mű születése

Minden mű születésének sorrendje van. Először egy kép, és vele az egész minden részletére kiterjedő „hangulat” jelenik meg.

Csak ezután jön a szerkezet vázlata, mindegy, hogy zenéről vagy építészetről beszélünk.

A kép és hangulat kidolgozása a legapróbb részletig belemerül az anyagba. Egy mű távozása, pusztulása betartja keletkezésének sorrendjét — fordítva.

Amikor anyaga megsemmisül, marad a kép és a hangulat. Hol van, hol a helye ezeknek, s hozzáférhető-e?

Ez szemléleti kérdés. Igaz-e, hogy minden keletkezés alfája az Ige?

Ha ez nem tisztázott, hanem vegyes, zavaros, nem érdemes folytatni a keresést, nincs értelme a megértést erőltetni. Dönteni kell végleg.

82 éve ezen a napon született Makovecz Imre, magyar építész, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Makovecz Imre (Budapest, 1935. november 20. – Budapest, 2011. szeptember 27.) Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke.

Forrás: Makovecz Imre : Szent Mihály küzdelmének temploma

Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!

Fehéren és kéken, 1937

Mécs László (eredeti neve: Martoncsik József) (Hernádszentistván, 1895. január 17. – Pannonhalma, 1978.november 9.) magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő.

A fenti vers elhangzott a Ft. Nm. Bálint Lajos érsek úr szoboravató ünnepségén 2015. június 21.-én Csíkdelnén.

Bálint Lajos (Csíkdelne, 1929. július 6. – Székelyudvarhely, 2010. április 4.) romániai magyar pap, a Gyulafehérvári főegyházmegye első érseke.