József Attila: El innen

József Attila: El innen

Hol a tiszta szavak nem dadognak,
El innen, végre, a magasba, föl!

El se mondom majd a csillagoknak,
Hogy a teremtő ember öldököl.

Teremtő ember? hát a teremtésük,
Vélték-e valamikor, hogy mi az?

Igaz életre való szelidségük
Csörömpölő páncélon rongy viasz.

Áldd meg, te Krisztus, a mi fegyverünket!
Az ének száll és kúszik a mise.

S a megdühödt vak látnivélőt büntet,
Pedig még fényt nem látott senki se.

Ó, él a fény, a tavaszi, ha itten
Fénynek is hiszik az őszi ködöt!

Nagyon útálkozhatott az Isten,
Hogy ilyen csúnya planétát köpött.

1923. jún. [?]

82 éve, ezen a napon halt meg József Attila magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

lószelídités.

Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni. Ha az egód és a magasabb Én-tudatod között szeretet-viszonyt akarsz kialakítani. Vagy ahogy manapság mondják: ha önmagadat meg akarod szeretni. Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól.

A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni.

Nem akarnak.Nagyon nem akarnak.
Rettegnek tőle. Menekülnek előle.
Meg kell tanítani őket – így mondják – a “jót akarni.”

Az indiánok – akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukát – azt mondják, hogy nem “betörni” kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog lelkiállapotuk.

Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez.
A szeretetnek pedig – így mondják az indiánok – kétféle ereje van.

Az egyik az Erély. (Szigort is írhatnék, de a magyar “erő”-ből képzett “erély” jobb szó.)

A másik a Gyengédség.

Ha ez a kettő megvan az indiánban, lova s a véle való kapcsolata harmonikus lesz.
Először kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos lassan közelíti meg. “Lónyelven” beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor, kettőjük titka. Csak annyit hallani belőle, hogy: hóóóó… hóóó… hóóóóó… hóóó…

A gondolat a lényeg nem a szó. “Hó… hóóóó… hóóó…”
Ez lefordíthatatlan. De a ló érti.

Amikor lassan megnyugszik, a harcos egy vékony bőrszíjat kanyarít az orra, a nyaka és a füle köré, s ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy laza-e vagy feszül. Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza.

Ez a szeretet az Erély nyelvén. “Te döntesz, nem én!” – üzeni. Ha lázadsz, fáj, ha megadó vagy, jó lesz neked. Az Erély nem tévesztendő össze az erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen, az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a megnemesítés eszköze.

A ló ezt érti. Mi nem. Mi azt hisszük, a szeretet lágy. Puha. Mindent megengedő. Elomló. Gyenge. Tévedés! Ez csak az egyik oldala. A másik – amit nem ismerünk – az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen és nagyon kemény lehet.
Innen kezdve már nem kell pányva – a ló az ember kezében van.

Ezután végigsimogatja a remegő ló fejét, homlokától az orráig. Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a szagához hozzászokjon. Aztán a bal oldalát simítja végig, majd a jobb oldalát, majd lassan a lábait – vagyis a legveszélyesebb részét. A máskor vadul rugdalózó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. “Nem bánthatsz, mert szeretlek!” – üzeni ilyenkor az emberi tenyér.

Aztán lassan ráfekszik a ló hátára az indián. Kezdetben csak úgy, hogy a lába még a földet éri, aztán lassan… egészen lassan följebb-följebb kúszik.
Végül elfoglalja helyét a ló hátán.

Ekkor már uralja a lovat. Aki ezentúl gazdájának hű társa lesz. És azt üzeni, néma gondolatával: “ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, gazdám!”.
Ez az önnevelés, de a nevelés folyamata is.

Ha csak az Erély működik – így tanítják az indiánok -, az ostor és a pányva, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de sohasem lesz szabad.
Rabszolga ló lesz belőle.
Dacos, törött lelkű, rosszkedvű lény.
Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt jobbágy, lelketlen robotgép.

Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az állat uralhatatlan marad.
Önfejű és fékezhetetlen.
Az történik, amit ő akar, visszaél a jósággal.
Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik erő hiányzik, akár a Gyengédség, akár a Szigor ereje, azt jelenti, hogy nem tud szeretni igazán.

Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni.
És ezt a ló nem csak “érzi”, tudja is.
A lovak többet tudnak a szeretetről, mint mi – mondják az indiánok.

Azt is tudják például, ha a harcos így megszelídítette, ezentúl együtt él, együtt harcol, s néha együtt is hal meg vele.

Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti, hogy én is odaadom magamat neki, teljesen. Figyelek rá, és én is éppúgy érzem az érzését, és ismerem a gondolatát, mint ő az enyémet.
A megszelídített ló és a bölcs indián barátsága szép példája minden nevelésnek és önnevelésnek.

Ha látod magad előtt a képet: a nemes arcú, nyílt tekintetű indiánt, amint pompás, istenkirályi tolldíszében ül barátjának és leghűségesebb társának a nyergében, akinek minden vad és nyers szeszélyét ismeri, s tud vele bánni, máris képet kaptál arról, mit értek én ezalatt a fogalom alatt, hogy önmagunkat megszeretni – vagy ami ugyanaz: mit értek azalatt, hogy öntudatos ember.
Ritka manapság.
Olyan valakit jelent, aki saját lelkével egységben él.

És nem a hangulatai rángatják, nem a szenvedélyei, nem a szomorúsága, félelme, szorongása, idegessége, nyugtalansága – mert ura a saját lelkének.

Ura a lelkiállapotainak. Ura önmagának. Ez nem elfojtást jelent, hanem szeretetet.
Láttam ilyen embert – csodálatos!

Két dolog sugárzik belőle: az egyik az erő.
A másik: a derű.
A kettő összefügg.

82 éve, ezen a napon született Müller Péter író, dramaturg. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas íródramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja. 1956-ban átesett egy halálélményen. Ez a tapasztalat egész lényét és művészi célkitűzéseit megváltoztatta. Mind színpadi művei, mind regényei és esszé kötetei ennek a megrendítő tapasztalatnak az élményéből születtek. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Itthon s a világ sok színpadán játszott szerző.

parancsok megtartása.

Szentlecke Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből, 1Tim 6,11-16
Tartsuk meg a parancsokat Urunk eljöveteléig!

Szeretett Fiam!

Te, Isten embere, menekülj a bajkeverőktől!

Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre.

Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, és erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.

Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett, hogy teljesítsd megbízatásodat bűntelenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.

Ezt a kellő időben megmutatja majd a boldog és egyedül Uralkodó, a Királyok Királya és Urak Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, és nem is láthat: övé a dicsőség és az örök hatalom!

Ámen.
Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Timóteusnak írt első levél a Bibliában az Újszövetségben található a három pasztorális levél egyike. Pál apostol írta, aki Macedóniából feltehetően Efezus felé tart, Timóteushoz.

A család élete az Úrban.

Szent Pál.(Bartolomeo Montagna festménye, 1582)

Szent Család Ünnepe,

Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet

Szentlecke Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből

A család élete az Úrban.

Testvéreim! Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.

Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.

Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon!

Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel! Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket!

Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek! Így adjatok hálát általa az Atyaistennek!

Asszonyok! Engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak! Szeressétek feleségeteket, ne legyetek hozzájuk durvák!

Gyermekek! Fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr előtt!

Apák! Ne keserítsétek meg gyermekeitek életét, hogy kedvüket ne veszítsék!

Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

A Pál levele a Kolosszébeliekhez (más fordítás szerint: kolosséiakhoz, Levél a kolosszeieknek, A kolosszeieknek írt levél) az Újszövetség egyik könyve, a páli levélgyűjtemény (Corpus Paulinum) része, hagyományosan a fogságból írott levelek közé tartozik.