tükör. valóság.

A tükör a valóságot tükrözi, de mindenki máshonnan néz bele. (…)

Az emberek más-más irányból néznek a tükörbe, de a tükör ugyanaz, és ugyanazok a dolgok tükröződnek benne.

129 éve ezen a napon született Agatha Cristie, angol írónő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Agatha Christie (Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes.

Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a harmadik legnagyobb példányszámban az egész világon.

Színpadi darabja, a The Mousetrap (Egérfogó) tartja az első előadást követően a leghosszabb időn át játszott előadás rekordját: elsőként 1952-ben mutatták be az Ambassadors Theatre-ben Londonban, és még ma is (2017) játsszák.

folytatás.

Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy megláthassa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké.

140 éve, ezen a napon született Krúdy Gyula magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.

2arc – Hmmm

2arc – Hmmm

Homályos tömeg csendje vetéli gondolataimat
Ugyanaz a hely megin’ és ugyanaz a fenyőillat
Ugyanaz a séta, ugyanazok a tekintetek
Könnyes meggyötört arcok, túlterhelt lelkiismeretek
Némán bámulunk egymásra, a koporsóban ez ő?
Istenem, vajon ki lesz a következő?
Túl sokszor néztük már végig ezt… túl sokszor
Értelmetlen mondatokból a fejembe’ túl sok szól

Tudom, sokan vannak, ‘kik úgy látják e világot
Akár, újszülött csecsemő röntgenén a rákot
De most figyelj oda, ez a baromarcú mit tol
‘Mikor a sátán füledbe suttog, ‘s emlékekkel gyilkol
Az öngyilkosság nem kiút, az önpusztítás sem az
A sírodon már lényegtelen, virág nő-e vagy a gaz
Nem mindig egyszerű megbékélni önmagaddal
Én se így beszéltem rég
De tévedtem, erről szól maga a dal
… hmm

Én azt mondom, minél hamarabb állj le és nézz szét
Mindenki téved, tedd lejjebb a mércét
Jó tudni, mit tennél máshogy, ha a sors megjutalmazna
Lehet tegnap hibáztál, de a holnap tegnapja az ma
Az Úr tudja miben élsz, azt is, mért nem hiszel benne
Sose vess véget az életednek és már volt értelme
Minden elmúlik, a kilátástalanság is
Hidd el nekem ott, ahol élsz, van egy másik világ is
… hmm

Ébredtem padokon, lépcsőkön elnyúlva
Lebújba meg sárba feküdve, nem elbújva
Volt olyan nőm is, akit-bár én szerettem-
Sírva mondta a szemembe, hogy boldogtalan mellettem
Ahhoz, hogy önzetlenül megtudj becsülni valakit
Előbb mindig mindenből kell tanulj valamit
Minden érem kétoldalú, boldogság vagy sírás
Elvesztettem a fejem, így hát nekem maradt az írás

Veszélyes az élet iskolája, feltűnt nekem nemrég
Minél tapasztaltabb vagyok, mintha egyre hülyébb lennék
A nő gondol egyet, ‘s lelép, de a span az span
Gondoltam régebben, aztán lassan-lassan
Láttam a bajban, tizenötből tizenhárom otthagyna
‘S eszembe jut (Andi?), tizenkét óra melót hátrahagyva
A tekintet, mivel néz, de már (…) hidd el nincs havered
Aki fogja a kezed a kórházba és ott alszik veled
… hmm

Két arcom van, egy tróger meg egy szentimentális
Ha tisztellek, akkor is ott leszek, amikor az ágytál is
Lehet te is a kurva melóból tartasz haza
Innál pár sört, mint mindenki, akinek tele a fasza
Légy kreatív, vegyél ma virágot neki, ha nem retek
‘S, ha összefutunk, cserébe ezér’ egy sört fizetek
Lehet nem érted, ép elme mért mond ilyet, én értem
De így legalább ennek a dalnak lenne valami értelme
… hmm

Rozsdás, falusi öregasszonynak látszó
Szűz Mária ikon mellett a kék, sárga, piros zászló
Szókratész mondása az öreg Ceau(sescu) idejéből
Ottfelejtve talán, hogy tanulj a hibáidból…miből?
Még olajfesték, szürke fal és két szürke egyén
Hogy időben láttam, segített, ne kerüljek oda én
Néhány szar iskolapad, uniós pénzből gondolom
Ilyen nálunk (…), túltesz minden gondodon

Mikor jössz mifelénk? Jövök tesó, ahogy tudok
‘S eszembe jut, mennyi alkalmam lett volna
Ha nem rúgok be helyette, minden kibaszott este
Most itt vagyok, csak neki már koszorúk alatt a teste
Mindenki döntse el, mit akar életében elérni
És, hogy két temetés közt marad-e ideje élni
Miért? Milyen árat fizet? Mer’ a döntéseiért
Ami visszajár, vagy senkit sem érdekel vagy senki se ért

2 Arc eredeti nevén Mikó Attila, erdélyi származású rapper.

Hivatalos 2 Arc soundcloud csatorna itt.

Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapját 2003. óta minden év szeptember 10-én tartják az IASP (International Association for Suicide Prevention) kezdeményezésére a WHO közreműködésével. A világnap minden évben más témát tart fókuszban.

egy Lélekben. egy test.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből, 1Kor 12,3b-7.12-13

Testvéreim!

Senki sem mondhatja magától: „Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.
A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is.
Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk.
Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.
Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál első levele a korinthosziakhoz a Biblia újszövetségi iratainak részét képező levél.

A levél feltehetőleg Kr. u. 51-52. körül keletkezett görög nyelvű ókeresztény irat, az újszövetségi kánonban az apostoli levelek egyike.

jó ész. használata.

Amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataik különböző utakon járnak s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük.

Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja.

368 éve, ezen a napon halt meg René Descartes francia filozófus. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

René Descartes (ejtsd: röné dékárt), latinosított nevén Renatus Cartesius (La Haye (ma Descartes), TouraineFranciaország, 1596. március 31. – Stockholm, 1650. február 11.francia filozófus, természetkutató és matematikus.

egy Lélek. egy test.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből, 1Kor 12,3b-7.12-13
Mi mindannyian egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által.

Testvéreim!
Senki sem mondhatja magától: ,Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által.

A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.

A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.

A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test.

Így van ez Krisztussal is.

Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.

Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál első levele a korinthosziakhoz a Biblia újszövetségi iratainak részét képező levél.

A levél feltehetőleg Kr. u. 51-52. körül keletkezett görög nyelvű ókeresztény irat, az újszövetségi kánonban az apostoli levelek egyike.

más eredmény.

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.

Albert Einstein (Ulm, Württemberg, Németország, 1879. március 14. – Princeton, New Jersey, USA, 1955. április 18.) elméleti fizikus; tudományos és laikus körökben egyaránt a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják.