Hámori Gábor : Imádság legyen

Hámori Gábor : Imádság legyen

Van az úgy, hogy nem akarok itt lenni a Földön,
A hús és vér mi körül vesz, a lelkemnek börtön.
Belekényszerítve gonosz, nem kívánt világba,
Menekülök néha én a versbe írt imába.

Próbálok így megnyitni egy kaput és belépni.
Kicsit itt hagyni a testet, élni ami égi.
Közelebb kerülni Hozzá, szeretetét venni,
Köldökzsinórón keresztül, mint a magzat kap enni.

Imádkozom, betűk álljatok most sorba szépen,
Mutassátok, úgy van itt lenn, ahogyan az égben!
Látni vágyom, érezni és hallani Törvényed.
Betűk, szavak rovásával megfejteni Lényed.

Imádkozom én e percben, e fehér papírlapon,
Bízom benne, Válaszod sok kérdésre megkapom.
Szeretlek, mert annyi szépet, annyi csodát kapok,
Magamból én egy szeletet ismét Neked adok.

Nem csak annyit, mindenemet, testemet, szívemet,
Lélegzetem, szemem, kezem, munkám, mit mívelek.
Neked adom mindenem, habár… semmim nincsen.
A Tőled kapott szeretet a legdrágább kincsem.

Jézus Uram szépen kérlek, érints most meg engem,
Mutass utat kérlek, mindig tudjam mit kell tennem.
Segíts kérlek, ne legyek a jóra soha rest,
Bár nap, mint nap legyőzni való ellenség a test.

Féltékenység, irigység, lustaság és harag,
Mi, ha nem vigyázok, hamar útitársam marad.
Ments meg kérlek önmagamtól, a démonok sorától,
Segíts kérlek, tisztább legyek e versnek e sorától.

Tisztítsd meg a szívem, testem, bocsánatot kérek,
Hogy lelkem gyakran gúzsba köti sok sátáni vétek.
Ments meg engem a gonosztól, ments meg
önmagamtól,
Legyél kérlek útitársam Te e pillanattól.

El ne hagyj és segíts, én se válasszak más utat,
Csak azt, mit a Lélek szava naponta megmutat.
Taníts kérlek, őszintén, tiszta szívből szeretni.
A félelmeket, bántásokat elengedni, feledni.

Taníts kérlek, imádkozni igazán, lélekből,
Ezt várod a magyartól; a szeretett népedtől.
Segíts, imádság legyen, ha kenyeret szelek,
Imádság legyen, ha állok, ha valahová megyek.

Imádság legyen a munka, vagy ha alszom éppen.
Imádkozzak hozzád szívből, ha nem kapom, mit
kértem.
Imádság legyen reggelem, estém, s lépéseim,
Imádság legyen válaszom és a kérdéseim.

Imádság legyen testtartásom, járásom, nézésem,
Imádság legyen minden szívben születő érzésem.
Imádság legyen nevetésem, humorom és könnyem.
Imádság legyen, ha nehezen megy, akkor is, ha
könnyen.

Imádságban bízzam én Rád minden másodpercem.
Fájdalomban, félelemben örülni legyen merszem.
Mert csak azt kapom Tőled, mi a javamat szolgálja.
Imádkozom; legyek mindig Krisztus hű szolgája.

Sík Sándor : Egy karéj fekete kenyeret

Réti István – Kenyérszelés

Sík Sándor : Egy karéj fekete kenyeret

Egy karéj fekete kenyeret
Szelnék elétek emberek.
Valamit adnék,
Valami meleget mutatnék:
Egy ember föltakart szivét.
Embernek ember: Úgy veszed a versem,
Ahogy született, suta-nyersen:
A szívemből most bújt ki éppen,
Azon puhán és melegében,
Mint ért tojásból vaksi kis csibék.
Embernek ember. Mit tegyek? -:
Húrosan született a lelkem,
És nem lehet nem énekelnem,
S már nem tudok más éneket.
Egykor kiálltam házam kapujába
S a lobogó látásokat,
Amiket láttam az égboltra írtan
És szürke szívem hamujába,
Világ elé ujjongtam, sírtam,
És ittam boldogan a testvérhangokat:
Velem örültek, sírtak ezerek:
Szép, drága, testvér, választott sereg!
De hol a többi testvér milliom?
Az én versem nem gyémántbillikom,
De forrásvízzel csorduló tenyér.
Nem úri ínyeket csiklandni jöttem:
A szó, amit szólni születtem,
Mindenki-falatja, fekete kenyér.
De ki ügyel a dalra,
Aki a kor zakatát hallja?
És ének és ige mire jó,
Ha meg nem hallja a millió,
És nem lesz tőle különb a világ?
Mire itt, jámbor, a te muzsikád?
Szirtfokon állok,
Fölöttem mozdulatlan ideálok,
Átnapsugárzók századokon,
Mellettem egy marék rokon, –
És messze lenn
Eszeveszett atléta gyanánt
Rohan a világ új fények iránt.
És nincs a futásban értelem.
Mégis, mégis: amíg a lelkem jajdul,
A szívem, a szívem utánuk sajdul.
Mégis, mégis: szép ez az őrült vágta
Az ismeretlen, égő pusztaságba.
Mégis: húz, húz közéjük valami:
Akarok utánuk kiáltani.
De boldog Isten, mit mondjak nekik?
Az igét, igémet kinevetik!
És mégis, enyém is ez az iramat!
Akarom, akarom: halljanak!
A szó lángnyelve kizúg belőlem,
Elperzseli az ajakamat.
Hát egyet mondok: magamat.
Nem mondok igent, nem mondok nemet:
Öletekbe dobom a szívemet.
Nincs benne semmi, csak szeretet,
Egyszerű, csendes, szürke szeretet.
Embernek ember szel itt kenyeret.
Kis szürke morzsák, kenyérszín szavak,
Csak menjetek,
Ne kérdezzetek, csak feleljetek!
Ne nézzétek, kit, csak öleljetek!
Ki tudja, szív még hány akad,
Aki megrezzen a testvéri szóra,
S egy félénk visszhang benne fölfakad,
És ráébred az örökkévalóra.

Forrás : György Tibor facebook.

Sík Sándor (Budapest, 1889. január 20. – Budapest, 1963. szeptember 28.) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa.

Kutatási területe: a barokk korszak irodalma, az újabb irodalom, esztétika, verstan.

Réti István (Nagybánya, 1872. december 16. – Budapest, 1945. január 17.) magyar festő és grafikus, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja, rajz- és festőmester, művészettörténész és a művészettörténet tanára.