elfoglaltság.

Az embernek igenis szüksége van mindenféle elfoglaltságra, akár fizikai, akár értelmi, akár érzelmi szinten, hogy mindenáron elkerülhesse a saját magával, az élettel, léte értelmével, a válaszok elviselhetetlen hiányával és a halállal kapcsolatos kérdéseit.

396 éve ezen a napon született Blaise Pascal, bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Blaise Pascal (Clermont-Ferrand, 1623. június 19. – Párizs, 1662. augusztus 19.) francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus, teológus, moralista és vitatkozó. A poitou-i mocsarak lecsapolásában szakértőként vett részt.[1]Fontos alkotásokat hagyott hátra a fizika, a matematika, a teológia, a filozófia és az irodalom témakörében is. Hozzájárult a természettudományok fejlődéséhez, mechanikus számológépet szerkesztett, megalapozta a projektív geometriát, kidolgozta másokkal közösen a valószínűség matematikai elméletét. Tanulmányozta a folyadékokat és tisztázta a vákuum és a nyomás fogalmait. A nyomás mértékegysége az ő munkásságának tiszteletére lett pascal. A gondolkodásnak és a gyakorlati kísérletek tényadatainak tulajdonított döntő szerepet tudományos munkájában.

szint.

Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá.

Esterházy Péter (Budapest, 1950. április 14. – Budapest, 2016. július 14.) Kossuth-díjas magyar író, publicista, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) alapító tagja.

Rövid tippek egy boldogabb Élethez 4/5

Két szenvedélyes életmód-tanácsadó összeállította, mik azok a rossz szokások, amiket most rögtön el kell felejtenünk.
Nem holnap, nem a jövő héten, hanem most rögtön!

19 NE HAGYD, HOGY MÁSOK LEHÚZZANAK A SAJÁT SZINTJÜKRE
Soha ne hagyd gyengébb mércével mérni magad, inkább érd el, hogy mások erősítsenek a sajátjukon!

20 NE POCSÉKOLD AZ IDŐDET ARRA, HOGY MAGYARÁZKODSZ
A barátaid előtt úgysem kell, az ellenségeid úgysem értik. Egyszerűen tedd, amiről tudod és érzed, hogy helyes.

21 NE ISMÉTELGESD UGYANAZT SZÜNET NÉLKÜL
Vegyél egy mély lélegzetet. Tarts egy kis távolságot, nézz rá friss szemmel arra, amit éppen csinálsz. Néha épp ez segít tisztábban látni.

22 NE HAGYD FIGYELMEN KÍVÜL AZ ÉLET APRÓ SZÉPSÉGEIT
Élvezd ki a kis dolgokat, mert egy nap majd visszanézel, és azt veszed észre, hogy valójában ezek voltak a nagy dolgok.
A legszebb emlékeid pedig olyan pillanatok lesznek, amikor egyszerűen csak mosolyogsz valakire, aki fontos neked.

23 ÚGYSEM LESZ MINDEN TÖKÉLETES
A világnak nem perfekcionistákra van szüksége, hanem olyanokra, akik elvégzik a dolgukat.

24 NE AKARJ MINDIG A LEGKISEBB ELLENÁLLÁS FELÉ MENNI
Az élet nem könnyű, főleg ha valami tényleg értékeset akarsz végrehajtani. Ne a könnyebb utat válaszd. Merj valami különlegeset csinálni.