A természet tövisek közé rekeszti a gyenge rózsát, nem azért, hogy szaggassa, hanem, hogy oltalmazza.
Az atyák dorgálása efféle tövis: oltalmazza, nem hervasztja a fiakat.
448 éve, ezen a napon született Pázmány Péter esztergomi érsek, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.
“Ahelyett, hogy állandóan saját fájdalmadat és sorsodat siratod, fordítsd tekinteted mások felé.
Ahelyett, hogy saját terhedet elviselhetetlennek kiáltod ki, végy magadra valamit mások terhéből is.
Ahelyett, hogy állandóan sopánkodsz, érezz együtt azzal, akinek még nehezebb a sorsa, mint a tiéd.
Ahelyett, hogy másoktól vársz megértést, vigasztaljál másokat.
És akkor sokszor nem tudod majd, hogy mi is történik veled: mások terhét vetted magadra és a sajátod vált könnyebbé; beteget gyógyítottál és saját szíved sebe hegedt be; szomorút vigasztaltál és saját lelked talált nyugalmat; mások szenvedésén enyhítettél és saját tövised életét törted; adni akartál és kaptál; azt hitted, hogy meghalsz és feltámadtál.”
Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen,
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Surran a villám, s már feleselget.
S már feleselget, fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad,
Dörgedelem vad, dörgedelemmel,
Dörgedelemmel, s kékje lehervad.
S kékje lehervad, lenn a tavaknak,
Lenn a tavaknak, s tükre megárad.
S tükre megárad, jöjj be a házba,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat.
Vesd le ruhádat, már esik is kinn,
Már esik is kinn, már esik is kinn.
Vesd le az inged, mossa az eső,
Mossa az eső össze szívünket.
FankaDeli:
Én hiszek Istenben, bár tudom ez nagy balgaság,
És csak neki zenélek, mégis mások hallgatják,
Talán engem ki sem szúrt a több milliárd közül,
Talán amíg ki nem szúr, talán addig örül.
Én hiszek benned, még mindig, bármit mondtam,
És igaz, ami igaz, mikor adtam is csak loptam.
Elvettem tőled mindent, minden csepp reményed,
Már te is csak áhítod, tudod, a lelki szegények.
Én így születtem, látok, de a vak nyelvét is értem,
Azért beszélek így, mert hazudni mindig féltem.
Hogy a mennybe jutok kétlem, mert árnyékod íve
Ágyékom kigáncsolta és visszalőttem a szívre.
Én hiszem, hogy van Isten, mert mi mástól lehetne,
Hogy mindazt amit láttam végül mégis nevetve
Mesélem és karjaid mégis újra ölelnek,
Hogy álmaim a sárból minden reggel fölkelnek.
Én hiszem, hogy a sorsom sajnálja a sorsát,
Hisz’ ki taposna szívesen tövis nélküli rózsát?
Én hiszem, minden egyes ember angyalnak születik,
És Isten arról álmodik, hogy nem mindig csak követik.
Hanem egy szép napon majd utolérik páran,
Akik rendet tesznek itt lent ebben a világban.
Én hiszem, hogy Te lehetsz az, ki felvezet a csúcsra,
Hisz’ nálad van az ajtó, tessék, itt a kulcsa.
Szabó Balázs (refrén):
Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen,
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Surran a villám, s már feleselget.
S már feleselget, fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad,
Dörgedelem vad, dörgedelemmel,
Dörgedelemmel, s kékje lehervad.
S kékje lehervad, lenn a tavaknak,
Lenn a tavaknak, s tükre megárad.
S tükre megárad, jöjj be a házba,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat.
Vesd le ruhádat, már esik is kinn,
Már esik is kinn, már esik is kinn.
Vesd le az inged, mossa az eső,
Mossa az eső össze szívünket.
Légy nékem oltalmazó Istenem és menedékhelyem, hogy szabaddá tégy engem.
Istenem tebenned bíztam, meg ne szégyenüljek benned örökké. Szabaddá tégy engem.
Te vagy az én oltalmam, kezedbe ajánlom lelkemet. Szabaddá tégy engem.
Légy nékem oltalmazó Istenem és menedékhelyem, hogy szabaddá tégy engem.
—–
Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből , 2Kor 12,7-10
Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam.
Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte:
„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.
Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.
—–
Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.
Pál második levele a korinthosziakhoz, azaz a Korinthosz városában működő keresztény gyülekezethez feltehetőleg Kr. u. 51–Kr. u. 52 körül keletkezett görög nyelvű ókeresztény irodalmi mű, az újszövetségi kánonban az apostoli levelek egyike.