Arany János : Családi kör

Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

203 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Kaláka, Kányádi Sándor: Távolodóban

Kaláka, Kányádi Sándor: Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat

1996

A Kaláka Kossuth-díjas magyar együttes, amely 1969. november 26-án alakult Budapesten. A kaláka népi kifejezés, jelentése „közös munka”, eredetileg házépítést jelentett.

Az együttes alapító tagjai: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Mikó István és Radványi Balázs. Később Mikó Istvánt Dabasi Péter, majd Huzella Péter váltotta, aki 20 évig zenélt a zenekarral (1975-1995-ig) (korábban egy rövid ideig Kobzos Kiss Tamás is játszott az együttesben), aztán Becze Gábor érkezett. A jelenlegi felállásban 1996 óta játszanak.

1980 óta rendezik meg minden évben a Kaláka fesztivált a diósgyőri várban és egyéb miskolci helyszíneken.

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Írói álneve Kónya Gábor.

elérkezett hozzátok az Isten országa

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 10,1-9

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.

Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.

Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van.

Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.

Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!

De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”

A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.”

Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.

Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Kányádi Sándor A mi utcánk

Kányádi Sándor A mi utcánk
 A mi utcánk olyan utca,
nem is utca, csak fél utca.
Egyik felén füstös, mohás
cserepekkel három faház.
Átellenben üres kert és
szegydeszkákból rossz kerítés,
három fűzfa, térdig nyesve,
vigyázgat a verebekre.
A fűzfáktól kicsit fönnébb,
ahol már a végét hinnéd,
érkezvén a mi kapunkba,
megszusszan a keskeny utca.
Onnan aztán jobbra kaptat,
két kapu és három ablak
útját állja, s mondja: vissza.
Nem zsákutca: csak tarisznya.
Nem is módos, inkább szegény
(jaj, de nagyon szeretem én).
Innen csak indulni lehet,
s aki indul, visszajöhet.
Tisztesség dolgában mindig
tanulhat itt, el a sírig.
Becsületből, akit innen
tarisznyáltak, azt egykönnyen
nem fogja az élet piszka,
mert itt még a sár is tiszta.
– Nem is értem, az a pózna,
lenn a sarkon várakozva,
miért nem mer fönnebb lépni,
lehet, hogy a fényét félti.
1965
87 éve ezen a napon született Kányádi Sándor, erdélyi magyar költő.
Isten éltesse sokáig Sanyi bácsi!
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

esznek is. marad is.

Bibliai olvasmány a Királyok könyvéből, 2Kir 4,42-44

Majd odajött egy ember Baálsálisából, és zsengéből való kenyereket hozott az Isten emberének: húsz árpakenyeret s friss gabonát a tarisznyájában.

Erre ő azt mondta: ,,Add oda a népnek, hadd egyen.’’

A szolgája erre azt felelte: ,,Mi ez ahhoz, hogy száz ember elé adjam?’’

Ám ő ismét azt mondta: ,,Add csak oda a népnek, hadd egyen, ezt üzeni ugyanis az Úr: ,,Esznek is, marad is.’’

Odatette tehát eléjük, s ettek, s maradt is, az Úr szava szerint.

Ez az Isten igéje.

A királyok első és második könyve protokanonikus történeti könyv az Ószövetségből. Melachim, azaz “Királyok””-nak nevezi a héber kánon.