titok. a megdicsőülés reménye.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből,Kol 1,24-28

Isten kinyilatkoztatta üdvözítő akaratának szent titkát.

Testvéreim!
Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak javára.

Ennek lettem a szolgája abból az Istentől értetek kapott hivatásnál fogva, hogy az Isten szavát érvényre juttassam: Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott.

Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus a megdicsőülés reménye bennetek.

Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban.
Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

A Pál levele a Kolosszébeliekhez (más fordítás szerint: kolosséiakhoz, Levél a kolosszeieknek, A kolosszeieknek írt levél) az Újszövetség egyik könyve, a páli levélgyűjtemény (Corpus Paulinum) része, hagyományosan a fogságból írott levelek közé tartozik.