túlélés.

Legnagyobb kalandjaink túlélések. Noha egyetlen porcikánk sem kívánta, a halál torkába pottyanunk, és küzdenünk kell vele a végsőkig.
Olyan határokat feszegetünk, amelyekről soha nem gondoltuk, hogy a közelébe kerülhetünk, vagy netán átléphetők. A történet azonban a miénk.
Elmesélhetjük egymás szavába vágva a társaságban, hogy kivel, hogyan, mi történt. Előadhatjuk olyan színesen, hogy szinte filmre kívánkozik.
De mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy hegymászás közben valójában önmagunkat építjük, életünk történetének elemei ott és akkor állnak össze mesés egésszé.

5 éve, ezen a napon tűnt el Erőss Zsolt, erdélyi születésű székely hegymászó. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Erőss Zsolt (Csíkszereda, 1968. március 7. – Kancsendzönga, 2013. május 21. körül) erdélyi születésű székely hegymászó, aki első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.

társ. házasság.

A házasság nem játék, mert boldogságától az élet boldogsága függ.

A lelket keresd társadban, mert az évek múlásával a lángoló érzések megszűnnek, a vonzalom alábbhagy, a szépség elhervad, a szellemesség kiapad, az elegancia megfakul, a csillogás elhalványodik, a dicsőség elenyészik.

Csak a szeretet és a jóság az, ami túléli a száguldó időt, és a mulandóság fölött változatlan fénnyel ragyog örökké.

SzenthelyiMolnár István (Makó, Csanád vm., 1905. aug. 6.- Bp., 1991. máj. 19.) magyar hitoktató.

házasság doboz

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a házasság egy doboz, ami tele van sok szép dologgal: batársággal, intimitással, jó társasággal.

Pedig a valóság az, hogy a házasság az elején egy üres doboz. Először bele kell tenned, hogy ki tudjál venni belőle.

Nincs szerelem a házasságban. A szerelem az emberekben van és az emberek teszik bele a szerelmet a házasságba.

A házasságban nincs romantika sem. Neked kell beleöntened a házasságba.

A házaspároknak meg kell tanulniuk a szerelmet, a dicséretet, a szolgálatot ahhoz, hogy a dobozt megtömve tartsák.

Ha többet veszel ki a dobozból, mint amennyit beleteszel, egy idő után ki fog ürülni.

jószívűség.

Úgy gondolom több ilyen ember van az utcán, mint amint mi gondolnánk.

Biztos nem feltűnően viselkednek, nem fennhangon beszélnek, hanem a bemutatott esethez hasonlóan visszahúzódva élnek, parkban ujságot olvasnak, a maguk egyszerűségében élik életüket.

Viszont ha valaki a segítségüket kéri akkor szivesen segítenek, sőt mindenüket odaadják a rászorulóknak.

Még akkor is ha ez egy teszt volt, nagyon meglepő az illető válasza amikor a pénzt visszaadnák : nincs szükségem a pénzre, ha Neked nem kell add oda valakinek aki jobban hasznát veszi.

Egy ilyen élmény után egyet mondhatok : szép az élet, vannak jó emberek.

Karim Metway hivatalos facebook oldal itt.

emberség. mire fordítod az időd?

Sok ember él egyedül az utcákon, fedél nélkül a fejük fölött, esetleg nem tudva hol találja őket az est, hol hajtják le fejüket aludni. Ennek ellenére vannak emberek ezek között akik hasonlóan élik meg az adakozást, jobban örvendenek az együtt eltöltött időért, a beszélgetésért, a jó megosztásáért mint az adományért.

Minden ember mögött ott van a története, lehet tőle függetlenül került ebbe a helyzetbe, lehet rossz döntést hozott, rossz időben volt rossz helyen, nem tudjuk.

Viszont értékelni kell az emberekkel eltöltött időt, élményeket, mert minden ember egy értékes egyén aki által, akinek a tapasztalatai, életpéldája, története által többet tanulunk igazi emberi értekekről.

Hajléktalan a Szociális Törvény (1993/III) alapján:

  • ellátási szemléletű meghatározás: hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti.
  • igazgatási szemléletű meghatározás: hajléktalan az, aki bejelentett lakcímmel nem rendelkezik, kivéve, ha bejelentett lakcíme a hajléktalanszállás.

