Placid atya: A túlélés szabályai

Placid atya: A túlélés szabályai

Első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb leszek, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiámra szükségem van.

Mi ezt úgy csináltuk, hogy nem engedtük, hogy valaki is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni, akkor az első fél mondat után leállítottuk, és azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról.

A tíz év alatt annyi szakmát tanultam, hogy borzasztó. (…)

A második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre.

Nem volt könnyű megtanulnunk ott abban a nyomorúságban, hogy az életnek vannak apró örömei.

Észre kell venni, és meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. (…)

Most jön a harmadik szabály: Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos.

Ez mozgósítja az energiákat. (…) Ez apróság, de rengeteget jelentett az önbecsülésünknek.

Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni.

Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők.

A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.

Nekünk hívő embereknek volt hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe, és ezért nekünk könnyebb elviselni a szenvedést.

Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt.

Forrás: Szent Ferenc Alapítvány facebook.

Olofsson Placid, születési neve Olofsson Károly (Rákosszentmihály, 1916. december 23. – Budapest, 2017. január 15.) bencés szerzetespap, tanár. Az apai ágon svéd származású Placid 1933-ban lépett be a Szent Benedek Rendjébe, hat évvel később szentelték pappá.

1946-ban a Gulagra internálták koholt vádak alapján, ahol tíz évet töltött. Itt találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban. Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást.

bencések (másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend) – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti, rövidítve: OSB – a római katolikus egyház és a kereszténység első szerzetesrendje, amelyben Szent Benedek reguláját követik, későbbi szabályokkal és modern szokásokkal kiegészítve. A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesek nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját. Bár a Bence név a Vince egyik formája, és nem a Benedeké, a Benedek-rendi elnevezést Magyarországon a Bencés név váltotta fel.

A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán.

túlélés.

Legnagyobb kalandjaink túlélések. Noha egyetlen porcikánk sem kívánta, a halál torkába pottyanunk, és küzdenünk kell vele a végsőkig.
Olyan határokat feszegetünk, amelyekről soha nem gondoltuk, hogy a közelébe kerülhetünk, vagy netán átléphetők. A történet azonban a miénk.
Elmesélhetjük egymás szavába vágva a társaságban, hogy kivel, hogyan, mi történt. Előadhatjuk olyan színesen, hogy szinte filmre kívánkozik.
De mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy hegymászás közben valójában önmagunkat építjük, életünk történetének elemei ott és akkor állnak össze mesés egésszé.

5 éve, ezen a napon tűnt el Erőss Zsolt, erdélyi születésű székely hegymászó. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Erőss Zsolt (Csíkszereda, 1968. március 7. – Kancsendzönga, 2013. május 21. körül) erdélyi születésű székely hegymászó, aki első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.

Túlélj. Élj!

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant .
Megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket
és elfelejteni az elfeledhetetlent.
Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban ,
akiktől sosem vártam volna.
Öleltem , hogy védelmet nyújtsak…
és nevettem mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek – de sokszor el is utasítottak
Előfordult olyan is , hogy szerettek,
de nem tudtam visszaszeretni .
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szeretetet
és esküdtem örök hűséget,de
volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.
Sírtam zenehallgatás vagy fényképalbum lapozgatása
közben és felhívtam valakit,
csak azért , hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly , hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem , meghalok a vágytól és
féltem , hogy elvesztek valakit aki
nagyon fontos számomra ( a végén mégis elment )
DE TÚLÉLTEM.
És még most is élek !
Az életet nem csak túlélem …
és Neked sem ajánlom , hogy ezt tedd … ÉLJ !
A harcba elszántan kell menni ,
az életet szenvedélyesen átölelni,
emelt fővel veszteni
és merészen győzni .
Mert a világ a bátraké és az
ÉLET TÚL SOKAT ÉR
ahhoz , hogy jelentéktelenné váljon !

Sir Charles Spencer Chaplin (közismertebb nevén Charlie Chaplin, London, 1889. április 16. – Vevey, Svájc, 1977. december 25.) angol filmrendező, forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, vágó, filmproducer.

Messi : Ne ess el.

When the outside world wants to bring you down, count on what’s inside to keep you up.
Cuando la vida te golpea y te quiere derribar, sé fiel a ti mismo para seguir en pie.
Amikor a külvilág és a körülmények le akarnak nyomni, számíts arra ami belül van, hogy felemeljen.

They say Messi doesn’t talk much.They’re wrong.
He’s been preaching to us all along.
If you look you can hear him.
He is saying : Don’t go down, brothers and sisters. Don’t go down.
When life kicks you, tries to tackle you, don’t go down.
When your legs are heavy, and your lungs are burning, don’t go down.
When you have every reason to go down, do not go down.
You can’t define the odds when you’re down.
You can’t make someone to believe you when you’re down.
Messi’s spreading the word.
Don’t let things of the outside be stronger than the things on the inside.
Because life has more in store for you, if you just stay up.

