Fuferenda Pál: Adventi Ima

Fuferenda Pál: Adventi Ima

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…

Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is.

Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk. Uram, add, hogy ne higgyük el, hogy plazmatévéktől, fals zenéket kiabáló télapóktól, és 0 százalékos THM-től leszünk boldogabbak!

Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól.

Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során.

Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból!

Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni.

Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát – ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól!

Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban!

Add, hogy legyen kedvünk gyertyafényben egy tiszta papírlapra tollból tintát maszatolni, csak úgy, a saját örömünkre.

Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket.

Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!

Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.

Adj békét, mindnyájunknak, Uram!

míg utolér a lélek.

Ha túl sok fájdalom és öröm ér egyszerre és ebbe belefáradtunk, akkor egyes indián törzseknél ezt mondják: most megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér.


Egy utazó beszámolójából:

Több napos megerőltető gyaloglás után indiánjaim, akik a málhát cipelték, leültek az őserdő szélén, és semmi pénzért nem voltak hajlandók tovább menni. Béremelés, húskonzervek, könyörgés és szemrehányás mindhiába volt. Végül
közölték velem különös magaviseletük okát.

Azt állították, hogy a lelkük a nagy iramban lemaradt, nem tudta a gyaloglás tempóját követni. Ezért ők most csendesen leülnek, és megvárják, amíg lemaradt lelkük utoléri őket.

Ezek az indiánok jobban értettek lelkük gondos ápolásához, mint mi. Pedig nem volt alkalmuk mélyenszántó előadásokat hallgatni, vagy lélektani tanulmányokat folytatni. Nem abból fakad-e a mi nyomorúságunk, hogy lelkünk a hétköznapok tülekedésében és rohanásában messze lemaradt mögöttünk? Nem kellene-e nekünk is alkalmat adni a lelkünknek, hogy „utolérjen” bennünket?

Az esti órákban, amikor naponként megállunk Isten előtt, vasárnap vagy szabadság idején várjunk elcsendesedve, amíg lemaradt lelkünk újra „utolér”.
(Vetés és Aratás 1968)

Forrás : keresztyénversek.

A lélek szót több értelemben is használjuk, mely így több fogalmat takar. Először is érdemes külön választani a szellem fogalmától.

Filozófiai, vagy tudományos szempontból a lélek egy olyan közhasználatú szó, amelynek jelentése változó, és rosszul körülhatárolt. A lélek szó körülbelüli jelentéséhez kapcsolódó tudományos szempontból kezelhetőbb fogalmak a psziché, érzés, tudat, éntudat.