A hajléktalan nem rendelkezik kapcsolati tőkével, mely átsegítené a problémákon. A kapcsolati tőke hiányában nehezebben jut munkához, nehezebben jut lakhatási lehetőséghez, nehezebben jut élelmiszerhez, ruhához, mindazokhoz a javakhoz, melyek a túléléshez szükségesek.

Karim Metway hivatalos facebook oldal itt.

meddig tart a kapcsolatunk?

GettyImages_86079360Kapcsolatunk addig tart, ameddig érted a szavaimat. Nem pattannak le rólad, mintha simára csiszolt felület lennél és én egyre csak dobálnálak szavaim színes kavicsaival, vég nélkül, céltalanul. Ameddig nem ismételgeted a múlt sérelmeit, szavaid nem végszavak, éles felszólító mondatok és ameddig nem horzsolnak,  nem sebeznek, vagy nem találnak el halálosan.  Ekkor lemaradok majd tőled az úton, észre sem veszed, úgy haladsz tovább. Kapcsolatunk addig tart, ameddig észleled, igényeled, hiányolod és szomjazod a jelenlétemet. Társaságom, hangom, illatom, lényem, teljes nőiségem nélkülözhetetlen, nem pótolható hamis imitációnak esélye sincsen. Kapcsolatunk addig tart, ameddig nyugodtan alszom a mellkasodon, ameddig úgy nyugtat meg emelkedése és süllyedése, hogy nincs szükség szavakra sem. Ameddig nyitva a szívem és érzéseimről nyugodtan suttoghatok neked a sötétben, mert tudom, ugyanezt érzed, csak Te hallod és én.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig női kisugárzásom rád ragyog és megrészegít. Ameddig megleplek, megnevettetlek, rám csodálkozol, megilletődsz, és sírsz. Ameddig érzéseket váltok ki benned. Ameddig vakon megbízol mindenben, amit feléd nyújtok, nem érzékeled mérgező szerelmi bájitalnak, nincs gyanakvás benned, nincs félelem. Ameddig úgy szagolsz bele a nyakam bőrébe, hogy a tüdőd megtelik az illatommal, engem szívsz magadba mélyen. Ameddig nem mosod le magadról a szerelmünk illatát, nem helyettesíted, nem feded le szintetikus szappanokkal, engem akarsz érezni, nem engedsz sokáig el.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig szabadon követhetjük egymást. Bár élesen érzékeled, hogy lemaradok tőled, mégis észreveszed, mikor haladnék kicsit egyedül az úton. Mindvégig látlak magam előtt, és bármennyire lemaradok, sosem hagylak el. Magányomba burkolózva új élmények érnek, ezek megújítanak, frissítenek, időt hagynak, hogy rácsodálkozzam a körülöttem lévő dolgokra. Szükségem van ilyen időszakokra is. Téged mindvégig látlak, lehet közeli vagy távoli a sziluetted, élesen kirajzolódó, vagy homályos, mindvégig ott vagy és engem mindannyiszor bevársz.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig vitázunk, és nem szitkozódunk. Ameddig nem érzed azt, hogy mert engedtél, akkor behódoltál nekem. Ameddig háborgó lélekkel álmatlanul forgolódsz, és amikor felkelt a nap, alig várod, hogy magadhoz ölelj. Ameddig úgy érzed, minden problémánk megoldható, mert az általános, nem megtámadható tény, hogy szeretjük egymást, a problémapiramis legtetején áll, megingathatatlanul. Kapcsolatunk addig tart, amíg büszke vagy rám és segítesz az utunkon. Ameddig kudarcaimat nem rovod fel, nem használod fel ellenem, nem élsz vissza gyengeségeimmel. Ameddig nem válik lélekgyilkos belőled, és nem ismered a lélek meggyilkolásának ezer módozatát. Nem akarom ezt az arcodat látni. Kapcsolatunk addig tart, ameddig folytatni tudod az általam harapott almát, nincs benned undor, nem vágod le azt a részt, amit ajkaim érintettek. Addig, ameddig enni adsz a vacsorádból. Ameddig minden szavad, megnyilvánulásod kettőnk köré irányul. Ameddig nem engedsz az ágy és asztal alapvető kettősségéből.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig mi ketten éltetjük. Ameddig újraélesztjük, ameddig mesterségesen lélegeztetjük, ameddig beszélünk hozzá, ameddig ápoljuk, és nem hagyjuk, hogy elhagyjon bennünket. Idő előtt nem kapcsoljuk le a gépről és nem engedjük elmenni. A szerelemnek nincs kegyes halála.

Király Eszter

Forrás : Eszter élete.