Arany János : Családi kör

Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

203 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Reményik Sándor: Valaha voltam…

Reményik Sándor: Valaha voltam…

Valaha voltam riadó kiáltás.
Nem én szóltam, és nem én kiáltottam:
Az ember s a magyar
Jajgatott bennem és kiáltozott,
Rázta, mint Sámson, a templom-oszlopot,
A szelíd csillagokat riasztgatta:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Valaha voltam tragikus kiáltás.

S lettem síró, beteg légyzümmögés,
Vak vergődés egy őszi ablakon,
Élni nem tudás, halni nem merés,
Panasz, mit meg nem érthet senki sem,
Jajszó, mely teljesen testvértelen,
Kín, amely kicsinyes a csillagoknak,
És furcsa szánalommal mosolyognak
Rajta a küzdő, élő emberek.
Ki tragédiák harsonája voltam,
Lettem beteg őszi légyzümmögés.

Akarok lenni még egyszer kiáltás…
Ó, Doktorom, gyógyíts meg engemet, –
De ne gyógyíts meg engemet magamnak.
Mert annak jaj csak, ki magának él,
És annak jaj csak, ki magának szenved,
És annak jaj csak, ki meghal – magának.
Gyógyíts meg engem a beteg világnak.
Hadd éljek ismét testvér-közösségben,
Hadd legyek ismét ember és magyar.

Hadd jajduljak velük, ha jajgatok,
Értük rázzam a templom-oszlopot,
A csillagokat értük riasztgassam:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Beteg őszi légyzümmögés helyett
Legyek még egyszer riadó kiáltás…

(Nagyvárad, 1929. július 15.)

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

A koncentrikus körök elmélete

A koncentrikus körök elmélete

Amikor Susannak mellrákja volt, rengeteg szerencsétlen megjegyzés hangzott el a környezetében. A „legütősebb” az egyik kollégájától származott. Úgy érezte, meg kell látogatnia Susant a műtétje után, de Susan nem szeretett volna látogatókat fogadni, és ezt a kollégájának is megmondta. A kolléga válasza? „Ez nem csak rólad szól.”

„Nem?” – csodálkozott Susan. „A mellrákom nem csak rólam szól? Rólad szól talán?”

Ugyanez a téma jött elő, amikor Katie-nek agyi aneurizma repedése volt. Hosszú ideig intenzív osztályon feküdt, majd később átkerült egy osztályra, ahol már nem lógtak belőle csövek és vezetékek, nem volt folyamatosan monitorra kötve, de még nem volt valami jó formában. Egy barátnője meglátogatta, majd amikor kijött, a kórterem előtti folyóson  ezt mondta Patnek,  Katie férjének: „Erre nem voltam felkészülve, nem tudom, hogy képes leszek-e feldolgozni.”

Ez a nő nagyon szereti Katiet, és azért mondta, amit mondott, mert nagyon mélyen érintette Katie állapota. De amit mondott, az rossz. Ugyanúgy rossz, mint Susan kollégájának megjegyzése.

Susan azóta kifejlesztett egy technikát, amivel az emberek el tudják kerülni ezt a hibát. Mindenféle krízishelyzetben működik: egészségügyi, jogi, pénzügyi, szerelmi, sőt a egzisztenciális krízishelyzetekben is. A koncentrikus körök elmélete (angolul Ring Theory) nevet adta neki.

Rajzolj egy kört. Ez a legbelső kör. Írd bele annak az embernek a nevét, akit az aktuális trauma ért. Katie agyi ütőértágulata esetén ez maga Katie. Most rajzolj egy nagyobb kört a meglévő kör köré. Ebbe a körbe írd be annak a nevét, aki az adott traumához a legközelebb van. Katie aneurizmája esetében ez Katie férje, Pat. Ismételd meg a folyamatot annyiszor, ahányszor csak szükséges. Az egyre növekvő körökbe azok neveit írd, akik érintettek az adott trauma kapcsán, de egyre kisebb mértékben. Szülők és gyerekek után következnek általában a távolabbi rokonok. Közeli barátok a kisebb körbe, kevésbé közeliek a távolabbi körökbe. Amikor ezzel kész vagy, rendelkezésedre áll a Nyafogási Sorrend. Susan egyik betege hasznosnak találta ezt kitenni a hűtőszekrényére.

A szabályok: a kör közepén álló ember bármikor bárkinek bármit elmondhat, nyafoghat, panaszkodhat, például „Az élet igazságtalan!” vagy „Miért pont én?”. Ez a nyeresége annak, hogy valaki a kör közepén áll.

Mindenki más is mondhatja ugyanezt, de csak olyan személyeknek, akik az ő körüknél nagyobb körben helyezkednek el.

Amikor olyasvalakivel beszélgetsz, aki nálad kisebb körben van, ő közelebb van a krízishez, ilyenkor az a cél, hogy támogasd, segítsd őt. A hallgatás és figyelem gyakran nagyobb segítség, mintha bármit mondanál. Ha kinyitod szád, előtte kérdezd meg magad, hogy amit mondani készülsz, az vigasztalást és támogatást nyújt-e a másik félnek. Ha nem, akkor inkább ne mondd. Például, ne osztogass tanácsokat. Azoknak az embereknek, akik éppen traumát szenvednek el, nincs szükségük tanácsokra. Nekik vigasztalásra és támogatásra van szükségük. Mondd inkább azt, hogy „Sajnálom” vagy „Ez most nagyon nehéz lehet neked” vagy „Hozhatok neked egy finom teát?”. Ne mondd azt, hogy „Hallanád, hogy mi történt velem…” vagy „Ha én a te helyedben lennék…” És semmiképp ne mondd, hogy „Ez most engem nagyon földhöz vág”.