Azt mondják Messi nem beszél sokat.Tévednek.
Végig nekünk prédikál. Ha odafigyelsz hallhatod. Azt mondja : Ne ess el, testvérem, ne ess el.
Ha az élet megrúg, megpróbál kibotlasztani, ne ess el.
Mikor a lábaid nehezednek és a tüdőd ég, ne ess el.
Mikor minden okod megvan rá hogy eless, ne ess el.
Nem tudod befolyásolni az esélyeid ha leestél.
Nem tudod hogy higgyenek benned mikor lent vagy.
Messi terjeszti az igét.
Ne hagyd hogy a külső dolgok erősebbek legyenek mint a belsők.
Az élet sok mindent tartogat számodra, csak maradj fenn.

Forrás : Lionel Messi facebook oldala.

Lionel Andrés Messi (Rosario, 1987. június 24. –) argentin labdarúgó, jelenleg a spanyol FC Barcelona és az argentin válogatott játékosa. Messi generációjának egyik kiemelkedő játékosa, aki fiatalon lehetett az Aranylabda- és FIFA az év játékosa szavazás jelöltje, 22 éves korára pedig mindkét díjat elnyerte. Rendelkezik spanyol állampolgársággal, ezért európai játékosnak is számít. A legtöbben a világ legjobbjának tartják az utóbbi időben középcsatárként játszó labdarúgót.

2009 és 2016 között ötször is megkapta az Aranylabdát (2010-től FIFA Aranylabda), amellyel ő lett az első ötszörös győztes. Ezzel ő az egyetlen játékos, aki valaha háromnál többször vihette el a díjat. 2015-ben ismét ő vehette át a díjat, öt elsősége vitathatatlanul a valaha volt legnagyobbak közé emeli. Játékstílusa és képességei alapján sokszor hasonlítják Diego Maradonához, a legendás argentin játékoshoz, aki maga is utódjának nevezte.

Rafi Lajos : Fekete Május

Rafi Lajos : Fekete Május

Természetesen csak annyit akarok,
amennyit egy ember akarhat
megtartó és létösztönével,
a túlélés becsületével.

Minden percem mostoha jóság,
földözvert csoda, amit az istenek
most formálnak bennem újra.
Kínjaim hát a számba veszem.

Körülfon a rettegés, bánat,
mint egykor Krisztust az alázat,
átadnak engem is a keresztfának.

Csak azt akartam, sétáljunk, együtt.
Nem szédítelek, csak egy percet.
Rügybe szöknek a fák
s nyomja fejem a fekete május.

Hazudtam?

 

Rafi Lajos : Crni maj

Naravno samo toliko želim
koliko jedan čovek nagonom
samoodržavanja, poštenjem
preživljavanja poželeti može.

Svaki minut mi je maćehinska dobrota,
o zemlju udareno čudo što bogovi
sad formiraju ponovo u meni.

Pa poređam svoje muke.
Obavija me zebnja, tuga,
kao nekad poniznost Hrista,
raspeću i mene predaju.

Samo sam hteo da šetamo, zajedno.
Ne zavaravam te, samo minut.
Na granama nabrekli pupoljci
i tišti me crni maj.

Jesam li lagao?

Prevod: Fehér Illés

RAFI Lajos (Jobbágyfalva, 1970 – Gyergyószárhegy, 2013. június 24.) erdélyi cigány költő.

1970-ben Marosvásárhelyen született, cigánykovács nemzetségből. Egy éves korában került Gyergyószárhegyre a Nyárád mentéről. Iskoláit Gyergyószár­hegyen és a Gyergyószentmiklósi Mezőgazdasági Szakközépiskolában végezte. 1989-ben érettségizett. Hat gyermek édesapja. Bádogosságból tartja fent családját, Gyergyószárhegyen él. Télen szociális segélyből. Földhöz vert csoda című kötete 2007-ben jelent meg, a L’Harmattan Kiadó gondozásában.

Forrás : Ezüst híd blog.

Továbbá : Rafi Lajos facebook.

egyetemes. felelősség.

Dalai Láma

I believe that to meet the challenges of our times, human beings will have to develop a greater sense of universal responsibility.

Each of us must learn to work not just for one self, one’s own family or one’s nation, but for the benefit of all humankind.

Universal responsibility is the key to human survival, it is the foundation for world peace.

