jótanácsok 2019-re.

2019-ben sem kell megváltanod a világot, csak :
szeress jobban,
ölelj szívből,
nevess többet,
örülj mindennek,
mosolyogj gyakrabban,
imádkozz sokat,
beszélj kedvesen,
higgy erősebben,
szólj gyengédebben
és élj boldogabban.

Lippai Marianna

Lippai Marianna és története.

újévi fogadalmak

Újévi fogadalmak

Ferenc pápa  listája

Ne pletykálkodj.
Ne pazarolj.
Szentelj időt másokra.
Ne költs feleslegesen.
Találkozz a szegényekkel testközelből.
Ne ítélkezz mások felett.
Barátkozz azokkal, akikkel nem értesz egyet.
Köteleződj el.
Tedd szokásoddá, hogy kérj az Úrtól.
Légy vidám.

Ferenc pápa (latinul: Franciscus, született: Jorge Mario Bergoglio; Buenos Aires, Argentína, 1936. december 17. –) a római katolikus egyház vezetője 2013 óta, a 266. az egyházfők sorában. A bíborosi testület 2013. március 13-án választotta pápává. A pápai székben XVI. Benedeket követi, aki 2013 februárjában mondott le önként a pápai tisztségről. Ferenc az első jezsuita egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli félgömbről, valamint az első nem európai pápa III. Gergely óta.

keresztény példaadás.

A mai ember, minden látszat ellenére, gyönge és esendő. Állandó aggodalomban él, mert bizonytalan nemcsak a jövője, hanem a jelene is.

A bizonytalanság és az élet sivársága felébresztette lelkében a vágyat a becsületesség, az egyenesség, az őszinteség, az igazság és az igazságosság iránt, s örül, ha kiegyensúlyozott, erőt, biztonságot, szeretetet, bátorságot sugárzó személlyel találkozhatik.

Hogy emberi mivoltát megőrizhesse, meg kell szabadulnia a dolgok, a merőben földi célok uralmától, az egydimenziós élettől és életfelfogástól. Meg kell tanulnia, hogy időnkint magába térjen, saját lelkébe visszavonuljon, önmagát emberi rendeltetése felől megkérdezze.

S a keresztény ebben lehet embertársai segítségére.

Embertársaink nem a prédikációnkra kíváncsiak, hanem a Krisztus szeretetéből élő keresztény tanúságtételt akarják látni. Ne fosszuk meg őket ettől.

Újév napján vagyunk, legyen egész esztendőre szóló komoly feltételünk: a keresztény példaadás.”

(Újév, 1974)

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.

37 éve ezen a napon halt meg Márton Áron az erdélyi katolikus egyház püspöke, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

vers újévre

Adjő, bús furcsaságok éve…
Nem történt semmi új dolog,
A Föld sem rosszabb, sem jobb nem lett,
Ő úgy, ahogy tud, úgy forog.”

98 éve ezen a napon halt meg Ady Endre, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Ady Endre, teljes nevén: diósadi Ady András Endre (Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, Terézváros,1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja.

ROLE : Pille : Adjon Isten minden jót, minden jót.

ROLE : Pille : Adjon Isten minden jót, minden jót.

Adjon Isten minden jót, minden jót,
Jobb időt, mint tavaly volt, tavaly volt,
Sok örömet e házba, e házba,
Boldogságot hazánkba, hazánkba.

Adjon Isten mind jobbat, mind jobbat,
Ne csak mindig a rosszat, a rosszat.
Mitől félünk, mentsen meg, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg, legyen meg.

A ROLE együttes története egy igazi kusza mese tele örömökkel, válságokkal ,álló örvényekkel, száguldással .de egy dolog biztos: ma is él ,működik. A lehető legszínesebb, legváltozatosabb, külömböző érdeklődési körű alkotó emberekből állt, egyszerre jelen és múlt.mégis mindig jövőbe tekintő csapat. Csapattársak jönnek, távoznak, rendszerek változnak és természetesen a ROLE is változik.

Jelenlegi felállás : Balázs Zoltán – dobok, perkúciós hangszerek, Bodor Emese – ének, billentyűs hangszerek, Nagy Edina – perkúciós hangszerek, Nagy Ferenc – basszus gitár, Nagy Tivadar – gitár, hegedű, vokál, Salamon Orsolya – fuvola, furulyák, perkúció, Sántha Zsuzsánna – ének, billentyűs hangszerek.

ROLE hivatalos honlap itt, hivatalos facebook oldal itt.

A “Pille” rockballada , történet egy átlag ember sorsának fejezeteiről, amely ugyanakkor tágabb értelemben – kivetítve, a magyarság,vagy-még szűkítve a kört- csángóság sorsára is érvényesek. A ballada vezérfonalát, gerincét a népdalok, népszokások képezik.

Képzeletbeli utazásra hívjuk közönségünket a hagyományok szárnyain Csíksomlyótól-Gyímesbükkig, Pusztinától-Rekecsinig, majd mintegy kört leírva a csodálatos Gyímesek völgyén át visszatérve Erdély szívéig.

Szeretnénk, ha közismertté válna, hogy a csángók olyan ősi hagyományokat, változatos népi kultúrát őriznek, amely különleges értéket jelent.Ugyanakkor fellelhető népművészetükben a csak rájuk jellemző, különleges életmódjuknak köszönhető sajátos életfelfogás -gondolatiság is.

Ezen érzések, érzelmek, gondolatok, eszmék tolmácsolására a ma zenéjének különféle formáit, eszközeit találtuk a legmegfelelőbbnek, hogy íly módon új nézőpontból, a fiatalok számára is érthető “lencsén keresztül” mutassuk be kulturális örökségünk eme értékeit. Az átdolgozásokban gondosan ügyeltünk a népdalok szöveg, ritmus és dallam világára, vigyáztunk, hogy ne elvegyünk az értékükből, hanem inkább megpróbáltunk hozzáadni valamit önmagunkból.

Arany János : Alkalmi vers

Arany János : Alkalmi vers

Az uj évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kivánni még
Ily áldott időben? –
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

A biró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, –
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj’ Isten, mi minden nincs
Ez uj esztendőben!

1853

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

A Kaláka Kossuth-díjas magyar együttes, amely 1969. november 26-án alakult Budapesten. A kaláka népi kifejezés, jelentése „közös munka”, eredetileg házépítést jelentett.

Az együttes alapító tagjai: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Mikó István és Radványi Balázs. Később Mikó Istvánt Dabasi Péter, majd Huzella Péter váltotta, aki 20 évig zenélt a zenekarral (1975-1995-ig) (korábban egy rövid ideig Kobzos Kiss Tamás is játszott az együttesben), aztán Becze Gábor érkezett. A jelenlegi felállásban 1996 óta játszanak.

1980 óta rendezik meg minden évben a Kaláka fesztivált a diósgyőri várban és egyéb miskolci helyszíneken.

Weöres Sándor: Újévi köszöntő

Weöres Sándor: Újévi köszöntő

Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.

Weöres Sándor (IPA: [‘vœrœ∫ ‘∫a:ndor]; Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.