás rendező mondta, amikor hallgatóként a negyedéves vizsgán látott, ahonnan a Nemzeti Színházba is kiválogatta a leendő színészeket, hogy: „Törőcsik, maga nem tud semmit.”

Mondom neki: így van, de mit csináljak… Azt felelte: „Semmit. Majd leírják magáról, hogy nem jön át a rivaldán. De egészen kivételes ízlésre vall, hogy maga képtelen használni az általam annyira gyűlölt általános színészetet. Maga nem játszik, hanem létezik. Ehhez majd szép lassan megtalálja a megfelelő formákat.”

Ennek megfelelőn igyekeztem élni.

Találkoztam nemrég a Saul fia című film főszereplőjével, egy díjat adtam át neki, és akkor mondtam, hogy mindig úgy akartam játszani, ahogy ő teszi. Létezni – ez az igazi színészet, amihez nem könnyű megtalálni a formákat.

– Aki tehát látta Törőcsik Marit valamilyen szerepben, az ismeri a valódi Törőcsik Marit?

– Talán elmondható, hogy igen.

Törőcsik Mari (Pély, 1935. november 23. –) a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari– és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Törőcsik Mari a valaha legtöbbet díjazott magyar színésznő. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is.