Úgy gondolom, ahhoz hogy az emberiség megfeleljen a korunk kihívásainak, egy egyetemes felelősséget kell kifejlesztenie. Mindannyiunknak meg kell tanulnia nem csak saját magunknak, saját családunknak, saját nemzetünknek dolgozni, hanem az egész emberiség javára dolgozni.

Ez az egyetemes felelősség az emberi túlélés kulcsa és a világbéke alapja.

Forrás : Dalai Láma facebook.

Dzsepcun Dzsampal Ngagvang Loszang Jese Tendzin Gyaco (olykor Gjaco átírással i s), született Lhamo Donrup (Wylie: Lha-mo Don-’grub) (Takcer, 1935. július 6.), a 14. dalai láma és a tibeti emigráns kormány volt vezetője, melynek székhelye az indiai Dharamszala.

7 bölcs tanács Maya Angelou-tól. – 1/3

Maya Angelou

Megtettem, amit tudtam .. amikor jobban tudtam, jobban csináltam.” – Maya Angelou

Maya Angelou, a díjnyertes író, költő, színésznő és polgárjogi aktivista tegnap eltávozott ebből a világból, maga mögött hagyva gyönyörű munkáját, a szeretetét és bölcsességét, melyet oly sokunkkal megosztott.

Távozása ismét emlékeztet bennünket, hogy a világon semmi sem tart örökké. És ha szép, boldog és szeretetteljes életet akarunk élni, azt is és most kell megtennünk. El kell kezdenünk élni azt az életet, amit szeretnénk még ma, nem holnap vagy holnapután. Mert soha nem tudni, mikor jön el a mi időnk. De ne aggódj, nem a halálról lesz szó. Csupán tisztelgünk csodás és szerető lelke előtt, hogy megosztotta életeket megváltoztató bölcsességet mindannyiunkkal.

1. Az emberek soha nem felejtik el, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük

“Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

“A vágy, hogy elérjük a csillagokat, ambiciózus. A vágy, hogy elérjük a szíveket, bölcs.”

2. Minden a hozzáálláson múlik

“Ha nem tetszik valami, változtass rajta. Ha nem tudod megváltoztatni, változtasd meg a hozzáállásodat. Ne panaszkodj!”

3. Ha nem változol, akkor nem növekedsz. Ha nem növekedsz, igazán nem is élsz.

“Gyönyörködünk a pillangó szépségében, de ritkán ismerjük el a változásokat, amin keresztülment, hogy elérje ezt a szépséget.”

4. Több vagy annál, mint ami történik veled

“Lehet, hogy nem tudod irányítani az összes eseményt, ami veled történik, de dönthetsz úgy, hogy nem kényszerítenek téged. Próbálj meg szivárvány lenni másvalakinek a felhőjében! Ne panaszkodj! Tégy meg minden erőfeszítést, hogy változtass a dolgokon, ha nem tetszenek. Ha nem tudsz rajtuk változtatni, akkor változtass azon, ahogy gondolkodsz róluk! Lehet, hogy találsz egy új megoldást.”

5. Csak annyira tudsz szeretni másokat, amennyire magadat szereted

“Nem bízom azokban az emberekben, akik nem szeretik magukat, és mégis azt mondják nekem, hogy ‘szeretnek’. Van egy afrikai mondás, miszerint ‘Légy óvatos, ha egy meztelen ember inget kínál.'”

“Ha nem vagyok jó önmagamhoz, hogyan várhatom el, hogy bárki más jó legyen hozzám?”

6. Az élet nem a túlélésről, hanem a gyarapodásról szól

“Küldetésem az életben nem csupán a túlélés, hanem a gyarapodás; és hogy ezt némi szenvedéllyel, együttérzéssel, humorral és stílusosan tegyem.”

7. Soha ne veszítsd el a hited a szeretetben

“Legyen elég bátorságod ahhoz, hogy bízz még egyszer a szeretetben, és aztán mindig még egyszer.”

“Azoknak, akik feladták a szeretet: ‘Azt mondom, bízzanak az életben egy kicsit.'”

Forrás : Új világtudat.

Maya Angelou (/ˈmaɪ.ə ˈændʒəloʊ/ született Marguerite Ann Johnson, St. Louis, 1928. április 4. – Winston-Salem, Észak-Karolina, 2014. május 28.) amerikai író és költő. Hat önéletrajzi műve, öt esszékötete, számos verseskötete jelent meg, több színdarab, film és tévéműsor készítésében vett részt, számtalan díjjal és több mint harminc díszdoktori címmel tüntették ki. Leginkább önéletrajzi műveiről ismert, melyekben gyermek- és fiatalkoráról számol be. Az első, az 1969-ben megjelent I Know Why the Caged Bird Sings („Tudom, miért énekel a rab madár”), mely tizenhét éves koráig követi nyomon életét, nemzetközi elismerést hozott neki.