Ha kiabálni, sírni vagy panaszkodni szeretnél, ha valakinek el akarod mondani, hogy mennyire meg vagy döbbenve, vagy éppen undorodsz, netán siránkoznál, hogy milyen szörnyűségeket juttatott eszedbe a saját életedből, az rendben van. Ez a reakció teljesen normális. Csak olyasvalaki előtt vagy mellett tedd ezt, aki nálad nagyobb körben van.

Vigasztalás befelé,  panaszkodás kifelé.

Semmi gond nem volt Katie barátjával, aki azt mondta, hogy nem volt felkészülve arra, hogy Katie milyen rosszul néz ki, és nem biztos benne, hogy fogja tudni kezelni. A hiba az volt, hogy ezt Patnek mondta, azaz befelé panaszkodott.

Nálad kisebb körben levő embernek panaszkodni nem tesz jót se neked, se neki. Ugyanakkor támogatónak lenni a páciens fő gondozójával a legjobb dolog lehet, amit az adott páciensért tenni tudsz.

A legtöbben tudjuk ezt. Szinte senki nem traktálná azzal a páciensét, hogy milyen szörnyen néz ki. Szinte senki nem mondaná azt egy páciensnek, hogy a saját múlandósága jut róla eszébe, a saját közelsége a halálhoz. Más szóval, tudjuk, hogy a kör közepébe nem öntjük a panaszainkat. A koncentrikus körök elmélete ezt a megérzést kiterjeszti és konkrétabbá teszi: ne csak a kör közepébe ne öntsd a panaszokat, hanem a saját körödnél kisebb körökbe sem.

Tartsd észben, hogy bármit mondhatsz, amit szeretnél, csak várd meg, amíg ezt olyasvalakinek tudod elmondani, aki nálad nagyobb körben helyezkedik el.

És ne aggódj. Te is sorra kerülsz majd a kör közepén, ebben biztos lehetsz.

Susan Silk klinikai pszichológus, Barry Goldman mediátor,
a  “The Science of Settlement: Ideas for Negotiators.” című könyv szerzői

Susan Silk és Barry Goldman írása alapján fordította Szirtesi-Nagy Réka

Forrás: Pozitív Attitűd Formálás Magyarország.

Karol Wojtyła: Invokáció

Karol Wojtyła: Invokáció, vagyis kiáltás az Emberhez, akiben testet ölt a történelem

Hozzád kiáltok, Ember, Téged kereslek – akiben
testet ölt az emberi történelem.
Hozzád megyek, és nem mondom: „jöjj”,
csak egyszerűen „légy”,

légy ott, ahol nem látták meg az emberben az Embert,
hogy lelke, szíve, vágya van és szenved és akarni tud,
ott, ahol elnémították az érzelmeit és égett a legszentebb szemérem –
légy te örök Szeizmográfja annak, aki láthatatlan, s mégis Létező.
Ember, akiben együtt van minden emberi mélység és emberi nagyság,
akinek bensejében nincs semmi teher és homály, csak szív.

Ember, akiben mindenki megleli a legtisztább szándékot
és saját tetteinek gyökerét: élet és halál gyújtópontját az emberi sorsban,

Hozzád – Ember –, Tehozzád érkezem a történelem sekély folyamán,
közel minden emberi szívhez, közel minden emberi gondolathoz
(a történelem – gondolatok szövevénye és szívbénulás).
Az egész történelemben keresem a Tetted,
kutatom mélységedet.

(Forrás: A bennem növekvő ige – Karol Wojtyła (II. János Pál pápa) válogatott írásai, Zrínyi Nyomda Kiadója, 1990, ford.: Balássy László)

99 éve, a napokban született Szent II.  János Pál pápa, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szent II. János Pál pápa (latinul: Ioannes Paulus PP. II; olaszul: Giovanni Paolo II; lengyelül: Jan Paweł II; született: Karol Józef Wojtyła Loudspeaker.svg kiejtése; Wadowice, 1920. május 18. – Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól haláláig.

Forrás: magyarkurir.hu

Orbán Balázs: A csend harcosa

Orbán Balázs: A csend harcosa

Engem csöndre nevelt az élet,
Én mindig csendes voltam
És ha mással harcolnom kellett.
Önmagammal harcoltam.

Én nem néztem a jót,a rosszat –
Sokszor elbántak velem.
S tudtam,hogy ocsmány a bűn,de
Ocsmányabb az,aki bűntelen.

Én kárhozott vagyok,ki bűnét
Szenvedi és ismeri,
Súlyos vétkekkel terhes,hogy majd
Megbocsássanak neki.

Én nem hiszek a tisztaságban,
Mert nincsen tiszta ember,
De tisztelem azt,kit az élet
Felitat küzdelemmel.

Szeretem,ki megtörtségétől
Rogyva fekszik és hallgat
S az utolsó szó jogán magához
Ragadja majd a hatalmat.

Mert szemében örök szikra ég,
Szeme tükrözi az eget,
Benne szikrázik a messzeség,
Mely kibontja a fényeket.

Mert kit csöndre nevelt az élet,
Annak hosszú s könnyes az út.
S ha minden csatát el is veszít,
Ő nyeri meg a háborút!

190 éve, ezen a napon született Orbán Balázs, író, néprajzi gyüjtő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Báró lengyelfalvi Orbán Balázs (Lengyelfalva, 1829. február 3. – Budapest, 1890. április 19.) író, néprajzi gyűjtő, fotográfus, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1887).